Az USA és Irán között a közelmúltban lezajlott fegyveres konfliktus előzményei és várható kimenetele

2020 01 | Éva Ádám | Ázsia és Afrika kapcsolatok iroda | Kül- és biztonságpolitika

A 2020 első napjaiban az Amerikai Egyesült Államok és Irán között eszkalálódó fegyveres konfliktus csupán egy rövid epizód volt a közel-keleti katonai összecsapások sorában, viszont még jobban elszigetelte a nukleáris keretegyezményből lassan kihátráló Iránt. A helyzetet az Egyesült Államok azért élezte ki, mert korábban lépéskényszerbe került, ám a hosszú távú rendezés is főként az ő közel-keleti katonai szerepvállalásán múlhat. Irán fegyverkezési kedvének viszont az ország romló gazdasági helyzete és társadalmi feszültségei szabhatnak határt.

Az iráni Forradalmi Gárda különleges alakulatát, a Szepáh-e Qodszt vezető Qászem Szolejmáni tábornok meggyilkolása 2020. január 3-án rövid fegyveres konfliktushoz vezetett az Amerikai Egyesült Államok és Irán között. Mindez azonban valójában csupán az Irán és az Egyesült Államok közel-keleti szövetségesei között több mint egy éve zajló proxykonfliktusnak volt egy újabb fejezete. A témát mélységeiben nem értő szakértők azonnal megkongatták a vészharangokat, és a lokális konfliktus regionális vagy globális háborúvá szélesedését vetítették előre. Valójában azonban a két fél között kirobbanó közvetlen fegyveres konfliktus egy hét alatt elült, jelenleg pedig csupán Irán szövetségeseitől várhatóak további, amerikai érdekeltségek ellen intézett támadások – ez viszont egyáltalán nem újdonság a térségben. Irán visszafogott magatartása azért valószínűsíthető, mivel a fegyveres epizód rámutatott az iráni katonai fegyelem hiányára, ráadásul az országban lassan, de biztosan fokozódik a nehéz gazdasági helyzetből adódó társadalmi feszültség is.

 

Qászem Szolejmáni (b) egy 2017-es felvételen

Forrás: Wikimedia Commons (Fars News Agency), szerző: Hossein Velayati , licenc: CC BY 4.0

 

Az iráni katonai vezető meggyilkolása illeszkedik az Egyesült Államok gyakorlatába, hiszen az USA rendszeresen hajt végre célzott fegyveres támadást terrorizmussal vádolt vezető személyiségek ellen, hogy ezzel az adott szervezetet meggyengítse és belső feszültséget idézzen elő benne. A Forradalmi Gárdát és a Szepáh-e Qodsz különleges alakulatot az USA 2007-ben minősítette a terrorizmust aktívan támogató szervezetnek. Ez a gesztus elsősorban gazdasági szankciókkal jár, de egyúttal azt is jelenti, hogy az amerikai kormány saját maga számára engedélyezte a kiiktatásukat. Szolejmáninak és szervezetének bizonyítottan fontos szerepe volt az ugyancsak terrorszervezetnek minősített libanoni Hezbollah és egyéb közel-keleti fegyveres ellenállómozgalmak kiképzésében és támogatásában. Az amerikaiak egy iráni személy vagy entitás ellen intézett katonai támadása azonban a korábbi minősítésektől függetlenül is várható volt, mivel az elmúlt egy évben az USA számos, Iránnal szövetséges nem állami szervezetek által elkövetett katonai támadást is válasz nélkül hagyott.

Szolejmáni meggyilkolása kijózanítóan hathat az iráni katonai vezetésre, mivel a síita állam mindeddig büntetlenül támogathatta közel-keleti szövetségeseit. Szíriát és Irakot lassan két évtizede Irán-barát politikusok vezetik, ez pedig megmagyarázza, hogy az iráni katonai vezetők miért mutattak túlzott magabiztosságot a térségben. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen folytatott nemzetközi harcban egyébként Szolejmáni alakulata is kulcsszerepet játszott, ezért a közös cél érdekében egy ideig még az USA is partnerként tekintett rá. Évekig úgy tűnhetett, hogy a térség dinamikái Iránnak kedveznek, így nemcsak a regionális hatalmi pozíció megszerzése vált elérhető céllá, hanem a 2015-ös multilaterális nukleáris egyezmény (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPOA) aláírásának köszönhetően az is, hogy az ország újra része lehessen a nemzetközi politikai és gazdasági közösségnek. A nemzetközi közösség azonban 2019-re teljesen felszámolta a terrorszervezet levantei hálózatait, Donald Trump amerikai elnök pedig egyoldalúan kihátrált a nukleáris megállapodásból.

