Hillary őszintén

2020 01 | Pálmai Zsolt | Transzatlanti kapcsolatok | Kül- és biztonságpolitika

A 2020-as elnökválasztási kampány nekilendülésével Hillary Clinton éles kritikával illette régi ellenlábasát, a 2016-os választások során az orra alá sok borsot törő Bernie Sanderst. De vajon kitapintható-e bármilyen racionális megfontolás az örökösen tartózkodó politikusasszony kemény szavai mögött? Vajon működni fog-e legújabb húzása, vagy az egész ügy az ő fejére száll majd vissza?

„Azt hittem, mindenki a hiteles, őszinte véleményemet akarja hallani!” – jegyezte meg színlelt csodálkozással Hillary Clinton a Twitteren, miután a Hollywood Reporternek egy hamarosan megjelenő dokumentumfilm kapcsán nyilatkozatot adva kisebb botrányt robbantott ki a következő, Bernie Sandersre tett megjegyzéseivel: „Évekig szolgált a Kongresszusban. Egyetlen szenátor állt csak mellé. Senki nem szereti, senki nem akar együtt dolgozni vele, semmit nem tett le az asztalra. Egy karrierpolitikus volt. Az egész egy nagy humbug, és nagyon sajnálom, hogy az emberek bevették.”

Kétségkívül erős állítások, és nem meglepő módon egy sor kérdést, kételyt, aggályt és kritikát is felvetnek. Ahogy a fenti tweetben implicite maga Clinton is bevallja, szavai meglepően karakteridegennek hatnak egy olyan politikustól, aki mindenekelőtt némileg érzéketlen és számító zárkózottságáról ismert. Alább következnek a nyilatkozat mögötti szándékról, illetve annak tartalmáról, időzítéséről és lehetséges hatásairól szóló a meglátásaim.

Mint mindig, most is abból indulok ki, hogy a szóban forgó személynek van egy jól körülhatárolt célja, és aszerint cselekszik. Így ebben esetben Clintonról azt feltételezzük, fő törekvése, hogy Donald Trump novemberben kikapjon, és lehetőleg olyasvalaki győzze le, aki a volt First Lady számára politikailag és személyesen is elfogadható – tehát nagyjából bárki, csak ne Sanders (vagy Gabbard, de az egy másik történet).

Miért kell Sanderst támadni?

Ha figyelmen kívül hagyjuk Clinton hiúságát – hiszen Sanders és követői kétségkívül sokat tettek azért, hogy a róla kialakult képen maradandó csorbák essenek – és a fenti feltevésből indulunk ki, akkor Clinton valószínűleg azt reméli, éles kritikájával úgy alakíthatja a közbeszédet, hogy azzal Sanders politikusi karrierje előnytelen megvilágításba kerül, s ezáltal el tudja riasztani esetleges jövőbeli, illetve akár a már meglévő támogatóit is. Néhány szava a már Sanders táborába megtért, híresen establishmentellenes embereknek szól („karrierpolitikus volt”), mások viszont inkább azoknak, akik forradalom és az egész rendszer lebontása helyett inkább egy mérsékeltebb, pragmatikusabb, hídépítő szerepre vágyó jelöltet keresnek („senki nem akar együtt dolgozni vele, semmit nem tett le az asztalra”).

Miért most kell Sanderst támadni?

Infographic: Bernie Sanders Takes the Lead | Statista You will find more infographics at Statista

A CNN felmérése szerint Sanders nemrég átvette a vezetést a demokrata előválasztás jelöltjei között

Forrás: Statista, szerző: Willem Roper, licenc: CC BY-ND 3.0

 

Bár a kérdéses mondatok egy premier előtt álló filmben hangzanak el, vagyis még korábban rögzítették őket, nyilván nem véletlen, hogy az azokat idéző interjú éppen most jelent meg: Sanders a közvélemény-kutatások alapján mostanában nagyon ott liheg Joe Biden nyakában, és egy még újabb felmérés szerint már a mezőny élén is ő áll (igaz, ez a felmérés már csak az interjú után jelent meg). Mivel közeledik az iowai kaukuszok időpontja, most még van lehetőség úgy ütni a másikat, hogy a narratívákat a leadott szavazatok és a tényleges előválasztási teljesítmény nem befolyásolja. (Illetve természetesen ez arra is kiváló alkalom, hogy kellő lendülettel induljon a dokumentumfilm promója.)

Van-e alapja Clinton kritikájának?

Nos, ha már Sanders politikusi karrierjének előnytelen szemszögből történő bemutatásáról van szó: bár erősen túlzóak, Clinton állításai nem teljesen alaptalanok. 2016 óta Sanderst nehéz nem az amerikai progresszív-balos mozgalom egyik legmeghatározóbb alakjának látni, legyen szó a mindenkinek alanyi jogon járó „Medicare for all” egészégbiztosítási tervről szóló javaslatáról, a nagyvállalatok politikai befolyásával kapcsolatos problémák hangsúlyozásáról, vagy az Alexandria Ocasio-Cortezhez hasonló újgenerációs establishmentellenes politikusok előtt elvégzett úttörő munkájáról. Ahhoz képest viszont, hogy 1991 óta tagja a törvényhozásnak, meglepően kevésnek tűnhet a nevével jegyzett törvények száma. Eddigi karrierje során összesen három általa benyújtott törvényjavaslatot tudott átvinni – ráadásul ezek közül kettő egy-egy postahivatal nevéről szólt. A törvények beiktatása és másokkal közös támogatása terén tehát valóban jó pár versenytársa lekörözi, főleg, ha a Kongresszusban töltött idejüket is figyelembe vesszük. Más szempontból viszont kiemelkedő Sanders törvényhozói teljesítménye: ahogy egy 2016-os kampányfilmben is hangsúlyozta, a Képviselőház ellenzéki tagjaként egyedülállóan sok törvénykiegészítést fogadtatott el név szerinti szavazással. Sőt, a törvények átvitelében a Ház kisebbségi tagjaként mutatott teljesítménye még csak nem is szokatlanul rossz.

