A hatalomváltási modellek Közép-Ázsiában – tanulságok és kilátások

2019 szeptember | Sheranova Arzuu | Kül- és biztonságpolitika

Az utóbbi időben Közép-Ázsia-szerte több hatalomváltás is végbement, míg más helyi vezetők szemmel láthatólag készülnek rá, hogy zavartalan és biztonságos módon adják majd át a kormányrudat utódjuknak. Mai bejegyzésünkből kiderül, milyen általános tanulságok vonhatóak le a helyi korifeusok saját és családjuk biztonságát is szavatolni igyekvő hatalomátadási kísérleteiből.

2019 augusztusában Közép-Ázsia tanúja lehetett, ahogy a korábbi kirgiz elnököt, a 2011 és 2017 között hatalmon lévő Almazbek Atambajevet Koj-Taszban kétezer rendőr részvételével kíméletlen módon letartóztatták. Ha eltekintünk a hatalmat 2010 és 2011 között ideiglenes elnökként gyakorló Roza Otumbajevától, Atambajev volt Kirgizisztán, de valójában egész Közép-Ázsia első olyan elnöke, aki kinevezésének szabott idejét követően önként távozott a hatalomból. Tisztségét barátjára és párttársára, a 2017 óta elnök Szooronbaj Dzseebenkovra hagyta. Ám nem sokkal a fenti eseményeket követően, 2018-ban a két politikus közötti viszony megromlott, Atambajevnek pedig több korrupciós, illetve a bűnöző Aziz Batukajev törvénytelen szabadon engedésével kapcsolatos váddal is szembe kellett néznie. A vádak nyomán elnöki sérthetetlenségét a kirgiz parlament visszavonta, ezt követően pedig őrizetbe vették a biztonsági erők.

Atambajev mandátumának lejártakor a hatalom átadásának „orosz módozatát” igyekezett követni, ez ugyanis Oroszországban legalább egyszer mindenképp sikeres megoldásnak bizonyult a Putyin–Medvegyev-tandem hatalomváltásai során. Atambajev abban bízott, hogy ezt a mintát követve és Dzseebenkov felett gyakorolt befolyásának köszönhetően a hivatalából való távozása után is hatalomban maradhat, illetve érvényt tud szerezni politikai és személyi döntéseinek, miközben családtagjainak és saját vagyonának a biztonságát is szavatolni tudja. Kirgizisztán az ország 2010-ben lezajlott forradalmát követően lett parlamentáris demokrácia. A még ugyanabban az évben kiadott alkotmány értelmében az elnök jogköre jelentős mértékben zsugorodott, és hivatali ideje egy ciklusra, illetve hat évre korlátozódott. Ezt követően egy 2016-os alkotmánykiegészítés még tovább növelte a miniszterelnök hatalmát és jogköreit. Atambajev reményei szerint 2020-ban akart visszatérni a nagypolitika színpadára, először képviselőként, majd pedig miniszterelnökként.

A korábbi kirgiz elnök, Almazbek Atambajev 2011-ben

A korábbi kirgiz elnök, Almazbek Atambajev 2011-ben

Forrás: Shutterstock

Közép-Ázsiában a posztkommunista rendszerek vezetői számára eddig is aggasztó kérdés volt az, hogy hogyan örökítsék tovább a hatalmukat. A kommunista rendszer bukása óta régiós szinten csupán néhány „demokratikus” hatalomátadás ment végbe. Az üzbég, illetve a türkmén elnökök váratlanul bekövetkezett halálakor a jól átgondolt hatalomátadás hiánya mind az 1990 és 2016 között hatalmon lévő Islom Karimov, mind pedig az 1991 és 2006 között elnök Saparmyrat Nyýazow családja esetében zaklatásokat, illetőleg az ország kényszerű elhagyását vonta maga után. A két politikus sorsát el kívánva kerülni az 1991 és 2019 között Kazahsztán elnöki posztját betöltő Nurszultan Nazarbajev idén átadta a hatalmat hűséges utódjának, Kaszim-Zsomart Tokajevnek. Ebben az esetben azonban mindössze részleges hatalomátadásról van szó, mivel Nazarbajev számos jelentős tisztséget továbbra is megtartott magának.

Tádzsikisztánban eközben Emomali Rahmon elnök legidősebb fiát, Rusztam Rahmont igyekszik felkészíteni arra, hogy a hatalmat átvegye tőle. Rusztam Rahmonból 2017-ben lett Dushanbe főpolgármestere, azóta pedig több belföldi eseményre is elkísérte apját. Ez megelőzően, 2015-ben ráadásul az elnök még egy törvényjavaslatot is előterjesztett „A béke és a nemzeti összetartás megalapítójáról – a nemzet vezetőjéről”. Ez a törvény elnöki mandátumának lejártát követően élete végéig tartó sérthetetlenséget és biztonságot szavatolna számára.

Hozzá hasonlóan fiát Türkmenisztán 2007 óta hatalmon lévő elnöke, Gurbanguly Berdimuhamedow is arra készíti fel, hogy az az örökébe tudjon lépni. Az országban leginkább „a nemzet gyermeke” néven ismert Serdar jelenleg az egyik déli tartomány kormányzói székét tölti be. A fiatal Berdimuhamedow apját külföldi útjain is elkíséri, ráadásul fontos nemzetközi eseményeken is egyre gyakrabban jár el a nevében.