Irán fenti törekvései ellenére két nagy pofont is kapott az Egyesült Államoktól. Egyrészt egyértelművé vált, hogy bár az ország igazoltan betartja a nukleáris keretegyezmény által támasztott követelményeket, az USA mégis megszegte az Irán ellen egyoldalúan életbe léptetett szankciók feloldására vállalt kötelezettségét. Másrészt pedig viszonzás nélkül maradt Iránnak az Iszlám Állam ellen végrehajtott műveletekben vállalt szerepe is. Korábban számos bennfentes számolt be arról, hogy Szolejmáni maga is meg volt győződve róla, az Iszlám Állam elleni harc olyan közös ügy lehet, amely nemcsak taktikai együttműködést, hanem akár döntő jelentőségű politikai kiegyezést is eredményezhet a diplomáciai kapcsolatokat negyven évvel ezelőtt megszakító Egyesült Államok és Irán között. Trump egyoldalú döntésével viszont Irán és a nemzetközi közösség viszonya egy lefelé tartó spirálba került.

A legutóbbi közel-keleti fegyveres eszkalációhoz számos tényező együttállása vezetett el. Politikai mozgatórugóként értékelhető a Perzsa-öböl arab államainak, elsősorban Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek az elmúlt években az amerikai Közel-Kelet-politikára gyakorolt hatása. A két monarchia rendkívül asszertív külpolitikát folytat a térségben. Ennek legmarkánsabb példája a Jemenben a húszi mozgalom és a két monarchia által irányított nemzetközi koalíció között öt éve zajló háború. Az évek során a küzdelem egyértelműen egy Szaúd-Arábia és Irán közötti proxykonfliktussá fejlődött. 2019-ben Irán katonai szövetségesei – és a jelenlegi feltételezések szerint maga Irán is – katonai csapásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia olajipari infrastruktúrája ellen. Bár a szaúdi vezetés komoly válaszcsapást helyezett kilátásba, az iráni aszimmetrikus hadviselés erőfölénye egyértelművé vált, ez pedig Szaúd-Arábiát harcias retorikája mérséklésére késztette. 2019 végén számos elemző elismerte, hogy Szaúd-Arábia és Irán a közvetlen háborús konfliktus szélére sodródott, s ha ez bekövetkezne, Irán az arab monarchia infrastruktúrájában és gazdaságában is komolyabb károkat tudna okozni. Belátva a helyzet súlyosságát, az elmúlt hónapokban Szaúd-Arábia hátsó csatornákon igyekezett enyhíteni az Iránnal és a vele szövetséges Katarral szemben feszültté váló viszonyán. Szolejmáni halálát követően a királyság számára még inkább sürgetővé vált, hogy megelőzze az Öböl arab monarchiái ellen intézett lehetséges válaszcsapásokat.

Az Öböl arab államai által az Egyesült Államokra helyezett nyomás mellett a szíriai és az iraki katonai erőegyensúly felborulása miatt is egyre sürgetőbbé vált, hogy az amerikai vezetés eldöntse, az USA csökkenteni vagy növelni kívánja térségben vállalt katonai szerepét. Trump döntését követően az amerikai hadsereg 2019 októberében az ország északi részéről keletre helyezte át szíriai katonai bázisát, a szír–iraki határhoz közel fekvő stratégiai olajkészletek védelmét jelölve meg új prioritásként. A döntés legfontosabb következménye az lett, hogy a szír kormány és a vele szövetséges külső hatalmak – köztük Irán is – visszanyerték a török határtól délre eső összefüggő terület fölött korábban élvezett fennhatóságukat Más szóval lecsökkent annak az esélye, hogy az Egyesült Államok befolyásolni tudja a polgárháború lezárását követő politikai folyamatokat. Ugyanakkor a szír kormánnyal az évekig az Egyesült Államok szövetségesének számító szíriai kurd katonai és politikai vezetés is megegyezésre kényszerült, s ezáltal az USA mozgástere jelentősen lecsökkent az országban.

