Földrengések, cunamik és a természet haragja

2019 szeptember | Schwarcz Emese | Kül- és biztonságpolitika

A Japánban javában tartó és jó egy emberöltő óta nem látott erővel pusztító tájfunos évszak kapcsán mai bejegyzésünkben megvizsgáljuk, a különböző természeti katasztrófák milyen nyomasztó következményekkel járnak a kelet-ázsiai országban.

Japán egyik komoly tehertételét az ország időjárására, illetve geológiai jellegzetességeire visszavezethető természeti csapásoknak való nagyfokú kitettsége jelenti. A légköri katasztrófákat, így a tájfunokat és a heves csapadékkal járó esős évszakokat (japánul: 梅雨・tsuyu) a szélsőséges, az ország földrajzi elhelyezkedéséből fakadó klimatikus ingadozások idézik elő. Általánosságban elmondható, hogy Japán éghajlata már magában is némileg hektikusnak tekinthető: az országban a nyarak forrók, a telek pedig rendkívül hidegek. Télvíz idején Hokkaidón a hőmérséklet akár –20 °C-ig süllyedhet, míg Kjúsú szigetén nyaranta legalább 28 °C van. Az izzasztó pluszokat a magas páratartalom csak tovább tetézi, ezt pedig a fővárosban, Tokióban a fokozott energiafelhasználás, különösképpen a légkondicionálók túlzott hatása miatt kialakuló városi hősziget jelensége teszi még inkább elviselhetetlenné. Sokakban felmerülhet a kérdés, vajon mennyire jelentős Japánban az átlaghőmérséklet-növekedés. A 2018-as nyárból meglehetősen jól lehet következtetni arra, hogy a jövőben mi vár az országra. Ekkor ugyanis mindössze egy hét leforgása alatt 65 ember meghalt, közel 22 000-et pedig kórházba kellett szállítani a hőség miatt.

Az ország geológiai adottságai is döntő szerepet játszanak a Japánt sújtó természeti csapások kialakulásában. A földrengések magas számához ugyanis fokozottan hozzájárul, hogy az ország alatt több törésvonal is húzódik. A földrengéseket gyakran követő cunamik hatása rendkívül pusztító lehet, mivel Japán tagolt partvonala védtelen a magas hullámokkal szemben. Mindez arra vezethető vissza, hogy Japán szigetei a Csendes-óceán Cirkumpacifikus-hegységrendszerrel lényegében átfedést mutató patkóformájú és a világ szeizmikusan leginkább aktív térségeként számon tartott területén, az ún. Tűzgyűrűn terülnek el.

A Tűzgyűrű

Forrás: Wikimedia Commons, szerző: Astroskiandhike, licenc: CC BY-SA 4.0

Ebben az övezetben egymást érik a földrengések fészkei, illetve a működő vulkánok. Ennek következtében az itt fekvő országok lakóit éves szinten mindenki másnál több földrengés sújtja. Ráadásul nemcsak, hogy minden más térségnél magasabb itt az éves földrengésszám, hanem maguk a földrengések is intenzívebbek. Ennek jó példája, hogy csupán az elmúlt egy évtized során Japánnak két olyan jelentősebb katasztrófát is el kellett szenvednie, amelyek az általuk okozott pusztítás révén már most ott szerepelnek a történelemkönyvek lapjain: ilyen volt a 2011-es, a fukisimai atomerőmű-balesetet megelőző tóhokui földrengés és cunami, valamint a 2016-os kumamotói földrengés is. A két katasztrófa mindegyike jelentős emberáldozatokat követelt, és szokatlanul súlyos pusztítást okozott az ország infrastruktúrájában. Az anyagi, gazdasági és társadalmi károkról még készül a számvetés, ám ezek mértéke miatt továbbra is döcögősen halad a teljes helyreállítás.

 

A katasztrófák gazdasági ára

A katasztrófák nyomán a gazdasági szférában jelentkező költségek egy-egy ország számára általában nem csupán időleges tehertételt jelentenek, hanem a már meglévő problémákat is tovább mélyítik. Japán már történetének 1989 és 2019 közé eső időszaka, a Heiszei-kor legeleje óta recesszióval és deflációs spirállal küszködik, és ezeket csak lassan sikerül kiküszöbölni a mostani miniszterelnök, Abe Sinzó nevéhez kötődő, gyakran csak Abenomics néven emlegetett gazdasági intézkedéscsomagban foglalt lépések útján. Ennek sarkalatos pontjai közé tartozik a nők munkaerőpiacra történő bevonása, a szociális háló jelentette és a népességfogyásból fakadó teher enyhítése és a gazdaságilag aktív társadalmi rétegek rossz öngyilkossági statisztikáinak mérséklése. Egy-egy jelentősebb katasztrófa esetén ezek a problémák még tovább súlyosbodhatnak. A gazdasági növekedésre az elmúlt néhány év természeti csapásai több szempontból is hatással voltak: a pusztítás következtében egyaránt lanyhult a háztartások és a vállalkozások által támasztott kereslet, zsugorodott az export, és visszaesett a befektetések mértéke.

