Az olasz mérsékelt erők „egzisztenciális dilemmája”: Vajon hová áll a politikai közép?

2019 11 | D'Onofrio Alessandro | EU-V4 iroda | Kül- és biztonságpolitika

Miután több mint húsz éven keresztül megszakítás nélkül ő uralta a „második köztársaság” jobboldalának sokszínű univerzumát, október 19-én Berlusconi letette koronáját. Pártjának, a Forza Italiának a hanyatlása egyúttal az ország legfőbb liberális-konzervatív pártjának a hanyatlását is jelenti. A formáció visszaesése nyomán a politikai paletta közepén nem maradt meghatározó erő, az így nyíló a vákuumot azonban eddig még senkinek sem sikerült betöltenie.

 

Berlusconi több mint húsz éven át megszakítás nélkül uralta a „második köztársaság” jobboldalának sokszínű univerzumát, október 19-én viszont letette koronáját. Lemondását a Ligát (Lega) vezető Matteo Salvini által Rómába szervezett tömeggyűlésen jelentette be. A gyűléssel Salvini célja az volt, hogy az új kormánykoalícióval szembenálló összes erőt felvonultassa az olasz fővárosban. Az olasz büszkeség napjának elnevezett rendezvény nevével ellentétben nem a meleg büszkeség napjának „digó” verziója volt, hanem a jobboldali szélsőségesek, neofasiszták, szeparatisták, salvinisták, illetve a haldokló olasz „mérsékelt” erők maradékának karneváli kavalkádja. A nyolcvanhárom éves mágnás, Berlusconi pedig éppen ebben a bizarr, az új kormány alkotmányos legitimitását megkérdőjelező fasisztákat, az olasz trikolórba burkolt és az olasz himnuszt éneklő rendíthetetlen függetlenségieket, valamint az új kormánynak a rágcsálnivalók megadóztatásáról szóló tervei miatt dühöngő Salvinit egyaránt felvonultató gyűlés légkörében döntött úgy: eljött az idő, hogy feladatait másra ruházza át. De vajon ki léphet majd a helyére?

 

Néhány, az olasz büszkeség napján készült fotó

Forrás: Twitter

 

Berlusconi beszédében arra célozgatott, hogy „örököse a jobbközép koalíció” (vagyis a Forza Italia, a Liga és a Giorgia Meloni szélsőséges jobboldali tömörülése, a Fratelli d’Italia hármasa által alkotott csoportosulás) „legtöbb szavazatot begyűjtő pátjának vezetője lesz”. Ez persze egyértelműen Matteo Salvini nyílt támogatását jelenti, hiszen jelenleg a pártszövetségen, sőt még az országon belül is az ő pártja rendelkezik a legtöbb szavazóval. Mindenesetre a Salvininek adott zöld jelzés jelentős elmozdulást jelent az olasz politikai univerzumon belül.

A tavaly megtartott általános választásokon fordult elő első ízben, hogy Berlusconi elvesztette a fenti pártszövetségen belüli vezető pozícióját. A Forza Italia helyét ekkor ugyanis a Liga foglalta el. A Cavalierének, vagyis a „lovagnak” is nevezett Berlusconi és a Salvini közötti kapcsolat ezután feszültté vált, és sokan úgy gondolták, a Liga fiatal vezetőjének a döntése nyomán, miszerint az Öt Csillag Mozgalommal alakít közös kormányt, tényleg szakadás következett be a két jobbközépen álló szövetséges között. Idén, vagyis csupán egy évvel a kormányalakítást követően viszont, az augusztusi válságot követően Salvini hirtelen az ellenzéki oldalon, szövetségesek nélkül találta magát. Éppen ezért Berlusconinak az októberi tiltakozáson való részvételét a két politikus közötti hivatalos közeledésként lehet értelmezni – Berlusconi egyébként részvételi szándékának bejelentését egészen a gyűlés előtti utolsó napokig halogatta.

