think.BDPST

think.BDPST

EU-V4 iroda | Innováció

A 2020-ban ötödik alkalommal megrendezésre kerülő think.BDPST – Connect to the future elnevezésű stratégiai konferencia a világjárvány okozta hazai és nemzetközi helyzetre tekintettel 2020-ban első alkalommal hibrid formában került megszervezésre.

A konferencia idén is a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködésben, a Nemzetközi Visegrádi Alap és az MVM támogatásával valósult meg. A konferencia idei szakmai partnere a European Cybersecurity Forum, médiapartnere pedig az Origo volt.
A konferencia hibrid jellege lehetővé tette, hogy a témák iránt érdeklődő közönség nem csak személyesen a helyszínen, hanem online is követhette a panelbeszélgetéseket és előadásokat egy erre a célra létrehozott virtuális konferencia platformon. Ennek köszönhetően a helyszínen, a Kempinski Hotel Corvinusban 100 VIP meghívott vendég lehetett jelen, míg az online közvetítést több mint háromszázan követték nyomon Szingapúrtól Budapesten át Brüsszelig.

A konferencia 2020-ban a szabályozás és az innováció témáját járta körbe különböző megközelítésekből. A konferenciát Vargha Tamás, a KKM polgári hírszerzésért felelős államtitkára, valamint Antall-Horváth Veronika, az Antall József Tudásközpont igazgatóhelyettese nyitotta meg. Beszédükben mindketten hangsúlyozták, hogy a világjárvány okozta bizonytalanságok idején az innovációnak rendkívül fontos szerepe van.

Varga Judit igazságügyi miniszter részvételével zajló beszélgetés során a technológiai óriások szabályozásának kérdése volt a fő téma. A miniszter hangsúlyozta, hogy az online térben is meg kell teremteni azokat a jogi eszközöket, melyek biztosítják a jogállami működést, vagy akár a gyermekek védelmét és a szólásszabadságot – mint ahogy ezek a való életben is léteznek. A miniszter elmondása szerint nem a tech vállalatok cenzúrázása a cél, hanem a jogállami garanciák interneten történő betartatása.

A beszélgetést Christian D’Cunha előadása követte, aki az Európai Bizottság kiberbiztonsági szakembereként elmondta, hogy a világjárvány is megmutatta, hogy az embereknek meg kell bízniuk a technológiában, mert a technológiai újítások, mint pl. a mesterséges intelligencia, vagy az 5G, egyre nagyobb szerepet fognak játszani a jövő alakulásában. A jövő oktatásáról szóló panelbeszélgetést Prievara Tibor, a tanárblog társalapítója moderálta. Andrej Bederka, a Szlovák Nemzeti Koalíció digitális készségekért és munkákért felelős képviselője, valamint Andreas Riepl, az e-oktatásért felelős osztrák Nemzeti Kompetencia Központ munkatársa is egyetértett abban, hogy két tényező rendkívül fontos a digitális oktatással kapcsolatban: a megfelelő technológia, valamint az internet biztosítása még a legelmaradottabb települések esetében is, mivel ezek meglétével a felzárkóztatás is gyorsabb és egyszerűbb folyamat lehet. Ezek biztosítása után a szakemberek szerint nagyon fontos az, hogy megfelelő online platformokat hozzanak létre a digitális oktatáshoz, mivel a világjárvány első hulláma idején a legtöbb pedagógus olyan platformokat használt a diákok elérésére, melyekkel nem teljesültek például az adatvédelmi előírások. Nádori Gergő, a Tanárblog alapítója hozzátette, hogy ehhez azonban a pedagógusok megfelelő továbbképzése is fontos feltétel. Varga Gábor, a Microsoft Hungary munkatársa szerint a világjárvány egy fontos lehetőséget is megteremtett: lehetővé tette az oktatásszervezés és az oktatási folyamatok jobb megértését, ezáltal pedig a hatékonyabb döntések előkészítését is, főleg a jövőre nézve. 

Szabó Kristóf, a HEPA újonnan kinevezett vezérigazgatója beszédében elmondta, hogy a világjárvány már most látható következményeket gyakorolt az exportra: míg értelemszerűen az olyan ágazatok, mint a turizmus és vendéglátás megszenvedik ezt az időszakot, a digitalizációval és telekommunikációval foglalkozó ágazatok viszont erősödtek. A jövőre vonatkozóan Szabó elmondta, hogy az export-fejlesztés területén sokat jelentő kiállítások is valószínűleg egy időre az online térbe költöznek majd.

Az adatvédelem kérdésével foglalkozó harmadik panelbeszélgetés során Dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a GDPR érvényesülésének fontosságát hangsúlyozta az új technológiák bevezetésénél és alkalmazásánál is. Ezzel kapcsolatban Wojciech Wiewiórowski európai adatvédelmi biztos szerint a legfontosabb, hogy akár a világjárvány megfékezése céljából megalkotott alkalmazásokról, akár a mesterséges intelligencia-alapú technológiákról van szó, az ezeket fejlesztő és használó vállalatok csak azokat az információkat és adatokat gyűjthetik és használhatják a felhasználóról, melyek elengedhetetlenül fontosak.
A nagy óriásvállalatok szabályozásáról szóló panelbeszélgetés során elhangzott, hogy szükség van megfelelő regulációra, azonban fontos, hogy a szabályozásokat tudományos módszerekkel és megközelítéssel alkossuk meg. Moira Gilchrist, a Philip Morris International stratégiai és tudományos kommunikációért felelős alelnöke, illetve Joerg Bauer, a Tungsram vezérigazgatója is azt hangsúlyozta, hogy a szabályozóknak meg kell érteniük az innováció mögött álló tudományos folyamatokat, és fontos, hogy minden új szabályozás kutatáson alapuljon. Csatári István a Hello Tomorrow Hungary alapítója szerint nem szabad, hogy a cél nem szabad, hogy a globálissá váló vállalatok megállítása vagy visszaszorítása legyen. Ehelyett az a legfontosabb, hogy ezek működése összhangban legyen az egyének védelmével és hogy rájuk szabott megfelelő jogi keretek között működhessenek.

Az utolsó panelbeszélgetés az 5G jelenét és jövőjét vitatta meg. Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary kormányzati és kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy az 5G-vel kapcsolatban fontos megérteni, hogy annak nem közvetlenül az egyének életminőségére lesz hatása, hanem az ipar fejlődésében hozhat elsősorban hatalmas változásokat. Jobbágy László, a Digitális Jólét Program ügyvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az 5G sok új okos megoldást hoz az életünkbe, mint pl. az okos otthon vagy az okos autók, ugyanakkor leegyszerűsíti az eszközhasználatot és általa sokkal környezetkímélőbb megoldásokat alkalmazhatunk majd. Barbara Sztokfisz, a lengyelországi Kosciuszko Intézet CYBERSEC programjának igazgatója elmondta, hogy az 5G-t érő támadásokkal kapcsolatban fontos azt is megjegyezni, hogy nem egy éjszaka alatt fogunk átállni rá, hanem hosszú évek folyamata lesz ez, és csak ekkor fogjuk látni annak minden negatív és pozitív következményét.

EU-V4 iroda