Béke vagy diktátum?

2019 augusztus | Ázbej Theodor | Ázsia és Afrika kapcsolatok iroda | Kül- és biztonságpolitika

Első hivatalos izraeli állami látogatása alatt Donald Trump elment Jeruzsálem óvárosába és a Siratófalhoz is. Ezzel a szimbolikusnak tűnő lépéssel olyat tett, amit hivatalban lévő amerikai elnök eddig még soha. A történelmi lépést számos Izrael-párti intézkedés követte, ám a Trump-adminisztráció izraeliek és a palesztinok helyzetét illető tervei csak most kezdenek ismertté válni.

Korábban az USA elnökei azért kerülték a jeruzsálemi óvárost, mivel a Jordániától 1967-ben megszerzett terület feletti izraeli szuverenitás máig vitatott. Így Trump történelmi döntése arról, hogy első hivatalos látogatásán Jeruzsálemben is tiszteletét teszi, jelezte, Donald Trump Izrael-politikája sok mindenben eltér majd elődeiétől. Az elnök később Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosaként, és a tel-avivi amerikai nagykövetség áthelyezéséről is rendelkezett – dacára a heves kritikáknak. Legutóbb pedig a Golán-fennsík vitatott szuverenitású részeit ismerték el az amerikaiak izraeli területként. Trump fenti intézkedései országa évtizedes külpolitikai irányelveit írták felül.

A mostani amerikai kormányzat izraeli–palesztin békét illető tervei sokáig ismeretlenek voltak, mára azonban kezd körvonalazódni, hogy mit is jelent Trump számára a lehetséges béke. Az elnök ugyanis bejelentette, hamarosan bemutatja „évszázad megállapodását”. A terv egy politikai és egy gazdasági részből áll: a gazdasági komponenst Trump veje és egyben tanácsadója, Jared Kushner mutatta be egy bahreini gazdasági fórumon az arab világ befektetői előtt. A konferencián – amelyen sem izraeli, sem pedig palesztin kormánydelegáltak nem vettek részt – Kushner egy, a korábbiaktól eltérő, új megközelítést ajánlott a kérdés rendezésére: előbb a gazdaság és csak aztán a politika.

A gazdasági béketervet a Fehér Ház egy negyvenoldalas dokumentumban is nyilvánosságra hozta. Ennek központi részét egy, a gázai, ciszjordániai, valamint a libanoni, jordániai és az egyiptomi infrastruktúrába történő ötvenmilliárd dolláros befektetés képezi. A terv folyamatos víz- és áramellátást, illetve adatszolgáltatásokat kíván biztosítani az említett területek lakói számára, továbbá elő szeretné mozdítani a helyi szintű „jó kormányzást” és a minőségi oktatás kiépítését. A másik fő célt a palesztin emberek és termékek szabad mozgásának lehetővé tétele jelentené, ezáltal ugyanis Palesztinát be lehetne kötni a regionális és globális kereskedelembe. Az ambiciózusnak tűnő terv megvalósítása az elképzelések szerint duplájára növelné a palesztin GDP-t, egymillió munkahelyet teremtene Palesztinában, ezáltal pedig csökkentené a helyi munkaerőpiacot sújtó, az IMF adatai szerint jelenleg 30%-os munkanélküliséget. Habár Kushner kiemelte, a fórum célja elsősorban a gazdasági kérdések megvitatása, a határkorlátozások megszüntetése vagy enyhítése a világ egyik legerősebben szabályozott határszakaszán egyelőre még több tisztázásra váró biztonságpolitikai kérdést is felvet. Ráadásul a béke és a politikai stabilitás elengedhetetlen szempont a befektetők számára, így nem csoda, ha közülük többen kritikával illették az USA kormányzatának azzal kapcsolatos döntését, hogy a gazdaságit a politikai javaslatcsomagnál korábban mutatta be.

Az IMF igazgatója, Christine Lagarde is kiemelte, hogy bármilyen gazdasági megoldás előtt elengedhetetlen a politikai stabilitás megteremtése. A Palesztin Hatóság ugyancsak elutasította a tervet azzal az indokkal, hogy az „arab pénzből tiporná el a palesztin nép politikai törekvéseit”. A fejlesztéseket ugyanis az arab világ befektetői finanszíroznák Izrael és az Egyesült Államok helyett. Ugyanakkor nem valószínű, hogy biztos politikai jövőkép kialakítása nélkül a palesztin területek hirtelen tőkebeáramlás célpontjává válnak. Ezt a problémát a Trump-adminisztráció is látja, ugyanis Jason Greenblatt, az USA rendkívüli közel-keleti megbízottja legutóbb azt nyilatkozta, hogy a gazdasági tervvel addig „nem haladnak tovább”, amíg a palesztinok és az izraeliek nem kötnek politikai megállapodást. Hozzátette, „nincs politikai béke anélkül, hogy a palesztinok gazdasági fejlődése ne lenne biztosított”. A politikai béketerv nyilvánosságra hozatalát azonban nagyban meghatározzák az izraeli belpolitika realitásai is.