Berlusconi azzal kapcsolatos döntése, hogy Salvinivel vállvetve – vagy talán helyesebb, ha azt mondjuk, Salvini oldalán – tűnik fel, és neki adja át a jobbközép vezetésének felelősségét, a Forza Italia mérsékelt szárnyán többek ellenkezését is kiváltotta. Ennek a párton belüli vonulatnak a követői már a gyűlést is bojkottálták, sőt a pártból is dezertálni kezdtek. A leginkább figyelemre méltó talán Mara Carfagnának, a Forza Italia egyik legprominensebb képviselőjének és az alsóház helyettes elnökének a távozása. A pártból való távozása előtt Carfagna többször is figyelmeztette Berlusconit, hogy ha a Liga és a neofasiszták társaságában részt vesz a gyűlésen, akkor azzal megsérti a párt által vallott értékrendet. A nyolcvanas éveit taposó pártvezér igyekezett megnyugtatni párttársait – és mindenekelőtt szavazóit –, és ezért hangsúlyozta, „mi nem vagyunk olyanok, mint a Liga, mi a liberális, nyugati és keresztény hagyomány örökösei vagyunk”, mégis jelentős annak a kockázata, hogy pártja végül Salvini szélsőséges, rasszista és szuverenista retorikájának a csapdájába esik. Berlusconi túlzott magabiztossága egyébként a csupán egy héttel a gyűlés után megtartott umbriai helyi választások miatt is csorbát szenvedett. Ezen a Liga által vezetett koalíció jelentős győzelmet aratott a PD és az Öt Csillag Mozgalom közös jelöltje felett. Ez volt az első olyan alkalom, amikor a két nemrégiben összeálló párt közösen mérette meg magát valamilyen választáson – a szavazók azonban nyilvánvalóan nem kértek belőlük. A két jobboldali pártnak ugyanakkor sikerült történelmi jelentőségű győzelmet aratnia, hiszen ezt a régiót a második világháború óta mindig a baloldal irányította. Az érem másik oldala ugyanakkor az, hogy a Forza Italia mindössze a szavazatok 5,5%-át tudta megszerezni, ez pedig alacsonyabb az Umbriában valaha elért bármilyen eredményénél, ráadásul visszaesést jelent a párt 2018-as általános és a 2019-es európai parlamenti választásokon elért eredményéhez képest is. A Forza Italia helyzetét egyébként az Olasz Testvérek folyamatos növekedése sem könnyíti meg, mivel az ő erősödésük is azt igazolja, Berlusconi pártja fokozatosan partvonalra szorul a koalíción belül.

 

Silvio Berlusconi

Forrás: Stefano Guidi/Shutterstock

 

A Forza Italia hanyatlása egyúttal az ország legfőbb liberális-konzervatív pártjának a hanyatlását is jelenti, ám a népszerűségvesztése nyomán a politikai paletta közepén keletkező vákuumot eddig még senkinek sem sikerült betöltenie. A Liga – illetve hozzá hasonlóan az Olasz Testvérek – szélsőséges politikai javaslatai sok kereszténydemokrata háttérrel és liberális-konzervatív, mérsékelt, Európa-párti politikai meggyőződéssel rendelkező szavazó ellenszenvét váltják ki. A mérsékelt szavazókra ugyanakkor a balközép csekély vonzerővel bíró, a tisztán szociáldemokrata elképzelésektől a liberális-progresszív programpontok irányába elmozduló politikai javaslatai, illetve az Öt Csillag Mozgalom „csőcselék hadserege” is elidegenítőleg hat.

A politikai arénában történő megjelenése óta Berlusconinak számos mérsékelt szavazót sikerült a pártjába – és mindenekelőtt a saját személye köré – gyűjtenie. Ezek a szavazók az Olasz Kereszténydemokrata Párt (Democrazia Cristiana) körül egykor felsorakozó szavazókból, illetve a régi szociális beállítottságú jobboldalnak a legitimitás elnyerése érdekében és a fasiszta nosztalgia állandó felemlegetésének kivédése miatt új politikai otthont kereső rétegéből kerültek ki. A fiatal Berlusconi varázsreceptje az volt, hogy az olasz társadalom hagyománytisztelő értékrendjére próbált hatni, miközben pont megfelelő mennyiségű adócsökkentést ígérve következetesen liberális programpontokat fogalmazott meg, és a kommunisták ellen a hidegháború időszakát idéző kereszteshadjáratot hirdetett. Noha ez a retorika, illetve Berlusconi személyének varázsa a Forza Italiát húsz éven keresztül a jobbközép vezető erejévé és Olaszország legtöbb szavazatot begyűjtő pártjává emelte, úgy tűnik, ennek a kornak ma már leáldozott. Az ok mindenekelőtt Berlusconi vezetői mentalitásában keresendő. A Cavaliere a Forza Italiát valójában mindig is egyfajta személyes vállalkozásként kezelte, s így annak politikai irányvonalát is kizárólag ő szabta meg: a véleménykülönbség nem volt megengedett, a jövővel kapcsolatos egyedüli stratégiát pedig a Berlusconi halhatatlanságába vetett hit jelentette. Ez a fajta sztálinista vezetési stílus egészen addig működött is, amíg Berlusconi jó eredményeket ért el a pártjával. Most azonban, hogy a sikerek kezdenek elmaradni, és Berlusconi is egyre tekintélyesebb kort ér el, egyszemélyi felépítésének köszönhetően az egész építmény megingott.

