Latin-amerikai választási körkép 2018-ból

Latin-amerikai választási körkép 2018-ból

Pál Zsombor Szabolcs | 2018 | 2018E05

2018 igen intenzív, a több mint 650 000 lakosú régió hat országának mintegy 420 000 szavazópolgárát megmozgató választási év volt Latin-Amerika számára. Az idén született eredmények minden bizonnyal nemcsak a szubkontinens politikai viszonyaira és esetleges további egységesülésére, hanem a külvilággal ápolt kapcsolataira is hatással lesznek majd. Az előzetes elemzői várakozások azt jósolták, az idei választási év eseményei segíthetnek megítélni, hogy helytálló volt-e az a 2015 óta sokak által hangoztatott várakozás, amely a térség politikai tájképének átalakulását, a választói hangulat jobbra fordulását vetítette előre, illetve, hogy elég erősek lesznek-e az újonnan hatalomra kerülő kormányzatok a társadalom által várt strukturális reformok végrehajtásához.