A (majdnem) sikeres szingapúri járványkezelés

A (majdnem) sikeres szingapúri járványkezelés

2020 05 | Papp Viktória Anna | Ázsia és Afrika kapcsolatok iroda | Kül- és biztonságpolitika

Szingapúr járványügyi intézkedéseit és a járvány kezdeti megfékezése érdekében tett erőfeszítéseit sokan példaértékűnek tartották, áprilisban azonban a szingapúri fertőzöttek száma hirtelen megugrott, és Délkelet-Ázsia minden más országáénál magasabb szintre emelkedett. Ez egyúttal a városállam vendégmunkásaival szembeni nem megfelelő bánásmódra is felhívta a világ figyelmét.

Az egész világon végigsöprő COVID–19-járvány példátlan kihívás elé állított minden országot, de kis városállamként a viszonylag alacsony népességszámmal rendelkező, nyitott gazdaságú nemzetközi kereskedelmi központ, Szingapúr másoknál jóval kiszolgáltatottabb volt a jelenlegi pandémiával szemben. Szingapúr járványügyi intézkedéseit és a vírus terjedésének kezdetben sikeres megfékezését sokan példaértékűnek tartották, áprilisban azonban a szingapúri fertőzöttek száma hirtelen megugrott, és Délkelet-Ázsia minden más országáénál magasabbra szintre emelkedett. Ez egyúttal a városállam vendégmunkásaival szembeni nem megfelelő bánásmódra is felhívta a világ figyelmét.

Szingapúr az első olyan országok egyike volt, ahol az új koronavírust Kínán kívül is észlelték – az első megbetegedést január 29-én jelentették. A szingapúri kormányzat gyorsan és a WHO akkori ajánlásával ellentétesen cselekedett: mindössze hat nappal a fenti eset után utazási korlátozást vezetett be a Kínai Népköztársaságból érkezőkkel és a Hopej tartományban – a fertőzések akkori epicentrumában – kiállított útlevéllel rendelkező utasokkal szemben. Ezt később minden olyan utasra kiterjesztette, aki a megelőző két hét során a szárazföldi Kínában járt. A szigorú korlátozások bevezetéséért Peking helytelenítésén túl is igen magas árat kellett fizetnie a városállamnak a szoros szingapúri–kínai gazdasági kapcsolatok és a szingapúri turisztikai ágazathoz nagymértékben hozzájáruló kínai turisták számának csökkenése miatt.

A nemzetközi utasokhoz köthető esetszám-emelkedést követően, március közepén – más országokhoz hasonlóan – tovább szigorították az utazási korlátozásokat, és minden külföldi állampolgár számára megtiltották a beutazást. A hazatérő szingapúriak számára ugyanakkor a hatóságok igen szigorú büntetés terhe mellett kéthetes karantént rendeltek el, és kötelezték őket a telefonjuk helyadatainak megosztására.

A szingapúri kormányzat a beutazási tilalom, a karantén és a közösségi távolságtartásra vonatkozó szabályok szigorú betartatása mellett számos egyéb intézkedést is alkalmazott: alapos kontaktkutatást végzett, elszigetelési intézkedéseket hozott, széleskörűen tesztelt, az összes fertőzött számára ingyenes kórházi kezelést biztosított, megfogalmazta ágazatokra lebontott javaslatait, és ingyenes arcmaszkot adott minden rászorulónak. A helyzet kontrollálásában a vitatott „álhír elleni jogszabály” érvényesítése is szerepet játszott. Ennek megszegése esetén az elkövető súlyos pénzbírságra vagy akár tíz év börtönbüntetésre is számíthat. Néhány, az új típusú koronavírus-járványhoz köthető esetben már el is indították az eljárást, de a lakosság többsége a büntetéstől való félelmében egyszerűen öncenzúrát alkalmaz.

