A D-vonal: Tádzsikisztán és a nagy energiajátszma

2020 04 | Kozma Tamás | Ázsia és Afrika kapcsolatok iroda | Kül- és biztonságpolitika

A Közép-Ázsia – Kína gázvezeték hálózat évek óta napirendben lévő, ám megakadt projektjének, a D-vonalnak a létesítéséről szóló 2013-as megállapodásig Tádzsikisztán kimaradni látszott azokból a kezdeményezésekből, amelyek geostratégiai jelentőségű földgázvezetékek építését célozzák a térségben. Közelmúltbeli hírek arra világítottak rá, hogy a D-vonal építésével Tádzsikisztán kezdeti haladást ért el, ami ugyan szerény, de alapvetően fontos lépés az ország szerepének előmozdítására a régió energiabiztonsági architektúrájában, ugyanakkor ettől függetlenül az egész projekt megvalósítása még továbbra is meglehetősen kétséges.

Ahogy a 19. századi brit és orosz birodalmak közötti, Közép-Ázsia feletti ellenőrzésért folytatott hatalmi küzdelemre legtöbbször csak a „nagy játszmaként” hivatkozunk, úgy ennek a megnevezésnek az analógiájára, joggal hivatkozhatunk a térség erőforrásaiért folytatott, napjainkra jellemző fokozott geopolitikai figyelemre és versengésre „a nagy energia játszmaként.” Ennek középpontjában ma többek között a gazdag, posztszovjet közép-ázsiai földgázkincshez való hozzáférés kérdése áll, amelyből Kazahsztán (1.885 milliárd köbméter), Türkmenisztán (9.805 milliárd köbméter), és Üzbegisztán (1.504 milliárd köbméter) rendelkezik jelentősebb készletekkel, míg Kirgizisztán és Tádzsikisztán szénhidrogénekben szegény államok. A közép-ázsiai energiahordozókhoz való hozzáférés kérdése kiemelt energiabiztonsági törekvéssé vált az elmúlt évtizedekben olyan energiaimportra szoruló országok számára, mint például, Kína, India, vagy éppen az Európai Unió tagállamai, amelyek részvételével számos különböző, Közép-Ázsiából kiinduló vezetékprojekt ötlete merült fel.

Ezzel együtt fontos megjegyezni, hogy a törekvések ellenére, számos kulcsfontosságú infrastruktúra fejlesztési projekt jutott zsákutcába, vagy legalább is szenved jelentős késedelmeket a térségben. A Türkmenisztán és Azerbajdzsán közé tervezett, és az európai piacokat célzó Transzkaszpi Gázvezeték ezidáig nem valósulhatott meg, politikai és gazdasági okok egész sorából kifolyólag. A Türkmenisztán, Afganisztán, Pakisztán, és India útvonalra tervezett, körülbelül 1800 km hosszúságú TAPI gázvezeték projekt megvalósítása hosszú évek óta húzódik, és napjainkig csak meglehetősen korlátozott eredményeket értek el vele, és továbbra is sok tényező – politikai, gazdasági, biztonsági kihívások – ad okot a projekttel kapcsolatos szkepszisre. Hasonlóképpen hosszú késéseket mutat az úgy nevezett D-vonal elnevezésű projekt is, amely a Türkmenisztánt Kínával összekötő, Közép-Ázsia – Kína földgázvezeték-hálózat negyedik ága.

A Közép-Ázsia – Kína gázvezetékhálózat 2009-ben kezdte meg működését, összesen 3 vezetékág (A-B-C) került ezidáig megépítésre, amelyek összesített szállítási kapacitása évente 55 milliárd köbméter. A vezetékrendszer döntő többségében türkmén, kisebb hányadában pedig üzbég és kazah földgázt szállít Kínába, ennek a három országnak az érintésével. 2013-ban megállapodás született arról, hogy Kína földgázéhséget csillapítandó, a negyedik vezetékágat is megépítik, lehetővé téve, hogy az új ág további 25-30 milliárd köbméter közép-ázsiai földgázt szállítson évente Kínába. A megközelítőleg 1000 kilométer hosszússágú D-vonal azonban a fentiektől eltérő útvonalon került kijelölésre, így az a Türkmenisztán-Üzbegisztán-Tádzsikisztán-Kirgizisztán útvonalon volna hivatott haladni, mielőtt Kínába érne.

 

Tádzsikisztán térképe

Forrás: Shutterstock

 

A rövidített útvonal, ami hosszabbnak bizonyul. Talán így lehetne leginkább jellemezni a D-vonal helyzetét, amely földrajzi értelemben jelentősen rövidebb, mint a projekt A-B-C vezetékei, ugyanakkor előbbi építése jelentősen több bonyodalommal jár. Ezzel összehangban fontos kiemelni, hogy a projektet 2013-as bejelentése óta folyamatos gondok övezték. 2014-ben arról szóltak a hírek, hogy a kirgiz és tádzsik felek, valamint a kínai fél között részben az útvonalat illetően, részben pedig a beruházást végző közös vállalatok létrehozásakor merültek fel ellentmondások. 2016 év elején került a híradásokba, hogy az üzbég fél felfüggesztette a projekt kivitelezését, majd néhány hónappal később a kirgiz hatóságok is így döntöttek. 2017 tavaszán ismételten az került a hírekbe, hogy a projekt bizonytalan időre elhalasztásra került – Üzbegisztán részéről. A projekt céldátumaként kezdetben 2016-ot, majd 2020-at, később 2022-őt jelölték meg.

