SZENVEDÉLYEIM

NICOLAS SARKOZY

SZENVEDÉLYEIM

Önéletrajzi sorozat | 2021

AJTK KÖNYVAJÁNLÓ
NICOLAS SARKOZY: SZENVEDÉLYEIM

Készítette: Korpics Fanni, a Tudásközpont kutatója
2021. szeptember 15.

A Nicolas Sarkozy egykori francia köztársasági elnök által írt Passions című kötet 2021 nyarán az Antall József Tudásközpont gondozásában jelent meg magyar nyelven, Szenvedélyeim címmel Kovács Ilona fordításában. A műben a szerző visszaemlékezik elsősorban a karrierjét, de emellett a magánéletét meghatározó eseményekre is. Megismerhetjük az elnökké válásáig vezető utat: az első nyilvános beszédtől a polgármesterségen, valamint a miniszteri pozíciókon át a pártelnökségig, majd végül a 2007-es elnökválasztáson aratott győzelemig. A mű azonban nem száraz emlékirat, hanem rendkívül olvasmányos visszaemlékezés, mely nem kronológiai sorrendben, hanem inkább egyik témát a másikkal összekapcsolva, képszerűen meséli el Nicolas Sarkozy politikai pályájának alakulását az első politikai beszédétől egészen addig a napig, amikor az Élysée Palotába költözött. Egy szenvedélyes és ambiciózus fiatalember alakja rajzolódik ki, aki számos megpróbáltatáson megy keresztül egy újrakezdésekkel tarkított úton.

A kötet lehetővé teszi az olvasó számára, hogy betekintést nyerjen a francia politikai kultúrába, és megismerkedhessen azzal a politikai intézményrendszerrel, melynek a többség általában csak a csúcsát, az elnököt ismeri. A francia politikai rendszer az Ötödik Köztársaság létrejöttétől, egészen a 2017-es elnökválasztásokig kifejezetten bipoláris jellegű volt, melyben a republikánus jobboldal és a szocialista baloldal szinte vetésforgóban működtette az országot. A könyv egészen az 1970-es évektől kezdve mutatja be a francia jobboldal politikai működését, tisztább képet rajzolva olyan neves politikusokról mint Jacques Chirac, Simone Veil, Édouard Balladur és Valéry Giscard d’Estaing, de megismerkedhetünk a francia baloldal néhány neves alakjával is, köztük François Mitterand-nal. A mű segítségével megérthetjük, hogy mit jelent a francia belpolitikában a jobb és baloldal, és nyomon követhetjük, hogy miként változtak ezek a definíciók az elmúlt néhány évtizedben. Nicolas Sarkozy életútját olvasva pedig földrajzi értelemben is megismerkedhetünk Franciaországgal, betekintést nyerhetünk azokba az intézményekbe, melyeket a francia politikai zsargonban az azoknak helyet adó palotákról neveztek el.

Ahogyan a szerző is kiemeli, a célja ezzel a művel nem egy emlékirat megírása volt, hanem élményeinek, sőt a politika, az élet és Franciaország iránti szenvedélyének bemutatása olyan anekdotákon keresztül, ahol Nicolas Sarkozy életének egy-egy szakaszát ismerhetjük meg. Fiatal egyetemistaként tartotta az első politikai beszédét, melynek köszönhetően az akkori köztársasági elnök Jacques Chirac felfigyelt rá. A Neuilly-i polgármesteri hivatalban eltöltött évei után a Balladur-kormányban vált azzá a politikai személyiséggé, aki aztán számos megpróbáltatás, csalódás és újrakezdés után 2007-ben beköltözhetett az Élysée Palotába.

„…Az autó befordult az Élysée kocsibejáróján. Az udvart balról az újságírók és a kamerák foglaltak el, jobb felől pedig a Köztársasági Őrezred tagjai helyezkedtek el. A hagyományos vörös szőnyeget egészen a díszudvar közepéig terítették le. Kiszálltam a kocsiból. Tisztelegtem a zászlónak. Felhangzott a Marseillaise. Elhaladtam a felsorakozott katonák előtt, azután befordultam a feljáró elé. Jacques Chirac magas alakja rajzolódott ki előttem. Világos volt, hogy ami nekem a kezdet, az neki egyfajta vég. A gondolatra borzongás futott át rajtam. Az esemény örömünnep volt, és temetés is egyben. Felmentem a lépcsőn. Melegen kezet ráztunk. Azután a kamerák fele fordultunk, hogy a fotósok megörökíthessék ezt a pillanatot. Én lettem az Ötödik Köztársaság hatodik elnöke. Ötvenkét éves voltam, és öt év állt előttem a cselekvésre.”

Nicolas Sarkozy kötete a volt elnök 30 évet felölelő politikai memoárja. Élénk szerzői stílussal és helyenként kemény hangvétellel emlékszik vissza pályafutása meghatározó eseményeire, s nem riad vissza csípős humorral fűszerezett anekdotáktól sem, melyeknek főszereplői egykori politikai ellenfelei vagy éppen harcostársai. A kötet egymáshoz lazán kapcsolódó történeteken keresztül követi nyomon a szerző útját egy nizzai politikai gyűléstől elnökké avatásáig, miközben bepillantást enged a francia jobboldal belügyeibe, a politikai erőviszonyok alakulásába és nem utolsósorban egy tudatosan épülő politikusi karrierbe.