Az összes aktív COVID–19-fertőzött számának alakulása Szingapúrban

Forrás: Wikipedia

A fertőzések száma így viszonylag alacsony maradt: a hatékony intézkedések, a fejlett egészségügyi rendszer és az együttműködő lakosság mind abba az irányba hatott, hogy a világ úgy lássa, Szingapúr ellenőrzése alatt tartja a helyzetet. Kora áprilisban azonban az új fertőzések száma növekedésnek indult, és naponta megkétszereződött. Az új eseteket főként a külföldi munkások zsúfolt szállásain regisztrálták. Ezekben a lakóegységekben egy-egy szobába általában tizenkettő-húsz munkást is elszállásolnak, az ott uralkodó higiéniás körülmények pedig gyakran rendkívül rosszak. A lakók számára ezek következtében lehetetlen a közösségi távolságtartás szabályainak betartása. Az első ilyen fertőző klaszterek felfedezése után a kormányzat még szigorúbb, úgynevezett circuit breaker, vagyis a fertőzési lánc megszakítását célzó intézkedéseket vezetett be, hogy a közösségekben megállítsa a betegség terjedését. Emellett a városban folyó összes építkezést leállították, a munkásszállásokat lezárták, és huszonnégy órás rendőri felügyelet alá vonták, tízezer alapvető szolgáltatási szektorokban dolgozó személyt pedig a túlzsúfoltság elkerülése érdekében biztonságosabb szállásokra költöztettek.

Külföldi munkások szállása Szingapúr Punnggol városrészében, ahol áprilisban az első csoportos fertőzéseket jelentették

Forrás: kandl/Shutterstock

Szingapúrban a munkaerő több mint 30%-át adja az a 1,4 millió külföldi vendégmunkás, aki fizikai munkát végez, vagy az egészségügyhöz, a közösségi közlekedéshez, illetve a hulladékgazdálkodáshoz hasonló alapvető fontosságú szektorban dolgozik. A városállam gazdasági szükségleteinek kielégítésére ugyanis nem áll rendelkezésre elegendő helyi munkavállaló. A szingapúri válságkezelés során nyilvánvalóan több hónapig megfeledkeztek erről a sebezhető csoportról, amely a május közepén már 25 000 főre emelkedett fertőzöttek legnagyobb százalékát teszi ki. A külföldi munkavállalók körében április óta folyamatosan növekszik a fertőzések száma, miközben a helyi lakosok között egyre csökken az esetszám. Ezt a folyamatot a hatóságok a hivatalos kormányzati honlapon is lekövethetővé tették, mivel ott a megerősített eseteket állampolgárság szerint megkülönböztetik. Így aztán a közösségi médiában a helyzet kialakulásáért sokan a vendégmunkásokat teszik felelőssé.

A jelenlegi szituáció ugyanakkor rámutatott a Szingapúrban dolgozó külföldi munkások méltatlan munka- és lakhatási körülményeire is. Bár a munkásotthonokban a kormány és számos nemzetközi szervezet is segítséget nyújtott a vírus terjedésének megfékezése érdekében, jogosan merül fel a kérdés, hogy korábban a hatóságok miért hagyták figyelmen kívül a vírus terjedésének lehetséges melegágyául szolgáló vendégmunkás-szállókat, és miért kezelték megkülönböztető módon külön járványként a külföldi munkavállalók körében kialakult megbetegedéseket.

A járvány visszaszorításának kezdeti sikere ellenére a válságkezelés során a külföldi munkavállalók eredendően marginalizált csoportjára nem figyeltek eléggé oda, ez pedig a fertőzéses esetek számának jelentős megugrását eredményezte. Ennek ellenére úgy tűnik, a kormány magabiztos a vendégmunkások szállásain kialakult helyzet stabilizálódásával kapcsolatban, és azt tervezi, hogy fokozatosan ugyan, de hamarosan újra tudja indítani a gazdaságot. Világossá vált azonban, hogy a városállamnak muszáj foglalkoznia a társadalmi és etnikai ellentétek kérdésével, és szükség van a külföldi munkások életkörülményeinek javítására is. Csak bízni lehet benne, hogy a kormány az erre vonatkozó ígéretét be is tartja.