Működhet-e Clinton terve?

Talán, de inkább csak rövid távon. A korábbi First Lady a demokratapárti szavazók körében túlnyomórészt még mindig népszerűnek számít, ezért okkal feltételezi, hogy szavainak súlya van. Tekintettel arra, hogy milyen ellenséges hangulatban zajlott a 2016-os előválasztás (nem kis mértékben azért, mert Sanders kampányát a Clinton által megtestesített establishmenttel szembeni politikai és személyes ellenszenvére építették), az ilyen támadások csak még jobban feltüzelik a Bernie-tábor keménymagját – ahogy az nemrég látható is volt, mikor Elizabeth Warren azzal vádolta meg riválisát, hogy az egy magánbeszélgetés során azt mondta neki, egy nő nem képes legyőzni Donald Trumpot. A 2016-os választás viszont azt is újra megmutatta, hogy bármennyire is elkötelezett valaki, egy ember csak egy szavazatot ér. Sandersnek ezért idén jóval kiterjedtebb koalíciót kell építenie, Clinton pedig abban bízhat, ha szélesebb választóvonalat húz a fehér munkásosztályt kiemelten célzó jelöltek, Bernie és például Biden közé, akkor elfogadható alkunak tűnik, hogy a keményvonalas Sanders-hívők táborának megszilárdításáért cserébe más csoportokat el tud szigetelni tőle, és ezáltal befuttathat egy nem „kívülről jött” jelöltet (elnökjelölti kampányain kívül ugyanis Sanders nem a párt tagja). Ez azonban kizárólag az előválasztások kontextusában lehet célravezető.

Elsülhet-e visszafelé a terve?

Ez könnyen elképzelhető, különösen hosszú távon. Elég csak megkérdezni magát Hillary Clintont, hiszen nemrég azt mondta Howard Stern rádiós műsorvezetőnek, hogy Sanders 2016-ban „kárára volt” a Trumppal szembeni indulásának (tudniillik nem nehéz amellett érvelni, hogy Clinton számára a választás a három kulcsállamban a Sanders táborából Trumpra átszavazók miatt úszott el). De meg lehet kérdezni azokat a jelentős Demokrata tisztviselőket és stratégákat is, akik azt nyilatkozták, nem feltétlenül bölcs dolog ily módon kiteregetni a párt szennyesét. Ha úgy alakul, hogy nem Sanders lesz Trump demokrata kihívója, nehéz elképzelni, hogy az ilyen támadások a segítségére lesznek abban, hogy meg tudja szerezni a győzelemhez szükséges széleskörű támogatást a párton belül vagy azon kívül. Ha pedig végül egy másik jelölt indul az elnök ellen, akkor azzal, hogy Sanders leghangosabb támogatóiban még tovább szítják a párttal szembeni ellenérzéseket, csak azt érik el, hogy tovább mélyülnek a Clinton által a cikk elején említett interjúban is fájlalt káros ellentétek.

És hogy mi lesz a következő lépés? Nos, a Sanders-tábor inkább nem viszonozta a támadást, és elegáns öniróniával maga a jelölt is csak annyit válaszolt rá, hogy „a jobb napokon a felségem igenis bír engem – csak a miheztartás végett”. Mi több, számos Sanders-aktivista láthatóan igyekezett elkerülni, hogy igazolja Clinton vádjait, ezért visszatámadás helyett inkább pozitív irányba próbálta terelni az online diskurzust, létrehozva a jelölt iránti elkötelezettségük okainak taglalásához kereteket adó #ILikeBernie hashtaget. Clinton eközben szintén a Twitteren igyekezett megnyugtatni a követőit, biztosítva őket: mindent meg fog tenni, hogy támogassa a majdani demokrata jelöltet – jóllehet ezt a fent idézett, az egész polémiát útjára indító interjúban még nem volt hajlandó megtenni. A felmérések alapján Clintonnak nem nagyon van oka azt hinni, hogy Sandersnek ne lenne esélye Trump ellen, így a fent említett okok miatt a Fehér Ház visszavételén dolgozó összes szereplőnek leginkább az áll érdekében, hogy a történet minél hamarabb elüljön.

Mindenesetre érdekes lesz figyelemmel kísérni a demokraták reakcióit azt követően, hogy három nappal a tizenöt előválasztás egy napon belül történő lebonyolítása miatt szuperkeddnek nevezett nap után kijön a kérdéses mondatokat tartalmazó dokumentumfilm.

 

Köszönet Velansits Arnoldnak a cikkben való segítségért.