A hosszú és forró olasz nyár:

2019 augusztus | D'Onofrio Alessandro | Kül- és biztonságpolitika

Az idén nyáron kirobbant válság nyomán kialakuló politikai vákuum számos különböző politikai végkifejletbe torkollhat. Ezek közül a legkevésbé valószínűnek természetesen az eddigi, a Liga és az Öt Csillag által közösen vitt kormányzat újraélesztése tűnik. Salvini bűne ugyanis, hogy egy, csakis a saját személyes érdekeit szem előtt tartó politikai válságot robbantott ki, és ezért nehéz elképzelni, hogy Di Maio, Conte vagy a végrehajtó hatalom más tagjai valaha is meg fogják tudni bocsátani a – most már csak egykori – belügyminiszter hazardírozását. Ráadásul a leköszönő Conte beszéde világosan megmutatta, hogy a Liga vezetőjébe vetett hit, illetve az iránta táplált bizalom minden eddiginél alacsonyabb szintre süllyedt. Éppen ezért az időközi választások elkerülésére jelenleg mindössze egyetlen út mutatkozik, nevezetesen, ha Zingaretti Demokrata Pártjának és az Öt Csillagnak sikerül valamiféle politikai alkut kötnie.

Ötvenperces, inkább a Liga „felelőtlenként, opportunistaként, veszélyesként és autoriterként” jellemzett vezetője ellen intézett kirohanásnak tűnő beszédét követően Conte találkozott Sergio Mattarellával, hogy benyújtsa felmondását, és ezzel újabb lendületet adjon az Olaszország által valaha megélt legőrültebb politikai válságnak.

 

Matteo Salvini a kormányzó koalíción belüli dominancia megszerzésén igyekezve jelentős politikai krízist robbantott ki az országban 

Forrás: Twitter

 

Így mostantól már Mattarellától függ, milyen kiutat talál a válságból. Az első lépést már szerdán megtette, amikor gyors egyeztetésekbe kezdett elődjével, Giorgio Napolitanóval, a törvényhozás két házának elnökével, valamint a kisebb politikai erők küldötteivel. Ezt követően csütörtökön találkozott a főbb politikai erők delegációival is, így mindenki azt reméli, hamarosan megtalálja a módját annak, hogyan is vezetheti ki az országot a jelenlegi zűrzavaros helyzetéből. A Mattarellára háruló feladat azonban igencsak nagy körültekintést igényel, mivel az általános fejvesztettség közepette mindenki az ő „bölcs, komoly és pártatlan” ítéletére hagyatkozik, az elnök pedig valószínűleg minden lehetőt meg is fog tenni annak érdekében, hogy az új választások helyett valamilyen más megoldást találjon. „Jövő kedden új egyeztetésekbe kezdek, hogy levonjam a megfelelő következtetéseket, és meghozzam a szükséges döntéseket” – nyilatkozta a mostani tárgyalási kör végén. „Csakis egy olyan kormányt tartok elképzelhetőnek, amelyik a parlament bizalmát egy, az ország kormányzását csoportos megegyezésekre alapozó program révén szerzi meg. Ennek a feltételnek a hiányában viszont rá kell lépnünk a választások kiírásának az útjára.” Nyilvánvalóan az elnök számára a kormányzáshoz szükséges új többség kialakítása és egy új politikai alku megszületése jelentené a preferált megoldást, nem pedig a szavazások és az azokkal járó bizonytalanság. Annál is inkább, mivel a következő hónapok során az ország számára fontos határidők következnek. Augusztus 26-án, hétfőn például a kormánynak be kellene jelentenie, hogy kit javasol a következő európai bizottsági tisztségre. Olaszországnak eddig még nem sikerült megneveznie a biztosjelöltjét, bár ez a határidő nem is kötelező érvényű. Amennyiben viszont az ország szeretne befolyásos pozíciót szerezni a Bizottságban, néhány napon belül mindenképp meg kellene születnie a megegyezésnek a jelölt személyével kapcsolatban, mivel szeptemberben Ursula von der Leyen be fogja mutatni az Európai Parlament előtt a csapatát, hogy megszerezze az annak kinevezéséhez szükséges támogatást.

