„Minden nagy tett a megvalósulásáig csak álom, és [Li Kuan Ju] jövőképében egy olyan állam szerepelt, amely kiválósága révén képes lesz nem csupán a túlélésre, hanem a domináns szerep elérésére is. Kiemelkedő intelligenciával, fegyelemmel és leleményességgel pótolnák a hiányzó természeti erőforrásokat. Li Kuan Ju olyan feladatot tűzött ki honfitársai elé, amelyre korábban soha nem gondoltak: hozzák rendbe a várost, majd kiemelkedő teljesítményükkel tegyék a szomszédjaikkal szembeni ellenségeskedés és a saját etnikai megosztottságuk legyőzésének jelképévé. A mai Szingapúr tulajdonképpen Li végrendelete. Az évi egy főre jutó jövedelem a függetlenség elnyerésekor nem érte el az ezer dollárt, ma közel harmincezer dollár. Az ország Délkelet-Ázsia high-tech éllovasa, kereskedelmi raktára és tudományos központja. A délkelet-ázsiai térség és környezete politikájában, valamint gazdaságában is fontos szerepet játszik.

[…] 

Li Kuan Ju nem lenne hű önmagához, ha nem adna őszinte elemzést arról a különbségről, amely szerinte a Nyugat individualizmusa és a hazájában, valamint a legtöbb ázsiai országban prioritásnak számító társadalmi összetartás között fennáll. Nem várja el tőlünk, hogy megváltoztassuk az általunk követett modellt, csupán azt, hogy ne próbáljuk ráerőltetni a miénktől eltérő történelmű és igényű társadalmakra.”

 

Henry Kissinger, 2000