Célegyenesben a Déli gázfolyosó: középpontban a Transzadriai vezeték

Célegyenesben a Déli gázfolyosó: középpontban a Transzadriai vezeték

2020 06 | Kozma Tamás | Ázsia és Afrika kapcsolatok iroda | Kül- és biztonságpolitika

A földgázimport diverzifikációja kulcsfontosságú energiapolitikai célkitűzés az Európai Unió számára. Ezzel összhangban az EU-nak figyelmet kell fordítania azokra a térségekre, országokra és projektekre, amelyek hozzájárulhatnak földgázellátásának biztonságosabbá tételéhez. Ebben a diskurzusban kiemelkedő szerepet élvez Azerbajdzsán, ahonnan a Déli gázfolyosó fogja biztosítani a Kaszpi-tengeri eredetű földgáz eljuttatását az uniós piacokra. Jelen cikkünkben a Déli gázfolyosó utolsó szakaszát, a most még építés alatt álló Transzadriai vezetéket érintő aktuális fejleményeket és kihívásokat járjuk körbe.

2020. május 22-én került a híradásokba, hogy a Transzadriai vezeték (Trans-Adriatic Pipeline, TAP) albániai szakaszának tesztelési fázisa keretében a vezeték egy részébe betáplálták az első gázmennyiségeket. Ez fontos lépés a projekt előrehaladásában. A munkálatok jelenleg 95,1%-os készültségi fokon állnak, a vezeték üzembe helyezése pedig a mostani kilátások alapján 2020 őszére várható. A kezdetben évente tízmilliárd köbméter szállítási kapacitású TAP hossza 878 kilométer lesz, és a török–görög határtól indulva előbb Észak-Görögországot szeli keresztül, majd Albánia érintésével az Adriai-tengeren át egészen Olaszországig nyúlik. A projekt az unió földgázimport-diverzifikációs törekvéseiben kulcsszerepet játszó Déli gázfolyosó harmadik szakasza. A Déli gázfolyosó az Azerbajdzsánból a grúz–török határig húzódó Dél-kaukázusi gázvezetékből (South Caucasus Pipeline, SCPX), a Törökországon áthaladó Transzanatóliai vezetékből (TANAP) és a szóban forgó TAP vezetékekből áll. A több mint 3 500 kilométer hosszúságú Déli gázfolyosó mintegy másfél évtizeden át húzódó építése változatos előzmények után zárulhat le rövidesen. Hozzá kell tenni, sokáig úgy tűnt, hogy egy másik, az Európai Unió által szorgalmazott projekt, a Nabucco szállíthat majd azerbajdzsáni eredetű földgázt az unió piacaira. Ez a projekt végül elbukott, többek között azért, mert 2013-ban az azerbajdzsáni gázkitermelést végző Sah Deniz Konzorcium úgy döntött, a Nabucco helyett a TAP-on keresztül szállít majd gázt Európába. Ez a fejlemény átrendezte a korábbi elképzeléseket, és ráirányította a figyelmet a Déli gázfolyosóra. Ennek induló kapacitása évi 16 milliárd köbméter lenne. Ebből Törökország hatmilliárd köbmétert saját célra vásárol meg, a fennmaradó tízmilliárd köbméter pedig a fent említett útvonalon keresztül haladva Olaszországban kerülne be az európai gázhálózatokba. 

A Déli gázfolyosót alkotó három vezeték

Forrás: Wikimedia Commons, szerző: Pechristener–PowerPerson–Devil_m25Antemister, licenc: CC BY-SA 2.0

2018-ban az EU gázimport-függősége minden korábbinál nagyobb mértékűre növekedett: az unió földgázellátásának 77,9%-át kényszerült külföldről beszerezni. Az Oroszországtól vásárolt földgáz részarányának csökkentése, a gázimport diverzifikációja uniós szinten a kétezres évek óta fontos célkitűzésként fogalmazódik meg. Az EU ennek értelmében folyamatosan mérlegeli, hogy tagállamai milyen alternatív forrásokból juthatnak földgázhoz. A diverzifikációs törekvésekben Azerbajdzsán régóta központi szerephez jut, de számos más térség és ország – így például Türkmenisztán vagy az utóbbi időben éppen energiabiztonsági szempontból egyre fontosabbá váló Kelet-Mediterráneum – neve is gyakran felmerül ebben az kontextusban. Nem mehetünk el ugyanakkor amellett a tény mellett sem, hogy számos uniós tagország számára a cseppfolyósított formában importált gáz egyre relevánsabb alternatívája lehet a vezetékeken keresztül történő gázimportnak. Ráadásul 2025-ig az uniós tagállamok mintegy százmilliárd köbméternyi földgáz vásárlását rögzítő hosszú távú szerződése fog lejárni, ez pedig részleges átrendeződéshez vezethet a jelenlegi európai gázellátási gyakorlatban.