Matteo Renzi hangot ad a Liga és az Öt Csillag közös kormányzásának vége felett érzett elégedettségének

Forrás: Twitter

 

Az idén nyáron kirobbant válság nyomán kialakuló politikai vákuum számos különböző politikai végkifejletbe torkollhat. Ezek közül a legkevésbé valószínűnek természetesen az eddigi, a Liga és az Öt Csillag által vitt kormányzat újraélesztése tűnik. Salvini bűne ugyanis, hogy egy, csakis a saját személyes érdekeit szem előtt tartó politikai válságot robbantott ki, és ezért nehéz elképzelni, hogy Di Maio, Conte vagy a végrehajtó hatalom más tagjai valaha is meg fogják tudni bocsátani a – most már csak egykori – belügyminiszter hazardírozását. Ráadásul a leköszönő Conte beszéde világosan megmutatta, hogy a Liga vezetőjébe vetett hit, illetve az iránta táplált bizalom minden eddiginél alacsonyabb szintre süllyedt. Éppen ezért az időközi választások elkerülésére jelenleg mindössze egyetlen út mutatkozik, nevezetesen, ha Nicola Zingaretti Demokrata Pártjának és az Öt Csillagnak sikerül valamiféle politikai alkut kötnie. Az utóbbi időben több politikai szereplő is kifejtette, hogy támogatna egy ilyen jellegű megoldást. Többek között az egykor miniszterelnökként majd európai bizottsági elnökként is szolgáló Romano Prodi is, aki az elmúlt héten egy, az „Ursula-terv” becenévvel illetett új végrehajtó hatalom felállításának szószólójaként tűnt fel. Ez a megoldás azoknak a politikai csoportoknak a társulását jelentené, amelyek megszavazták Ursula von der Leyen bizottsági elnöki kinevezését – vagyis a Ligán és a szélsőjobboldali Olasz Testvéreken kívül gyakorlatilag mindenki benne lenne.

Az újfent az olasz politika királycsinálójává előlépő Mattero Renzi tehát ismételten felszólította az összes „felelős” olasz pártot arra, hogy alkossanak közös, technikai kormányt. „A populizmus nagyon is bevált a választási időszak alatt, de gyászosan leszerepelt a kormányzás során” – nyilatkozta Renzi, és ezzel nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy akár még ősellenségével, az Öt Csillaggal is összeálljon. A toszkán politikus lépése vitákat váltott ki a két párt tisztviselői között. Ezek a viták csütörtökön értékék el a tetőpontjukat, amikor az Öt Csillag küldöttsége hivatalosan is elfogadta, hogy megbeszélést tartson a Demokrata Párt küldöttségével. A Demokrata Párt főtitkára, Zingaretti viszont kifejtette, a megegyezés csakis abban az esetben lehetséges, ha a sárga-zöld kormányzat 445 napját jellemző paradigmában változást sikerül elérni. Az EU-tagsághoz való lojális hozzáállás a „gyökeresen megújított Európa érdekében”, a jogok (a szabadság és a szolidaritás), a környezeti és társadalmi fenntarthatóság, az emberi méltóság tisztelete, a parlament hangsúlyos szerepe, az alkotmány tisztelete, a bevándorlási hullám kezelésének radikális, „az európai intézményekkel és kormányokkal való szigorú közös felelősségvállaláson alapuló” átalakítása, „az adóterhelés további növelésének elkerülése, kezdve a forgalmi adó várható növelésének a következő költségvetési törvény által történő megátolásával” – ezek Zingaretti Di Maio csapatával szemben támasztott elvárásai. A két erő közötti megállapodás Matarella figyelmét és reményeit is felkeltette, így egyáltalán nem lehetetlen, hogy az Öt Csillag végül úgy dönt, elfogadja Zingaretti kikötéseit, még úgy is, hogy egy olyan párt számára, amelyik a közvetlen demokráciát a zászlójára tűzve kampányolt, a parlament szerepének és a képviseleti demokráciának a hangsúlyossá tétele az jelentené, hogy bele kell törődnie egy újabb ideálja feladásába – hiszen most már azt a korábbi kikötését is feladni látszik, hogy soha nem fog belemenni a Demokrata Párttal való közös kormányzatba, a régi uralkodó elittel való összebútorozásba, illetve hogy bevezeti a kétmandátumos limitet.

