Amerika választ – Eredmények és kilátások

Amerika választ – Eredmények és kilátások

Győri iroda | Kül- és biztonságpolitika

Az „Amerika választ – Eredmények és kilátások” az Antall József Tudásközpont győri irodája által útnak indított programsorozat, a Külpolitikai Szalon második eseménye volt, apropóját pedig a 2020-as amerikai elnökválasztás adta. Az online panelbeszélgetés meghívott előadói Dr. Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója és Kozma Klementina, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa voltak, míg az esemény moderátora Szilvási Simon, az Antall József Tudásközpont nemzetközi kapcsolatok referense volt.

Az esemény célja az amerikai elnökválasztás eredményeinek elemzése volt, különösképpen is kitérve az ország bel- és külpolitikai kilátásaira, illetve az esetleges stratégiai irányváltásokra a következő négy évben. A beszélgetés szervesen kapcsolódott a Tudásközpont október végi, „Amerika választ – Az utolsó napok” című eseményéhez, amely a választások előtti kilátásokat elemezte, illetve az esélyeket latolgatta.

A 90 perces online beszélgetés először néhány általános megállapítást tett az elnökválasztással és azt követő időszakkal kapcsolatban, továbbá kitért arra kérdésre is, hogy mennyiben volt prognosztizálható a Joe Biden győzelme a választáson. Az esemény résztvevői ezt követően az új adminisztráció lehetséges összetételét, illetve az Egyesült Államok koronavírussal kapcsolatos válságkezelésében bekövetkező esetleges irányváltásokat elemezték. A beszélgetés második felében a szakértők kitértek az Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikai prioritásainak várható súlyponteltolódásaira, illetve a közép-európai térség helyzetének és kilátásainak lehetséges változásaira.

Győri iroda