Tizenöt évvel a csatlakozás után: a V4-ek és az EU – 2. rész

2019 October | Braun András | Kül- és biztonságpolitika

Idén tizenöt éve, hogy a visegrádi országok csatlakoztak az Európai Unióhoz. Ez az idő több mint a fele annak, ami az Uniót létrehozó maastrichti szerződés hatályba lépése óta eltelt, ezért nem árt áttekintenünk, mit sikerült eddig elérnünk, és megvitatnunk, milyen feladatok állnak előttünk.

A visegrádi országok (V4), vagyis Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország 2004. május 1-én váltak az Európai Unió tagjaivá. Ezzel teljesült a négy ország közös deklarációjában foglalt legfontosabb célkitűzés, vagyis az euroatlanti integráció. Kezdeti programjuk sikeres teljesülése után azonban hamar világossá vált, hogy együttműködésük az uniós csatlakozást követően, vagyis immár az EU keretei között is életképes marad.

Előző írásomban bemutattam, milyen elgondolások alapján jött létre a visegrádi együttműködés. Fontos azonban azt is megvizsgálni, hogy a csoport tagjainak tizenöt évvel ezelőtti csatlakozása óta milyen előnyökkel járt a négy ország számára az uniós tagság, s mik azok a fontos belső és külső kihívások, amelyekkel a V4-eknek szembe kell nézniük.

 

Az álláspontok közös képviselete: a V4-ek az EU-n belül

Az már az Európai Unióhoz való csatlakozást követő időszakban is hamar kiderült, hogy elképzeléseik egyeztetése és közös érdekeik képviselete érdekében a visegrádi országoknak az Unió keretein belül is célszerű lehet fenntartaniuk az együttműködést. A négy országnak ugyanis nemcsak érdekei, de az álláspontja is több, az Unió egészét érintő külső és belső ügyben megegyezik. Ugyanakkor természetesen azt is fontos hangsúlyozni, hogy a négy állam között nincs minden kérdésre kiterjedő, „univerzális” egyetértés.

A négy ország egyébként az európai integráció közös vívmányaihoz is eltérően áll hozzá: míg például Szlovákia már régen tagja az eurózónának, a másik három állam számára a közös valuta bevezetése egyelőre nem jelent prioritást. Ha a külügyeiket vizsgáljuk, a Nyugat-Balkán kérdésében egység van közöttük, ugyanis mind a négy kormány támogatója az Unió további bővítését, ám eközben például a Moszkvához fűződő kapcsolataik jelentős eltéréseket mutatnak. Emellett az elmúlt években több más tagországgal, sőt az uniós intézményekkel is komoly vitáik voltak, ez pedig arról árulkodik, hogy az EU-t belülről is komoly, politikai jellegű különbségek feszítik.

A V4-ek szerepe a jövőben még tovább nőhet, amennyiben Brüsszel és London végre megnyugtató megoldást talál az britek Unióból való kilépésére. A brexitet követően ugyanis az európai intézmények átrendeződhetnek, s ez a V4-ek malmára hajthatja a vizet.

 

A tagállamiság pénzügyi előnyei

A 2004-es tagságot megelőző csatlakozási kampány egyik fontos érve az volt, az uniós tagság révén Közép-Európának lehetősége nyílik arra, hogy felzárkózzon a nyugat-európai gazdaságokhoz. Való igaz, nemcsak a politikai szféra, hanem az állampolgárok is sokat profitáltak az Unió által szavatolt „négy szabadságból”. Azt sem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az Unió legfejletlenebb régiói továbbra is a keleti, tehát részben a visegrádi csoporthoz tartozó tagállamokban találhatóak. Ez pedig azt mutatja, hogy az eddigi eredmények ellenére az EU-n belül még most is jelen van a nyugat–keleti és észak–déli megosztottság. Ugyan a nem sokkal a csatlakozás után kezdődő gazdasági és pénzügyi világválság meglehetősen érzékenyen érintette az új tagállamokat, a V4-es országok 2010 óta a kilábalás jeleit mutatják, és ez a reál GDP-jük növekedésében is megmutatkozik.

Noha az utóbbi időben Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország is érzékelhető gazdasági fejlődésen ment keresztül, az olyan kulcsfontosságú szakpolitikai területeken, mint az energiabiztonság, az észak–déli összeköttetés erősítése, vagy a kutatás-fejlesztés még mindig számos tennivalójuk akad. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a keleti tagállamok még mindig jelentős társadalmi és demográfiai kihívásokkal néznek szembe. További fejlődésükhöz éppen ezért elengedhetetlenek azok az uniós források, amelyeket az európai strukturális és befektetési alapok (ESI) útján kapnak a nettó kedvezményezett országok. Példának okáért Magyarország a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusban összesen 29,63 milliárd euró támogatásra jogosult. Az ESI-vel kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy a visegrádi régió számra a két legfontosabb alapot az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint a Kohéziós Alap jelenti. Pontosan emiatt volt fontos momentum, hogy 2017 márciusában a visegrádi országok Bulgáriával, Horvátországgal, Romániával és Szlovéniával közösen fogalmazták meg, a következő pénzügyi ciklusban is egyöntetűen fontosnak tartják, hogy a kohéziós politika a költségvetés meghatározó oszlopa maradjon.

 

Együttműködés az uniós intézményeken belül

A főbb uniós intézményekben, vagyis az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban, valamint az Európai Tanácsban, ha eltérő mértékben is, de előfordul, hogy a visegrádi országok együttműködnek egymással. A kooperáció intenzitása azonban az intézményi működés sajátos logikája miatt természetesen esetenként igen különböző lehet.

