Egy váratlan szövetség – Japán újdonsült partnersége az EU-val

2019 November | Schwarcz Emese | Kül- és biztonságpolitika

Konnektivitás, „Egy övezet, egy út”-kezdeményezés, regionális együttműködés és infrastruktúra. Ezek voltak a főbb témakörök az Európai Politikai Stratégiai Központ kezdeményezésére az Európai Bizottság Charlemagne épületében megrendezett EU–Asia Connectivity Forumon. De vajon milyen eredményekkel zárult a megbeszélés, és milyen konklúziókra jutottak annak résztvevői?

 

2019. szeptember 27-én az Európai Bizottság nagyszabású konferenciát szervezett az ázsiai és az európai kontinens közötti konnektivitási stratégiákról. Az a szerencse ért, hogy én is ott ülhettem a közönség soraiban, és szemtanúja lehettem annak, ahogy Abe Sinzó japán miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke aláírja a Japán és az Európai Unió közötti partnerségi megállapodást. Már maga ez a dokumentum is meglehetősen fontosnak tekinthető, előzményeire és a benne foglaltak részleteire pedig Abe miniszterelnök a kézrázás előtti nyitóbeszédében bővebben is kitért.

Beszédben Abe felvázolta a két fél között már eddig is létező megállapodásokat, nevezetesen a 2017-ben tető alá hozott és 2019-ben hatályba lépő gazdasági partnerségi megállapodást (Economic Partnership Agreement, EPA) és a 2018-ban aláírt stratégiai partnerségi megállapodást (Strategic Partnership Agreement, SPA). Ezeknek a megkötése jól jelzi, a két fél elkötelezett az iránt, hogy kapcsolataikat tovább erősítsék. A korábbi megegyezések jelentősége pedig idén még tovább nőhet, főleg ha tekintetbe vesszük a dél-koreai–japán kereskedelmi vitát és annak a Japán gazdaságra gyakorolt káros hatását. Az EU–Japán gazdasági partnerségi megállapodás értelmében megszűnik több kereskedelmi vám, és megnövekedik a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek (főként a sajt és a bor) kivitele Japánba, míg számos uniós importtermék az EU oltalma alá kerül a japán piacokon. A tarifákat eltörlik többek között az ipari (például vegyi és textil-), a halászati és a fatermékek esetében, így ez a gazdasági partnerségi megállapodás a világ legnagyobb szabadkereskedelmi egyezményének is tekinthető. Ráadásul az elkövetkező években az autóipar is preferenciális területet fog majd jelenteni. Érdekes módon azonban az EU a Japánban idén újjáéledt bálnahúsipart kihagyta a támogatott szektorok közül, nem oldotta fel ugyanis a bálnahús behozatalának önként vállalt tilalmát. A megállapodás a kölcsönös kereskedelmi előnyökön kívül a munkajogot, a környezetvédelmet és az adatvédelmet is érinti.

 

A japán bálnavadászat körüli ellentmondásokról, a nemzetközi közösség ehhez való viszonyáról bővebben is olvashat hamarosan megjelenő negyedéves kiadványunk, az In Focus legújabb, Japan—The Legacy of the Heisei Era című számában.

A stratégiai partnerségi megállapodás ezzel szemben sokkal inkább egy olyan politikai nyilatkozat, amely kifejezi a két félnek a közösnek tekintett értékeik, így a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok tisztelete iránti elkötelezettségét. Japán Kelet-Ázsia vezető demokratikus erejeként büszke az általa játszott rangos politikai szerepre, a megállapodással pedig igyekszik tovább erősíteni ezt a pozícióját. A megegyezés egyébként már csak azért is egyedülálló, mert jogilag kötelező érvényű. Szövegében olyan globális kihívások kezelésére szólít fel, mint a nukleáris proliferáció, az éghajlatváltozás, a terrorizmus, a mélyszegénység és a fertőző betegségek terjedése, valamint foglalkozik a tengeri területeket, a világűrt és a kibertért fenyegető veszélyekkel is. Összességében tehát egy, a szabadság, a biztonság és az igazságosság védelmére szerveződő partnerségi társulást jelent.

A két megállapodás vállalásai már önmagukban nagyon ambiciózusnak tűnnek. A felek közötti partnerség nem kevés előnnyel jár majd, és nem csak gazdasági értelemben. Az országot sújtó természeti katasztrófák és tradicionális szövetségeseivel (az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával) megromlott kereskedelmi kapcsolatai közepette Japánnak segítségre van szüksége ahhoz, hogy el tudjon kerülni egy, a Heiszei-korszak (1989–2019) kezdetén az országot két évtizedre megbénító recesszióhoz hasonló újabb lehetséges gazdasági visszaesést. Japán számára az is égetően szükséges, hogy a kelet-ázsiai térség változó erőviszonyai közepette egy régiókon átívelő biztonsági és geopolitikai szövetséget tudjon létrehozni. Az együttes fellépés jele, hogy Japán és az EU korábban már elindított egy közös, a helyi kalózkodást felszámolását célul kitűző segítségnyújtási programot az Afrika szarva körüli vizeken.