Tádzsikisztán, mint a közép-ázsiai térség legszegényebb állama számára különös jelentőséggel bír a vezetékprojekt, így jelen cikkben ennek vizsgálatára szorítkozunk. A D-vonal építési munkálatai hivatalosan 2014 szeptemberében kezdődtek meg Tádzsikisztánban, amelyet követően például 2017 nyarán, és 2018 év elején is arról adtak hírt, hogy a projekt újraindításra került, amelyből arra következtethetünk, hogy lényegi haladásra aligha, az előkészületek leállításra viszont többször is sor került ez idő alatt. Hosszabb szünetet követően 2020. január végén jelentek meg azok az első hírek, amelyek beszámoltak a projekt tádzsikisztáni szakaszán, a vezeték számára épített első alagút elkészültéről, amelyet 2020 márciusában ismételten megerősítettek.

A D-vonal kapcsán szükséges kiemelni, hogy a vezetékrendszer első három ágához képest eltérő útvonalon valósul meg a projekt, míg Kazahsztánt nem, addig Kirgizisztánt és Tádzsikisztán érinti a beruházás. Ez az útvonalbeli diverzifikáció – elvben legalább is – lehetőséget ad arra, hogy Tádzsikisztán – Kirgizisztánnal egyetemben – részévé válhasson a régió energiabiztonsági architektúrájának, amelyből mindezidáig kimaradni látszott, legalábbis ami a földgázvezeték projekteket illeti. Ez tehát geopolitikai szempontból felértékeli az országot: bizonyos mértékben maga is részesévé válhat a „nagy energia játszmának.” Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy Tádzsikisztán csak tranzitállamként jelenik meg a projektben, önmaga jelen állás szerint nem fogja import céljára használni a területén mintegy 400 kilométer hosszan áthaladó vezetéket. Tádzsikisztán számára jelentős bevételeket ígér a projekt: a rendelkezésre álló adatok értelmében 32 éves időtartamra vetítve 15 milliárd USD bevételre számít a projektért felelős tádzsik-kínai vegyesvállalat, amelyből 1,2 milliárd USD adóbevétel, és 2,5 milliárd USD osztalék illeti közvetlenül a tádzsik állami költségvetést. Mindezt érdekes annak tükrében szemlélni, hogy a legszegényebb posztszovjet tagállam számára ez nem elhanyagolható bevételt jelent: Tádzsikisztán GDP-je mindössze 7,523 milliárd USD volt 2018-ban. A D-vonal egyben a legnagyobb kínai befektetés is az országban, mivel Kína több mint 3 milliárd USD értékű finanszírozást nyújt a projekthez. Emellett az is fontos tényező, hogy a beruházás mintegy háromezer embernek hivatott munkát adni egy olyan országban, amelyben a jobb megélhetés reménye tömegeket ösztönöz külföldi munkavállalásra. Tádzsikisztán világszinten a negyedik helyet tölti be a hazautalások GDP-hez viszonyított arányát tekintve, GDP-jének mintegy 29,02%-át adják a hazautalások.

Tádzsikisztán számára tehát geopolitikai és gazdasági szempontból is kiemelkedő jelentőségű a projekt, ugyanakkor látni kell azt is, hogy a 2020 márciusában megerősített hírek az építkezések előrehaladásáról valójában csak szerény eredményekről tanúskodnak, hiszen a rendelkezésre álló ismeretek értelmében mindösszesen egy darab új alagút struktúra készült el a leendő gázvezeték számára, és ebből még több mint negyven darabot kell megépíteni. 2019-ben napvilágot látott hírek értelmében a tádzsik szakasz befejezését 2024-re becsülik, ami már eleve több éves csúszást jelent az eredeti tervekhez képest. További problémát jelent, hogy a beruházásban érintett többi országnak is legalább részeredményeket kellene felmutatnia a projekttel kapcsolatban, az utóbbi időben azonban nem születtek erről híradások. Kína az elkövetkezendő években növelni készül gázimportját, ami megerősíti, hogy további közép-ázsiai eredetű gázra, és így a D-vonalra is szüksége lehet, ugyanakkor szakértők rávilágítanak arra is, hogy Pekingnek is érdekében állhat halogatni a projektet, nemcsak addig amíg a gázszállítási szektorában előirányozott vállalati reformok végbemennek, hanem addig, is amíg világossá válik számára, hogy a 2019 decemberében átadott Szibéria Ereje vezetéken keresztül, valamint cseppfolyósított formában érkező orosz gáz beszerzéseinek tükrében miként alakul a későbbiekben az ország gáz iránti kereslete. Ez pedig tehát mindkét irányba befolyásolhatja a D-vonal sorsát, ami Tádzsikisztán mellett a többi érintett közép-ázsiai államra nézve is nyilvánvaló következményekkel bír.