Izraelben eközben új választásokat írtak ki 2019 szeptemberére, miután Benjámin Netanjáhu pártjának 2019 áprilisában elért relatív választási sikerét követően nem tudott kormánykoalíciót alakítani. Netanjáhu újraválasztása viszont a Trump-adminisztráció alapvető érdeke. Mivel a béketerv Jeruzsálemtől a ciszjordániai zsidó telepekig az összes érzékeny témát érintené, az amerikai kormánynak fontos az időzítés. Így aztán Trump javaslatát nagyban befolyásolhatja az izraeli választások eredménye. Ez a magyarázata annak, a Fehér Ház miért nem tervezi, hogy az „évszázad megállapodásának” második részét még az izraeli választások előtt bejelenti. Túl ezen Trump tervei között az is szerepel, hogy 2020-ban újra indul az elnöki posztért, egy lehetséges megállapodás tartalma pedig nagyban kihathat a támogatottságára, különösen az Izrael-párti evangéliumi keresztény szavazók körében.

Ennek ellenére Greenblatt legutóbb arról beszélt a palesztin Al-Ayyam hírlapnak, hogy az amerikai kormányzat még mindig nem döntötte el, vajon az izraeli választások előtt vagy után hozná nyilvánosságra a béketerv következő részét. Mindenesetre Greenblatt elmondása alapján a döntést hamarosan bejelentik. Egy washingtoni konferencián azt is kifejtette, hogy a békefolyamatba az összes érdekelt felet be kell vonni, beleértve a Ciszjordániát kormányzó Palesztinai Felszabadítási Szervezetet (PFSZ) és Gázát kormányzó Hamászt is. A Hamászt viszont Izraelben és az USA-ban is terrorszervezetként tartják nyilván, sőt még az Európai Unió ide sorolja a szervezet katonai szárnyát. Ez azért lényeges kérdés, mivel az USA irányelve, hogy nem tárgyal terroristákkal. A Hamász ennek ellenére erős politikai tényező a konfliktusban, ezért megkerülhetetlen a tárgyalások során. Greenblatt nyilatkozatából éppen ezért arra lehet következtetni, hogy a Fehér Ház álláspontja a Hamász besorolását illetően megváltozhat.

Miközben az izraeli–amerikai kapcsolatok a Trump-kormányzat alatt végig prosperáltak, az USA és a PFSZ közötti viszony hanyatlásnak indult, nem függetlenül az elnök Izrael-párti intézkedéseitől. Az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezését követően a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász megszakította a politikai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Az amerikai kormányzat pedig bezáratta a PFSZ washingtoni kirendeltségét azzal az érvvel, hogy a PFSZ nem tesz erőfeszítéseket az izraeli–palesztin béke előmozdítása ügyében, ráadásul Izraelt a Nemzetközi Bíróság elé kívánja citálni. Greenblatt az említett interjúban azt is kijelentette, hogy amennyiben a PFSZ tárgyalásba bocsátkozik Izraellel, szó lehet a PFSZ de facto nagykövetségének újranyitásáról.

Annak ellenére, hogy a „Trump-béke” politikai víziója még nem nyilvános, a palesztin vezetőség kifejezte szándékát a terv elutasítását illetően. Legfőbb aggodalmuk az, hogy az amerikai kormány nem ellenzi bizonyos Izrael által Jordániától megszerzett területek izraeli szuverenitás alá való helyezését. David Friedman, az USA izraeli nagykövete és Greenblatt, illetve Kushner mellett a béketerv egyik kialakítója, New York Timesnak az nyilatkozta, hogy „Izraelnek joga van megtartani Ciszjordánia egy részét, de nem a terület egészét”. A ciszjordániai zsidó telepek kérdése továbbra is égetően fontos részét képezi a konfliktusnak. Az Oslo II. egyezmény értelmében Ciszjordániát három adminisztratív területre osztották fel, de ezek 70%-a izraeli fennhatóság alá tartozik (C zóna). Annak ellenére, hogy ezek a területek idővel szintén a Palesztin Hatóság irányítása alá kerültek volna, a zsidó telepesek száma a C zónában kevesebb, mint 100 000-ről több mint 400 000-re növekedett az elmúlt huszonöt évben. A nemzetközi közvélemény egy része elutasítja a ciszjordániai telepeket, mert álláspontjuk szerint ezek révén Izrael megszegi a nemzetközi jogot, különösen a genfi egyezmény 4. cikkét azzal, hogy a megszállt területekre saját állampolgárait telepíti. Izrael ezzel szemben azt állítja, a cikk törekvése a civilek védelme a kényszeráttelepítéstől, nem pedig a telepes mozgalomra jellemző önkéntes, szabad költözés megakadályozása. Donald Trump hivatalba lépését megelőzően az USA tartózkodott attól, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában megszavazza a telepek illegális és a békét akadályozó voltáról szóló javaslatot. Benjamin Netanjáhu számára tehát megkönnyebbülést jelent Trump barátsága és támogatása, mivel Obama fenti intézkedése szerinte „árulás” volt.

