VÉGET ÉR-E AZ AMERIKAI ÉVSZÁZAD?

JOSEPH S. NYE, JR.

VÉGET ÉR-E AZ AMERIKAI ÉVSZÁZAD?

Szakkönyvek | 2017

AJTK KÖNYVAJÁNLÓ
JOSEPH S. NYE, JR.
VÉGET ÉR-E AZ AMERIKAI ÉVSZÁZAD?

Készítette: Pálmai Zsolt, a Tudásközpont nemzetközi kapcsolatok referense

2020. szeptember  4.

Nem kell a könyv végéig várnunk, hogy megtudjuk Nye válaszát a címben található kérdésre: nem, az amerikai évszázad a nemzetközi kapcsolatok egyik legnevesebb elemzője szerint nem ér véget. Legalábbis nem a közeljövőben.  A konklúzió persze közel sem a teljes történet, sokkal fontosabb az, hogy egyáltalán miért beszélnek annyian az amerikai hegemónia végéről, illetve, hogy mik azok a tényezők, lépések és stratégiák, amik tényleg elhozhatják – vagy beláthatatlan időre eltolják – azt.

Nye-t a legtöbben minden bizonnyal a soft power (puha hatalom) fogalmának megalkotójaként ismerik. Ennek megfelelően a könyvben is minden lehetőséget megragad arra, hogy az egyes szempontokban a puha hatalom tudatos és organikus érvényesítésének/érvényesülésének lehetőségét is vizsgálja. Tekintve, hogy például Kína – vagyis az Egyesült Államok pillanatnyilag legjelentősebbnek tartott kihívója a nemzetközi porondon – milyen jelentős erőforrásokat fordított e téren tapasztalható lemaradásának behozására az elmúlt bő évtizedben, ez a kiemelt figyelem nagyon is indokoltnak tűnik. Nye a puha hatalmat gyakorlatilag egyenértékűként kezeli a katonai és gazdasági hatalom hagyományosabb érdekérvényesítő eszközeivel, ebből kiindulva pedig egy roppant összetett képletet vázol fel arra, hogy mikor alkalmazható egy országra a némileg leegyszerűsítő „globális hegemón” jelző, illetve milyen körülmények teszik lehetővé ennek a státusznak a megőrzését.

A „hegemón” jelző imént említett leegyszerűsítő jellege a Nye által felrajzolt narratíva egyik fő vezérfonala. A könyv történelmi példákra hagyatkozva egy holisztikusabb megközelítést sürget a különböző mérőszámok (GDP, vásárlóerő-paritás, katonai kiadások, hadsereg mérete, stb.) összehasonlítgatásánál, hangsúlyozva a különböző fajta hatalomtípusok kölcsönhatását. Ennek megfelelően az írás intelem a leegyszerűsítő populizmus ellen is, kiemelve, hogy ahogy a „hegemónia”, úgy következésképpen a „hanyatlás” címke túlzott hangsúlyozása is félrevezető – ráadásul gyakorlati veszélyt is jelenthet, mert tévútra viheti az amerikai döntéshozókat, míg az USA ellenfeleit agresszívebb, kalandor külpolitikára bátoríthatja.

A higgadtabb, átfogóbb elemzői magatartás sürgetése közben Nye néhány vitás kérdésben hitet tesz az egyik oldal mellett. A bevándorlást például pozitív látja társadalmi, gazdasági és puha hatalmi szempontból egyaránt. Kritikád az amerikai oktatási rendszerről, aggodalmát fejezi ki az elszaladó államadósság miatt, infrastrukturális fejlesztéseket és egészségügyi reformot sürget. Zavarja a politikai döntésképtelenség, de figyelmeztet, hogy ez az egyébként időtálló és nemzetközileg hagyományosan vonzó amerikai rendszer beépített sajátossága, és előnyökkel is jár.

Főleg a téma iránt eddig távolabbról érdeklődő olvasók számára lehet különösen hasznos a főbb riválisok (Japán, Európa, Kína, stb.) erősségeinek és gyengéinek áttekintése. Kína különösen nagy figyelmet kap (és érdemel), részben mint intő példa a természetes puha hatalmi tőke nagy erőket felemésztő, mégis alacsony hatásfokú kiaknázására. Nye-ra jellemző módon ezek az országok végül nem csak potenciális trónbitorlókként jelennek meg, hanem nélkülözhetetlen szövetségesként, a szerző szerint ugyanis az olyan globális kihívások, mint a klímaváltozás, vagy a járványok, elkerülhetetlenül szükségessé teszik az együttműködést. Jól látható, hogy Nye sokkal inkább aggódik az emberiségért és a bolygóért, mint az amerikai „hegemónia” – jelentsen az bármit is – jövőjéért.

Nye mindvégig lényegre törően, kellő részletességgel, de a külpolitika nyelvezetében minimális jártassággal rendelkezők számára is könnyen érthetően fogalmaz, és mindezen erények Magyarics Tamás fordításának hála a magyar kiadásra is érvényesek. A könyv kellően átfogó és tömör ahhoz, hogy az amerikai globális hatalom jellege és jövője iránt érdeklődők számára ideális kiindulópont legyen a legfontosabb kapcsolódó folyamatok azonosításához és azok valódi súlyának és jellegének megértéséhez. Alapvetően optimista hangvételű, még a hegemóniaként értelmezett status quo megszűnését sem látja az amerikai vezető/meghatározó szerep végének – nem mellesleg ennek köszönhetően is különösen jól kiegészíti Robert Kagan „Made in America, avagy kitart-e az amerikai világrend?” című, szintén az AJTK gondozásában megjelent értekezését.

JOSEPH S. NYE, JR.:
VÉGET ÉR-E AZ AMERIKAI ÉVSZÁZAD?

Napjaink világpolitikájának központi kérdése, hogy az Amerikai Egyesült Államok megtarthatja-e azt a globális vezető szerepét, amelyet különösen a Szovjetunió összeomlása után rivális nélkül birtokolt. Az utóbbi negyedszázadban a hatalom felaprózódása nemzetközi jelenség: egyre több és nagyobb befolyású, nem állami szereplő jelenik meg, és ez óriási hatással van a katonai, a gazdasági, a politikai és az úgynevezett puha hatalom alakulására. Kína megerősödésével pedig elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: történelmi léptékű hatalomváltás szemtanúi vagyunk? Abszolút vagy csupán relatív mértékben csökken az Amerikai Egyesült Államok globális dominanciája?

Joseph S. Nye, Jr., a nemzetközi kapcsolatok egyik legismertebb kutatója, ezekre a kérdésekre kíván választ adni, amikor a jelen kötetben sorra veszi mind az új erőközpontok, mind az Amerikai Egyesült Államok adottságait, lehetőségeit és kilátásait az egyes hatalmi dimenziókban, kimondva kimondatlanul polemizálva az amerikai „hanyatláselmélet” híveivel.