Berlusconinak egyébként is kevés esélye nyílik már a győzelemre most, hogy Salvini a jobboldalnak kedves „Isten, nemzet és család” hármasával és határozott bevándorlásellenes retorikájával sikeresen édesgette magához a Forza Italia leginkább konzervatív részét. Ugyanakkor a régimódi politizálás és a korrupt politikusok ellen keresztes hadjáratot hirdető Öt Csillag Mozgalom megjelenése is igen súlyos csapást mért a kettő iskolapéldáját jelentő Berlusconira. Amikor a pártnak jelentős iránymódosításra lett volna szüksége, Berlusconi inkább a korábban bevált retorikai elemeit vette elő, ám ezúttal már nem járt sikerrel. A Forza Italia vezetőjének erőfeszítéseit a választók többé már nem díjazták, az pedig, hogy Salvinit felkente a „jobbközép” – vagy talán még pontosabb, ha azt mondjuk, a „középjobb” – vezetőjévé, világosan jelzi, hogy a Cavaliere úgy döntött, a továbbiakban nem kíván vezető szerepet játszani a politikában.

Ahhoz azonban, hogy Berlusconi „visszavonulásának” a valós értelmét fel lehessen fedni, muszáj lesz kivárni a választási törvény következő, az új kormány egyik első intézkedéseként beharangozott reformját. A játékszabályok változása ugyanis az egyes pártok politikai súlyának módosulását is magával hozza majd a soron következő parlamentben, így az arányos rendszer a Forza Italiát hasznos eszközzé teheti bármilyen kormányozni vágyó koalíció szemében – a tisztán többségi rendszer ugyanakkor a pártot kizárhatja a nagypolitikai játszmák világából.

 

Renzi a Italia Viva (Eleven Olaszország) elnevezésű új tömörülés alapítógyűlésén

Forrás: zummolo/Shutterstock

 

Berlusconi gondjaira mindazonáltal valószínűleg nem jelent majd végleges megoldást egy új, számára kedvező választási törvény bevezetése. Renzi új pártjának, a Viva Italiának (Eleven Olaszország) a feltűnése pedig további bosszúságot is jelenthet még számára, mivel ez is a Forza Italiát eddig életben tartó liberális-mérsékelt választói rétegben igyekszik támogatókat vadászni maga számára. Renzi a párt alapítógyűlésén – amelyet történetesen éppen ugyanazon a hétvégén tartottak, mint az olasz büszkeség napját – nyíltan kijelentette, kész a Forza Italia bármelyik országgyűlési vagy helyi képviselőjét, illetve polgármesterét befogadni, ha az korábbi pártjával szakítani kívánna. Az egykori miniszterelnöknek egy nagy, mérsékelt, Európa-párti tömörülés létrehozására irányuló „macroni” aspirációi már az ún. „Nazareno paktum” óta mindenki előtt ismeretesek. Ezzel a megegyezéssel ugyanis Renzi meg akarta szerezni Berlusconi támogatását, a parlament súlypontját pedig a politikai közép irányába igyekezett elmozdítani, hogy így alakítsa ki a mélyreható reformok keresztülvitelére képes többséget a maga számára. A közvélemény-kutatások alapján azonban a Viva Italiának még nincsen meg a megfelelő számú támogatója ahhoz, hogy ambíciózus programját meg tudja valósítani. A következő választást ugyanakkor csak 2023-ban tartják, így Renzi bízik benne, pártja addigra megizmosodik és képes lesz kétszámjegyű támogatói bázist szerezni maga számára.

Egy robosztus, jobbról és balról egyaránt szavazatokat vonzó középpárt sok olasz politikus álma volt már azóta, hogy a „fehér bálna” – vagyis az Olasz Kereszténydemokrata Párt – letűnt a színről. Ezt az álmot azonban eddig még senkinek sem sikerült megvalósítania. Franciaországhoz hasonlóan viszont Olaszországban is érezhető a „liberális forradalom” iránti vágy. Egy, a Salvini által használt agresszív retorikát finomítani és az Európai Parlament legnagyobb mérsékelt pártcsaládjaiban – vagyis az Európai Néppártban, illetve az Újítsuk meg Európátban – vezető szerepet betölteni képes új politikai tömörülés viszont minden bizonnyal megfelelő gyógyírt jelentene az olasz politikai életet kínzó nyavalyákra. A forradalmi változások sikerének kulcsa mindamellett abban rejlik, hogy levezénylői képesek-e előremutató elképzeléseket felmutatni, több különböző érdeket egyetlen politikai és intézményi keretbe összefogni, és kiváltképp, hogy fel tudnak-e villantani egy, az eddigiektől stílusában és nyelvezetében is gyökeresen eltérő politikai víziót a választók előtt. A Forza Italia viszont még akkor is meghatározó szerepet játszhat, ha mindez bekövetkezik, hiszen hozományként magával vinné nagyszámú helyi és országos szinten működő káderét, illetve az általa ellenőrzött területek feletti befolyását. Az idő nem Berlusconinak dolgozik, de azt semmiképp sem lehet kizárni, hogy a Cavaliere továbbra is meghatározó szerepet fog játszani az olasz politikai univerzum mérsékelt berkeiben.