Forrás: OECD National Accounts Statistics: Quarterly National Accounts

 

Ezek a tényezők a már eleve lejtmenetben lévő fogyasztást még tovább csökkentették. 2018 szeptemberében Oszakára lecsapott a Dzsebi névre keresztelt tájfun, jelentős pusztítást hagyva maga után. A legnagyobb kár a Kanszai nemzetközi repülőteret érte: a szállítási infrastruktúra megsemmisült, ennek következtében pedig fennakadások történtek az ország kivitelében. Ugyanebben a hónapban egy jelentős földrengés még a Dzsebinél is nagyobb zavarokat okozott, főleg a turizmus, illetve a szolgáltatások területén. Ezek a katasztrófák negatívan hatottak a gazdasági növekedésre – olyannyira, hogy 2018 második negyedévében a fontosabb mutatók alapján az ország a megelőző három év leggyorsabb ütemű visszaesését volt kénytelen elkönyvelni. A természet által időnként okozott drámai visszaesés és az országon kívüli gazdasági hatások, így például az amerikai–kínai kereskedelmi háború együtt megsokszorozzák az Abenomics útján orvosolandó feladatok a számát.

 

A katasztrófák társadalmi ára

A helyreállítási munkálatok máig elhúzódnak, a jövő pedig meglehetősen bizonytalan a 2011-es tóhokui földrengés, cunami, illetve atomerőmű-katasztrófa esetében, ám ezek kapcsán muszáj a nem is annyira átmenetei jellegű demográfiai változásokról szólnunk. A már korábban is az elnéptelenedéstől és a lakosság elöregedésétől sújtott régióra a hármas katasztrófa megsemmisítő csapást mért. Az áldozatok nagyjából fele a hatvanöt évnél idősebb korosztályból került ki. Miután az idősebb generáció tagjai nyilvánvalóan sokkal jobban ki vannak téve a katasztrófák következményeinek, az áldozatokról szóló statisztikákból aggasztó tendenciák rajzolódnak ki a térség korfájában tapasztalható változásokkal kapcsolatban. Ahogy említettem, Tóhokuban az elnéptelenedés már a katasztrófa előtt is gondot jelentett, mivel a fiatalok a jobb munkalehetőségek reményében kezdtek a viszonylag elszigetelt régióból elköltözni. Így amíg más országokban az urbanizáció jelent egyre növekvő gondot, Japán északkeleti részén a két említett katasztrófa következtében a radioaktív sugárzás veszélye és a nagymértékű pusztítás miatt mind gyorsabbá váló migrációból adódnak a problémák.

A tóhokui katasztrófa után hátramaradt romok

Forrás: Shutterstock

Nem meglepő, hogy a tóhokui katasztrófa nyomában különböző társadalmi problémák is felütötték a fejüket. A más régiókba vagy nagyvárosokba menekülő túlélőknek azzal kellett szembesülniük, hogy kirekesztik őket, mivel a hétköznapi emberek a sugárzástól félve a „szennyezettség” bélyegét sütötték rájuk. A női túlélők különösen ki vannak téve ennek a stigmának, miközben házassági kilátásaik miatt is aggódniuk kell, sok férfiban ugyanis ellenérzést vált ki, hogy olyan valakivel legyen közös gyereke, akit esetleg sugárzás ért – még akkor is, ha ez valójában soha nem történt meg. A jelenség hasonlít arra, amit Hirosima és Nagaszaki 1945-ös bombázása után lehetett tapasztalni. Ám nem csupán az egyedülálló hölgyek érzik meg a saját bőrükön a katasztrófa káros hatásait. A 2011 után született új kifejezést, a genpacu rikont (原発離婚), vagyis az „atomválást” olyan esetekben használják, mikor egy pár a sugárzásbiztonságról vallott különböző nézetei miatt megy szét.

A katasztrófák idején a további szegregációra való hajlam is érzékelhetővé válik, főleg a külföldi lakosokkal, illetve a koreai vagy kínai kisebbséggel szemben. Az 1923-as nagy kantói földrengést követően például megnőttek a társadalmi feszültségek: gyorsan elterjedt az a valótlan szóbeszéd, hogy a koreai kisebbség tagjai a káoszt kihasználva megmérgezik a kutakat, így állva bosszút a Koreai-félsziget elfoglalásáért. Emiatt a katasztrófa sújtotta övezetben számos brutális mészárlás történt: a helyiek, illetve a rendvédelmi szervek több mint hatezer koreai lakost öltek meg. Noha ehhez fogható tragédia azóta sem esett, a nagyobb földrengések és cunamik az online fórumokon továbbra is jelentős mértékű gyűlöletet korbácsolnak fel a fenti csoportok ellen, mindenféle mendemondát terjesztve arról, hogy tagjaik az érintett helyszíneken fosztogatnak. Az 1923-as esettől eltérően azonban a hatóságok, így a rendőrség vagy a Japán Önvédelmi Haderő tagjai ezúttal nem vesznek részt a gyűlölet szításában, ráadásul a neten is figyelemre méltó a xenofóbiával és az alaptalan szóbeszédekkel szembeni ellenérzés.