Ezzel szemben Üzbegisztánban a viszonylag fiatalnak számító és ambiciózus, az elnöki tisztséget 2016 óta ellátó Shavkat Mirziyoyev még nem sokat törődik azzal, hogy utódot neveljen maga számára. Jelenleg ugyanis inkább az köti le a figyelmét, hogy Karimov ellenében egyfajta új típusú vezetőként határozza meg magát. Ugyanakkor a környező országok elnökeihez hasonlóan ő is figyelmesen nyomon követte Kirgizisztán közelmúltban lezajlott változásait.

 

Kaszim-Zsomart Tokajev 2019. március 20-i elnöki kinevezését követő első oroszországi látogatása során

Kaszim-Zsomart Tokajev 2019. március 20-i elnöki kinevezését követő első oroszországi látogatása során

Forrás: kremlin.ru, licence: CC BY 4.0

A hatalomátadás „kirgíz módozatának” Közép-Ázsia jelenleg regnáló elnökei számára leszűrhető tanulsága, hogy a hatalom továbbadásának „megfelelő” eltervezése és lebonyolítása korántsem egyszerű feladat, a posztkommunista országokban lezajló átmenetek pedig kockázatosak, míg következményeik megjósolhatatlanok. Az eddigi mintázatok Kirgizisztán számára a következő tanulságokkal szolgálhatnak:

  • Kirgizisztán még nem áll készen a parlamenti kormányzásra. Egyelőre a végrehajtó és a törvényhozói hatalom is az elnök ellenőrzése alatt maradt. Noha az új alkotmány a jövőbeli miniszterelnököknek a mostaninál több jogkört biztosít majd, a döntő hatalom mégis az elnök kezében összpontosul, és ennek megfelelően az ország parlamentje továbbra is az ő befolyása alatt működik majd.
  • Továbbra is megmarad a térség klánjainak politikában játszott szerepe. Dzseebenkov kinevezésével Atambajev a térség törzsi tényezőit is figyelembe vette. A déli klánokat képviselő új elnök jó választásnak tűnt, mivel ellensúlyt jelentett az akkoriban népszerű riválissal, Omurbek Babanovval, az északi klánok képviselőjével szemben.
  • A politikai pártok gyenge ideológiai lábakon állnak, és továbbra is inkább a vezetőikhez kötődnek. Az Atambajev és Dzseebenkov közötti vita során a jelenleg is hatalomban lévő Kirgiz Szociáldemokrata Párt kétfelé szakadt. A Dzseebenkov oldalán álló párttagok létrehozták az „Atambajev nélküli Kirgiz Szociáldemokrata Párt” elnevezésű mozgalmat, és Dzseebenkovot támogatva sikerült is újra bejegyeztetniük pártot, noha azt 1993-ben még maga Atambajev alapította. A 2020-as parlamenti választásokon Dzseebenkov csoportosulása egy új, már a politikushoz kötődő formációval fog indulni, és így a mostani elnöknek is saját pártja lehet.

Tágabb összefüggésekben, az egész közép-ázsiai régió szempontjából vizsgálódva viszont a következő tanulságokat lehet levonni a kirgiz hatalomátadás során kirajzolódó mintázatokkal kapcsolatban:

  • Közép-Ázsiában mindig a Kreml beleegyezése után mondják ki a végső szót. A kirgiz példa jól illusztrálta az orosz vezetőknek a korábbi és a most hatalmon lévő elnökök viszonyára gyakorolt hatását. Mind Dzseebenkov, mind pedig Atambajev igyekezett megszerezni magának Oroszország támogatást, és a konfliktus során ezzel biztosítani saját helyzetét. Az oroszok az események végső kimenetelére is hatással voltak.
  • A hatalom átadása csupán részlegesen történik meg. A „sikeres” kazah modell nyomán más szomszédos államok vezetői is megfontolhatják majd, hogy csak részleges módon, a biztonsági erők felett gyakorolt ellenőrzésüket a leköszönésük után is megtartva adják át a hatalmukat. Nazarbajev hatalomátadási megoldása pillanatnyilag szilárdnak és tartósnak tűnik, ha nem éppen sikeresnek.
  • Az orosz hatalomátadási modell kockázatokkal jár. A Kirgizisztánban lezajlott események azt támasztják alá, hogy ez a megoldás a közép-ázsiai vezetők esetében veszélyeket hordozhat magában.
  • A kánjellegű hatalomátadás több közép-ázsiai autoriter rendszerben is létező valóság. Az orosz modellel, illetve a sikertelen kirgiz megoldással szemben ez sokkal kedvezőbb eljárás lehet néhány közép-ázsiai vezető számára. A türkmének, a tádzsikok és minden valószínűség szerint az üzbégek államfője is már ennek a nyélbe ütésén dolgozik azzal, hogy gyerekeiket arra készítik, ciklusuk lejárta után az örökjükbe tudjanak lépni.

Bármilyen megoldást is választanak majd Közép-Ázsia urai, a fentiek továbbra is dilemmát fognak jelenteni számukra, hacsak nem sikerül egy másféle, de egyúttal biztonságos és egyúttal célszerű megoldást találniuk maguk számára.