Az elnök, Sergio Mattarella kedden fogadta el Giuseppe Conte miniszterelnök lemondását

Forrás: Twitter

 

Annyi viszont bizonyosan kijelenthető: egy esetlegesen megszülető megegyezést mindenképpen úgy alakítanak majd ki, hogy azzal a Ligát bármilyen kormányzati szerepvállalástól távol lehessen tartani. A párt vezetője közvetlenül az Öt Csillag küldöttsége előtt találkozott Mattarellával, és a Demokrata Párt, illetve az Öt Csillag közötti megállapodást a „régimódi politizálás” hagyományának nevezve kijelentette: „Az a gyanúm, valaki már hónapok óta szövetkezik annak érdekében, hogy sárga-piros kormányt lehessen alakítani. Azóta gyanakszom erre, amióta az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt az Európai Parlamentben együtt szavazott Ursula von der Leyen megválasztása érdekében.” Annak ellenére, hogy úgy tűnik, minden a piros-sárga kormányzat megalakulásának irányába mutat, az erről szóló tárgyalások még a vártnál is sokkal bonyolultabbnak bizonyulhatnak. Zingaretti öt feltételén túl a Demokrata Párt küldöttsége valószínűleg azt is kérni fogja Di Maiótól, hogy vonja vissza Salvini nagy sikerét, a migrációs-biztonsági törvénycsomagot, változtassa meg a költségvetési javaslatot, és jegelje a képviselők számának csökkentéséről szóló és már lényegében kihirdetés előtt álló törvényjavaslatot. Ezek a feltételek nyilvánvalóan sokkolták az Öt Csillagot. A párt egyébként sem bízik a Demokrata Pártban, és úgy gondolja, nem igazságos, hogy egy baloldali erő azt kéri, tagadják meg az elmúlt több mint egy év során mutatott kormányzati teljesítményüket. Ugyanakkor Di Maio már össze is állította azt a tízpontos politikai prioritáslistát, amelyre a párt mindenképp szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni mielőtt újra az urnák elé szólítja a szavazókat, és azt is kijelentette: „már elkezdtük a megbeszéléseket azzal kapcsolatban, hogy megvizsgáljuk, a parlamentben rendelkezésre áll-e a szilárd többség”.

Közben Salvini legértékesebb szövetségese és az olasz belpolitikai zavaros másik halásza, Silvio Berlusconi is hangot adott annak az aggodalmának, hogy egy olyan kormány „amely nem jeleníti meg a szavazók többségének akaratát, és pusztán az ellentétes erők véletlen összjátékából alakul ki” „nem jelenthet alapot a stabil és hiteles végrehajtói hatalom számára, mindössze a szavazók megtévesztésére és a szavazói akarat cserben hagyására”. A Forza Italia vezetője egy jobbközép kormány létrehozását támogatná, vagy az előrehozott választások megtartását, még ha nem is nagyon mutatott készséget egy újabb alku megkötésre, kivéve, ha annak a pártja is a részét képezi. Vajon ez azt jelzi, hogy Berlusconi végül mégis úgy dönt, csatlakozik az „Ursula-tervhez”, ahogy ez már az Európai Parlamentben is megtörtént, vagy a nyolcvanas éveit taposó olasz mágnás beletörődik, hogy ellenzékben marad, és megpróbálja újjáépíteni a jobbközép pólust? Nagyon nehéz elképzelni, hogy az Öt Csillag szívesen kormányozna Berlusconival – és ez fordítva is igaz. Az olasz politikában ugyanakkor megszokott dolognak számít a hirtelen pálfordulás, és semmi szégyellnivaló nincs a radikális irányváltásokban. Sőt, ez tulajdonképpen olasz hagyomány, amit szemérmesen csak úgy neveznek: transformismo – a köpönyegforgatás művészete.