Irakban már Szaddám Huszajn rezsimjének megdöntése után egyértelművé vált, hogy a demokratikus átalakulás során a társadalom síita többsége miatt Iránnak az országban élvezett politikai befolyása megnő. Ahogy az várható volt, az egymást követő kormányokban a korábbi éra alatt száműzetésbe kényszerülő, Irán által felkarolt személyek kerültek döntéshozó pozíciókba. Teherán célja az volt, hogy Szaddám után ne kerülhessen hatalomra olyan vezető, aki Irán biztonságát veszélyeztetné. Ugyanakkor Irán regionális partneri hálózatának biztosításához is létfontosságú volt, hogy Szíria és Libanon irányába szárazföldi folyosót tudjon kialakítani. Ezt az elmúlt tizenöt év alatt az iraki síita milíciák sikeresen létre is hozták. A szárazföldi folyosónak köszönhetően Irán és szövetségesei egészen az izraeli határig szabadon mozoghatnak, sőt a határ mellett 2019-ben Irán még katonai bázisokat is létre hozott. A síita államnak ezáltal lehetősége nyílt arra, hogy Izrael ellen közvetlen katonai támadást tudjon intézni, miközben Irakban is megnőtt a síita milíciák erőszakmonopóliuma.

Bár a fentiekben kiemelt tényezők együttesen indokolttá és időszerűvé tették, hogy 2019 végén az USA katonai válaszlépést intézzen Iránnal szemben, az iraki kormányválság miatt az amerikaiak ezt nem is időzíthették volna rosszabbul. Az Irán-barát korrupt iraki kormány bukása és az Irán-ellenes érzelmek helyi tüntetéseken történő feltűnése az amerikai kormány számára valóban jó apropónak tűnhetett katonai asszertivitása kifejezésére. Azonban Szolejmáni likvidálása következtében az USA katonai jelenlétének felszámolását követelve az iraki és az iráni társadalom is sokkal jobban összezárt, mint korábban. Irán iraki katonai bázisok ellen indított jelképes rakétatámadása végül január 8-án véget vetett az USA és Irán között kialakult rövid közvetlen fegyveres konfliktus további eszkalációjának. Ugyanakkor több tényező is afelé mutat, hogy Irán szövetségesei továbbra is célpontként tekintenek az amerikaiak közel-keleti érdekeltségeire, illetve az EU tagállamai és Irán is abba az irányba haladnak, hogy rövid időn belül semmisnek tekintik a nukleáris keretegyezményt.

Irán viselkedése a következő időszak során azért lehet kiszámítható, mivel a Szolejmáni meggyilkolása után kirobbant rövid fegyveres konfliktus rámutatott a síita állam gyengeségeire és korlátaira. Az iraki katonai bázisok ellen intézett támadás következményeként Irán tévedésből lelőtte az ukrán nemzeti légitársaság egyik polgári repülőgépét, ellenséges támadásként értékelve annak viselkedését, ez pedig jól rámutat a katonai fegyelem és a precizitás hiányára. A hibát követően az iráni rezsimmel és Khámenei-jel szemben kirobbanó iráni diáktüntetések ugyan nem jelentenek különösebb veszélyt az iráni rezsim stabilitására, ugyanakkor jelzik, hogy egyre több a szankciók következtében kialakult gazdasági helyzettel, illetve Irán közel-keleti politikájával elégedetlen társadalmi réteg az országban. A rezsimnek tehát folyamatosan kezelnie kell a tőlük származó kisebb-nagyobb támadásokat – ugyanakkor az iráni börtönök befogadóképessége is véges.

A Qászem Szolejmáni meggyilkolását követően az USA és Irán között kirobbanó fegyveres konfliktus, majd annak gyors lecsengése tehát csak egy rövid epizód volt a közel-keleti folyamatok sorában, ugyanakkor fontos szerepet játszhat abban, hogy a nemzetközi közösség és Irán kapcsolata egyik pillanatról a másikra a 2015 előtti állapotokhoz térjen vissza. Irán és szövetségesei minden eddiginél nagyobb fenyegetést jelentenek az USA és nyugati szövetségesei közel-keleti érdekeltségeire. Irán ráadásul megint közel kerülhet ahhoz, hogy atomfegyvere legyen. A konfliktusok deeszkalációjával kapcsolatban azonban reménykeltő, hogy a térség országai, így elsősorban az Öböl arab államai számára most már prioritást jelent Irán további támadásainak a megelőzése. Eközben Irán számára is prioritássá válik, hogy enyhítsen Trump „maximális nyomásgyakorlás”-politikája következtében kialakult nehéz gazdasági helyzetén. A térség jövőjét illetően döntő mozzanat lehet, hogy az USA a következő években katonai jelenlétének növelésével tovább élezi a feszültségeket, vagy képes lesz kihátrálni több évtizede vívott háborúiból, és az arab államokra, illetve Iránra bízni sorsuk további alakítását.