Az Európai Parlamentben a 751 képviselői helyből 106-ot a visegrádi országok küldöttei foglalnak el. Érdemes megjegyezni azonban, hogy a Parlamentben az európai pártcsaládok által szabott párt- és frakciólogika alapján dolgoznak a képviselők, így a regionális képviselet kevéssé valósul meg. Az Európai Parlament brüsszeli épületének egyik szárnya egyébként éppen Antall Józsefnek, a visegrádi együttműködés egyik legfontosabb kezdeményezőjének a nevét viseli, ráadásul egy emléktábla a lengyel Szolidaritás mozgalom emléke előtt is fejet hajt.

Az Unió másik fontos szervében, az Európai Bizottságban a V4-ekből kikerülő biztosok már eddig is több fajsúlyos portfólióért voltak felelősek. Ez a tendencia pedig alighanem a von der Leyen-bizottságban is folytatódni fog: a lengyel Janusz Wojciechowski például a mezőgazdaságért lesz felelős, míg a szlovák Maroš Šefčovič és a cseh Věra Jourová a Bizottság alelnökei lesznek a testület felállása után. A következő magyar biztos pedig jelen állás szerint a bővítési és szomszédsági portfoliót kapja meg.

Az EU komplex intézményi működéséből adódóan a valós és igazán látványos politikai együttműködés leginkább az Európai Tanácsban figyelhető meg. Mivel a visegrádi országok közötti együttműködést soha nem intézményesítették, az igen tág és rugalmas lehetőségeket kínál a négy állam kormányai közötti kooperációhoz. Ennek eredménye az is, hogy ugyan mind a négy ország kormánypártja más-más európai pártcsaládhoz tartozik (Magyarországé az Európai Néppárthoz, Szlovákiáé az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéhez, Csehországé az Újítsuk meg Európáthoz, Lengyelországé az Európai Konzervatívok és Reformistákhoz), vezetőik mégis nyíltan és őszintén együtt tudnak működni azokon a területeken, ahol a közös érdekek metszik egymást. Ennek az egyik legszembetűnőbb és legnagyobb visszhangot kiváltó mozzanata talán az volt, amikor a V4-ek 2016 februárjában közös nyilatkozatot adtak ki a migrációval kapcsolatban. Ha már vezető uniós pozíciókról van szó, szintén régiós sikerként lehet elkönyvelni, hogy a lengyel Donald Tuskot kétszer is megválasztották az Európai Tanács elnökének, jelenleg pedig jó esélye van arra, hogy ő legyen az Európai Néppárt következő elnöke.

A legutóbbi tanácsi szavazás során egyébként a V4-ek az Európai Bizottság soron következő elnökének kijelölésében is fontos szerepet játszottak. Miután a négy ország közül egy sem állt ki egyértelműen a csúcsjelölt Manfred Weber, illetőleg Frans Timmermans mellett, vezetőik pozitívan fogadták Ursula von der Leyen jelölését.

 

Az európai külkapcsolatok V4-es szempontból: lehetőségek és kihívások

A V4-ek együttműködése azonban nem csak az Unió belügyeiben figyelhető meg. Az országcsoport a bővítéspolitika területén már Horvátország csatlakozását is erősen támogatta, jelenleg pedig ez az egyetértés a Nyugat-Balkán többi állama felé is megmutatkozik. 2019 szeptemberében a V4-es kormányfők úgy nyilatkoztak, hogy a nyugat-balkáni bővítés fontos biztonsági és stabilitási faktort jelent az Európai Unió számára. Egy hónappal később a négy ország külügyminiszterei közös írásos nyilatkozatban foglaltak állást amellett, hogy az Uniónak Albániával és Észak-Macedóniával mindenképpen meg kell nyitnia a csatlakozási tárgyalásokat. Álláspontjuk azonban nem talált értő fülekre, és főképp a francia ellenállás miatt az említett két országgal végül nem kezdődhettek meg a tárgyalások.

A Nyugat-Balkán mellett a keleti partnerség is fontos a régió számára. Az unió keleti határai közelében fekvő országokkal való együttműködést egyébként lengyel javaslatra Csehországban hívták életre még 2009-ben. Az Unió tagállamainak a nyugat-balkáni, illetve keleti szomszédaikkal történő együttműködése a migrációs válság, valamint az orosz–ukrán konfliktus kitörése óta vált különösen fontossá. Ezzel kapcsolatban viszont azt is érdekes megfigyelni, hogy az egyes tagállamok nézőpontja hogyan változik az oroszokhoz fűződő viszonyuk függvényében.

2004. május 1-én a négy visegrádi ország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország az Európai Unió tagja lett, és ezzel a visegrádi deklaráció talán legfontosabb célja is beteljesült. A csatlakozás azonban egy új kérdést is felvetett: vajon mi lesz a V4 jövője, és vajon folytatódhat-e az együttműködés az Unió berkein belül? Ezért a közép-európai államok csatlakozásának tizenötödik évfordulóját ünnepelve azzal is fontos foglalkozni, hogy milyen kihívások és lehetőségek várnak a jövő Európájára.

2019. október 24-én Brüsszelben, az Antall József Tudásközpont és a Wilfried Martens Centre for European Studies által közösen szervezett konferencia a fenti kérdéseken túl számos hasonló téma megvitatására is sort kerített a visegrádi országok csatlakozási évfordulója kapcsán.

 

Opening picture

Source: Shutterstock, artist: ksodio3d