 

Társadalmi haszon és a kollektív tragédia hatása

Az aggasztó társadalmi következmények ellenére a japán emberek a katasztrófák idején nagy fokú ellenállókészségről tesznek tanúbizonyságot. Mivel az országnak évente több ezer, sokszor csak apróbb remegéssel járó földrengést kell kiállnia, a japán emberek megtanulták, hogyan küzdjenek meg a nagy erőpróbát jelentő feladatokkal, és hogyan bízzák magukat a társadalmi rendre a kétségbeejtő időszakokban is. A természeti csapásoktól sújtott területeken lényegében nem tapasztalni bűnözést, és az országban a fukusimai atomerőmű-katasztrófa után bevezetett, a lakosságot az áramkimaradástól való félelem miatt az energiával való takarékoskodásra ösztönző ún. szecuden (節電) politika is elsöprő sikerrel járt. Az egyetemek külországi hallgatóit a 2016-os kumamotói fölrengést követően szintén sikerült mozgósítani annak érdekében, hogy a külföldi lakosoknak több nyelven is tudjanak a segítséggel kapcsolatos információt nyújtani. A lakosság katasztrófák utáni viselkedésében az is jelentős szerepet játszik, hogy a természeti csapások végigkísérték Japán történelmét. Az országnak így rendkívül alaposan kidolgozott és fejlett, a károk enyhítését szolgáló biztonsági hálója van, amely többek között az alábbi elemekből épül fel:

  1. Földrengéseknek ellenálló épületek. Japán legtöbb épülete, különösen Tokióban és annak környékén úgy épült, hogy földrengés idején kellően rugalmas legyen, és ellen tudjon állni a rázkódásnak.
  2. Telefonos riadoztató rendszer. A Japánban vásárolt telefonok földrengés esetén öt-tíz másodperccel előre figyelmeztetik a tulajdonosukat.
  3. Földrengésérzékelővel felszerelt nagysebességű vonatok. A sinkanszenekbe épített érzékelők a szerelvényt azonnal megállásra késztetik, ha földrengést érzékelnek.
  4. Automatikus csatornaváltás a tévékészülékeken. Szükséghelyzetben a tévék élő közvetítésre kapcsolnak, hogy az emberek értesülhessenek az óvóhelyekkel és a kiürítéssel kapcsolatos hasznos információkról.
  5. Felkészítő oktatás. A japán iskolákban már a legfiatalabb diákokat is felkészítik a földrengések esetén szükséges teendőkre. Rendszeresek a gyakorlatok, és a túlélőfelszerelésekhez a közértekben is hozzá lehet jutni.

Ezek a felkészültségjavító intézkedések igen hatásosak, és nagy szükség is van rájuk. A japán meteorológiai szolgálat folyamatosan készíti az újabbnál újabb előrejelzéseket – közülük egy pedig jelentős aggodalomra ad okot a lakosság körében. A Földtani és Katasztrófaelhárítási Nemzeti Kutatóintézet, illetve a kormány is megerősítette azt az előrejelzést, miszerint hozzávetőleg harminc éven belül a Nagy Tokiói Agglomerációban sor kerül egy nagyobb méretű földrengésre. Ezt a történelmi tapasztalatok is alátámasztják, mivel százévenként mindig van egy olyan pusztító erejű, hetes erősségű földrengés, amely romba dönti a fővárosban, illetve annak környékén található területeket. Nem volt ez másképp az 1923-as kantói földrengés, illetve az 1855-ös Edót – vagyis a mai Tokiót – elpusztító földrengés esetén sem. Reményre jogosít fel azonban az, hogy ezt az előrejelzést maga a kormány is nyugtázta, így pedig meg lehet tenni a szükséges előkészületeket a majdani gazdasági károk és az emberéletben esett veszteségek minimalizálása érdekében.

Hamarosan elérhető negyedéves magazinunk legújabb, angol nyelvű száma az IN FOCUS: Japan—The Legacy of the Heisei Era.

A fenti cikket megtalálhatod az IN FOCUS magazin legújabb, október végén megjelenő számában is. A kiadvány átfogó képet kíván nyújtani napjaink japán politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életéről, és kiemelten tárgyalja az áprilisban leköszönő Akihito császár, valamint a májusban a helyére lépő Naruhito császár közötti szimbolikus különbségeket. Szerzőink megvizsgálják a most mögöttünk hagyott Heiszei-kor örökségét, és bemutatják a jelenlegi japán vezetés előtt tornyosuló biztonságpolitikai feladatokat, illetve az ország külkapcsolatainak főbb jellegzetességeit is.