A Forza Italia – mely mégiscsak az Európai Néppárt tagja, és így valószínűleg vonakodna egy Európa-párti kormány ellen szavazni – talán belemegy, hogy kívülről támogassa a piros-sárga kormányt, és a konstruktív ellenzéki szerep mellett dönt, vagyis a kormány egyes törvényjavaslatait megszavazná, míg másokat visszautasítana annak érdekében, hogy egy végső kísérletet tegyen jelenlegi befolyásos parlamenti helyzetének megőrzésére. Berlusconi ugyanakkor nagyon is komolyan gondolja, hogy világos és határozott atlantista, illetve Európa-párti alapon újra akarja definiálni a középjobb koalíciót – ez viszont teljesen más irányt jelentene, mint Matteo Salvini és pártja „putyinizmusa” és Európa-ellenessége. Berlusconinak jelenleg tehát ezt a dilemmát kell feloldania. Valójában a Liga nélkül nincs tér egy jobbközép pólus számára – még akkor sem, ha a Ligával inkább „szélsőjobbközép” pólusról kellene beszélni –, ugyanakkor viszont a Forza Italiának sincs jövője az említett koalíción kívül. A közvéleménykutatások eredményei arra engednek következtetni, hogy ha lesz új választás, a Forza Italia a szavazatok mindössze 6%-át megszerezve a politikai spektrum szélére sodródhat (a 2018-as választásokon a párt mindössze 14%-ot szerzett, ezzel pedig a képviselőházban 59, míg a szenátusban 33 helyet szerzett).

Ugyanakkor ha az Öt Csillag és a Demokrata Párt közötti tárgyalások megrekednek, nem lesz más út, és ősszel új választásokat kell majd kiírni. Ebben az esetben pedig a Liga valószínűleg relatív többségbe kerül, míg a legutóbbi helyi választásokon nagyon is jól szereplő jobbközép koalíció esetleg elég támogatást fog besöpörni ahhoz, hogy egyedül, szövetségesek nélkül is kormányt alakítson. Salvini előrehozott választásokon aratott győzelme azt eredményezné, hogy Olaszország lesz az első olyan nyugat-európai, sőt az EU alapítói közé tartozó ország, amely valóban a szélsőjobb felé mozdul el. Ezzel pedig az is lehetségessé válik, hogy az ország inkább Oroszországra támaszkodik majd, miközben Brüsszellel olyan permanens konfliktusba kezd, amely végső soron elhozhatja az ország eurozónából, sőt magából az EU-ból való távozását is. Ez a forgatókönyv súlyos következményekkel járna az ország és annak sérülékeny gazdasága számára, pedig a gazdasági nehézségek fokozódását minden áron el kellene kerülni, főleg, hogy sokan azt sejtik, az eurózóna országain belül hamarosan újabb recesszió ütheti fel a fejét.

Az olaszok már csak egy dologban reménykedhetnek: Mattarella ultimátuma megteremti annak a lehetőségét, hogy az ország történetének legalkalmatlanabb politikai elitje rendezze nézeteltéréseit, és megállapodjon az országot újra a helyes irányba terelő intézkedések elfogadásában. Ha ez sem történik meg, akkor az országnak már csak Szűz Mária szeplőtelen szívében lehet bizodalma.