 

 

 

Abe és Juncker 2019. szeptember 27-én, a dokumentum aláírásának pillanatában

Forrás: Alexandros Michailidis/Shutterstock

 

Adódik hát a kérdés: Egy ilyen koherens bilaterális viszonyban mi újat hozhat a szeptemberi partnerségi megállapodás? A válasz könnyű, hiszen napjaink geopolitikai és geoökonómiai versenye már nem csupán a kereskedelmi szerződések közti rivalizálást jelenti. Ahogy Parag Khanna fogalmazott az EU–Asia Connectivity Forumon tartott előadása során, a 21. század geopolitikáját a versenyképes konnektivitás jelenti. Az új megállapodás ennek az elvnek a mentén haladva minden olyan elemet tartalmaz, amely a korábbi kettőből kimaradt, de elősegítheti a két fél közötti konnektivitás kiépítését. Így kitér az energia, a szállítmányozás és a társadalmi cserekapcsolatok kérdésére is, hasonlóan Kína ambiciózus Egy övezet, egy út (Belt and Road Initiative, BRI) elnevezésű kezdeményezéséhez. Érdekes azonban, hogy a megállapodás olyan ígéretekre épül, amelyek a BRI esetében hiányosságként róhatóak fel. Így például kitér az infrastrukturális projektek pénzügyi fenntarthatóságára, az átláthatóságra és a minőség kérdésére is. Az infrastrukturális projektek által megcélzott térségek, így a Nyugat-Balkán, Kelet-Európa, Közép-Ázsia, az indiai- és csendes-óceáni régió, illetve az afrikai kontinens egybeesnek a BRI által is fejleszteni kívánt területekkel.

Ebben a kontextusban az indiai- és csendes-óceáni régió kiemelt jelentőséget élvez, mert kereskedelmi stratégiájába Tokió már korábban is beleépítette az annak fejlesztéséről szóló tervét. A térség különösen 2016-ban került a figyelem középpontjába, amikor a BRI-hez való csatlakozással kapcsolatos aggodalmainak hangot adva a japán miniszterelnök bemutatta, mi országa válasza a konnektivitás és a régiókon átívelő infrastrukturális projektek által fémjelzett trendre. A Free and Open Indo-Pacific (FOIP, kb. „Szabad és Nyitott Indiai- és Csendes-óceáni Régió) elnevezésű stratégia egy olyan ötvenmilliárd dolláros vállalkozás, amely kiváló minőségű, a természeti katasztrófáknak ellenálló, a foglalkoztatást növelő, az oktatási lehetőségeket bővítő és a külföldi befektetéseket elősegítő infrastrukturális beruházások megvalósítását ígéri. A stratégia szerves része, hogy olyan értékek mellett is kiáll, mint a jogállamiság, a hajózás szabadsága, a szabad kereskedelem, valamint a kereskedelmi útvonalak szabad és nyílt használata. Noha Abe kifejtette, a FOIP-nak nem célja, hogy versenyre keljen a BRI-vel, és inkább annak kiegészítésére törekszik egy, a BRI-ben érdekelt országok számára nyújtott alternatívával, a projekt rendkívül hasonlít a kínai kezdeményezésre.

Japán erős szövetségesre tett szert azzal, hogy az EU-t be tudta vonni az indiai- és csendes-óceáni térségben zajló infrastrukturális beruházásokba. A hármas partnerség sok előnnyel fog járni, különösen Japán számára, mert az elért sikereket Abe könnyedén elkönyvelheti az Abenomics gazdaságpolitikai eredményeként, ez pedig kiváló eszköz lehet ahhoz, hogy választói támogatottságát tovább tudja növelni. Ahogy fogalmazott: a sajt és a bor nagyon fontos a japán vásárlók számára.

Az Európai Unióval kötött partneri megállapodás minden szempontból észszerű politikai lépés: egy olyan időszakban, amikor a geopolitika kudarcot vall, Japán és az Egyesült Államok viszonya pedig nyomasztóan alakul, szükség lehet egy másik régióból érkező másik prominens szövetségesre is az új kereskedelmi útvonalak biztosítása érdekében. A partnerség ugyanakkor az EU számára szintén hasznosnak bizonyulhat, mert – ahogy Parag Khanna fogalmazott – a globális kereskedelem már most is 60%-át lebonyolító ázsiai régió egy olyan erőközpont, amelynek lehetőségeit a nyugati hatalmak eddig még nem igazán használták ki. Hogy az Uniónak ez milyen mértékben sikerül, azt a következő évtizedek döntik majd el.