Túl a fentebb elmondottakon az USA megszakította gázai és ciszjordániai területek számára folyósított segélyeit, valamint megszüntette az ENSZ kifejezetten palesztin menekülteket segítő szervezetének (UN Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East – UNRWA) működéséhez történő anyagi hozzájárulását. Az ügynökség örökletes menekültstátuszt biztosít a palesztinok generációinak, s az oktatástól az egészségügyig terjedő szociális szolgáltatásokat nyújt ötmillió, többségében menekült hátterű embernek. A Trump-kormányzatnak nyílt célja az UNRWA delegitimálása. Jared Kushner úgy fogalmazott, az ügynökség hátráltatja a békefolyamatot, mert nem oldja meg a palesztin menekültek kérdését, hanem fenntartja a status quót. Az UNRWA működésének akadályozásával az amerikai kormány abban reménykedik, hogy az Izraellel szomszédos arab országok integrálni fogják a palesztin menekülteket társadalmaikba, és ezzel a menekültkérdés nem lesz téma az Izrael és a PFSZ közötti esetleges jövőbeli tárgyalások során.

A béketerv beszámolók alapján arra is törekedne, hogy eltörölje a palesztin menekültek és utódaik hazatérésről szóló, az ENSZ konvenciói által „hazatérési jognak” nevezett követelést. E jog érvényesítése súlyosan megváltoztatná Izrael demográfiai összetételét, ezért Izrael szinte minden ilyen törekvést ellenez. A PFSZ céljaival összhangban a környező arab országok kormányai viszont hátráltatják a palesztinok integrációját annak érdekében, hogy bennük a palesztin identitás, illetve a visszatérés szándéka továbbra is megmaradjon. Irak ugyanakkor bejelentette, az országban tartózkodó (kb. 7000) palesztin menekültnek az iraki állampolgárokkal egyenlő jogokat biztosítana. Ha a palesztinoknak sikerül más országokban integrálódniuk, akkor az csökkentheti a hazatérési joghoz való ragaszkodásukat, ennek ellenére azonban a palesztin vezetőség üdvözölte az iraki döntést, ezzel eleget téve az amerikai és izraeli érdekeknek. Továbbra is kérdés azonban, hogy ez az Irakban bekövetkezett irányváltás milyen hatással lesz a többi arab ország palesztinokkal kapcsolatos menekültpolitikájára – például libanonira, ahol a palesztin menekültek számára tilos a földvásárlás, illetve bizonyos szakmák gyakorlása.

Eközben a béketerv főbb irányelvei folyamatosan körvonalazódnak a Kushner, Friedman és Greenblatt által tett kijelentések nyomán. Az elmondottak alapján a terv akár igazolhatná is az Izraeli Védelmi Erőknek a palesztin területek felett gyakorolt szabad rendelkezését, vagyis Netanjáhu egyik legfőbb, az izraeli biztonsági érdekre hivatkozó célkitűzését. Emellett az USA elismerné Izrael bizonyos ciszjordániai területek felett élvezett szuverenitását, így ezeken a jövőben az izraeli jog lenne érvényben.

Az egyik legégetőbb kérdés továbbra is a Palesztin Hatóság jövőbeni státusza és a korábbi amerikai kormányzatok, az Arab Liga és ENSZ által tett javaslatokban megfogalmazott kétállami megoldás lehetősége marad. Annak ellenére, hogy az amerikai szenátus elfogadott egy olyan javaslatot, amelyben támogatja, hogy a kétállami megoldás a Trump-terv részét képezze, Greenblatt kijelentette, a „kétállami megoldás” kifejezést a terv szövege nem fogja tartalmazni. Jared Kushner korábban ezt azzal indokolta, hogy a fogalmat mindkét oldal máshogy értelmezi, ezért el kell tekinteni tőle. Az eddigi információk alapján a béketerv nehezen felelne meg az 1967 előtti határok szerint kialakított független palesztin államról szóló elképzelésének, az amerikai kormányzat azonban többször kiemelte, a konfliktusban érdekelt összes felet be kell vonni a békefolyamatba. Greenblatt saját bevallása szerint zárt ajtók mögött tárgyalásokat folytat a többi szereplővel, így a kérdés továbbra is az, hogy a palesztin vezetés mennyire lesz képes érvényesíteni az érdekeit egy lehetséges békefolyamatban, illetve hogy kénytelen lesz-e elfogadni a Trump-kormányzat által diktált paradigmát.