2018-ban éves szinten összesen 363 milliárd köbméter földgázt importáltak az EU tagállamai. Ha azt vesszük alapul, hogy a TAP a kezdeti kapacitásán üzemelve évente mindössze tízmilliárd köbméter gázt tud szállítani, akkor világos a következtetés: ez csupán szerényebb hozzájárulást jelent majd az unió diverzifikációs törekvéseihez. Viszonyításképpen érdemes felidézni, hogy Oroszország a Török Áramlat gázvezeték második ágának megépítésével 15,75 milliárd köbméter gázt kíván az európai piacokra juttatni, míg a sok vitától övezett és jelenleg is építés alatt álló Északi Áramlat 2 gázvezeték újabb 55 milliárd köbméternyi orosz gáz uniós piacokra juttatását hivatott lehetővé tenni.

Az EU legfontosabb EU-n kívüli gázkereskedelmi partnerei és részesedésük az uniós behozatalban 2018-ban, illetve 2019 elején

Forrás: Eurostat, © European Union, 1995–2013, licenc: Eurostat

Ezzel együtt mégsem állíthatjuk, hogy a TAP-projekt súlytalan volna, hiszen fontos energiaszállítási útvonalat hoz létre Dél-Európában, és megépítésével hosszas várakozások után befejeződhet a Déli gázfolyosó létesítése, így pedig az uniós tagállamok számára lehetővé válik az azerbajdzsáni gáz importja. Fontos megemlíteni, hogy a TAP egyben további gázvezetékek kiindulópontja is lesz a jövőben. A Görögország–Bulgária interkonnektor (Interconnector Greece–Bulgaria, IGB) építési munkálatai a jelen cikk írásakor is folyamatban vannak. A vezeték jelentősége, hogy az azon keresztül érkező azerbajdzsáni gázzal Bulgária is diverzifikálni tudja gázimportját. Emellett egy másik projekt, a több mint ötszáz kilométer hosszú Jón–Adriai vezeték (Ionian Adriatic Pipeline, IAP) megépítésének lehetősége is felmerült: ez az infrastruktúra a TAP albániai szakaszából indulna ki, és Montenegrót valamint Bosznia-Hercegovinát érintve haladna Horvátországig. Ennek a projektnek a jelentősége az érintett nyugat-balkáni országok ellátásbiztonságának és -diverzifikációjának előmozdításában, energiaszektoraik gázalapra helyezésében, energiapiacaik integrálásában, valamint a piaci verseny elősegítésében rejlene.

Albánia helyzetére külön is érdemes rávilágítani, mivel az ország ezidáig semmilyen regionális gázhálózati infrastruktúrának nem volt része. A mostani TAP-projekt egyfelől az országba irányuló legjelentősebb külföldi befektetést jelenti, másfelől pedig a térség energiabiztonsági architektúrájába való bekapcsolódás lehetőségét kínálja számára. Noha Albánia ezidáig nem szerződött azerbajdzsáni gáz vásárlására, a TAP-vezeték fontos szerepet játszhat abban, hogy az ország a későbbiekben a saját céljaira is gázt importálhasson amellett, hogy egy másik fontos infrastruktúra, a fentebb említett IAP kiindulópontja is lehet.

A TAP-projekt ellátásbiztonsági relevanciáját és geopolitikai súlyát a jövőben jelentősen meghatározhatja az infrastruktúra kilátásba helyezett bővítése. 2019-ben megkezdődtek azok a piaci igényeket felmérő tesztelések, amelyek alapján meg lehet határozni, hogy a vezeték szállítási kapacitásának bővítését milyen mértékben és ütemben lehet folytatni. Ennek értelmében a jelen kilátások szerint feltételezhető, hogy a későbbiekben úgy bővítik a TAP-vezetéket, hogy kapacitása az évi húszmilliárd köbmétert is elérje. Ez azonban több kérdést is felvet. Egyfelől ennek a kapacitásnak a kihasználásához Azerbajdzsánnak a mostaninál több gázt kell kitermelnie és exportálnia, hiszen rajta kívül jelenleg nincs más gázforrása a Déli gázfolyosónak. Egyelőre azonban kevés esély mutatkozik arra, hogy a Kaszpi-tenger túloldalán található Türkmenisztán is gázt tápláljon a Déli gázfolyosóba, ezt ugyanis jogi, politikai, kereskedelmi, és infrastrukturális tényezők korlátozzák. Másfelől a TAP csakis akkor szállíthatna ekkora mennyiségű azerbajdzsáni gázt, ha a Déli gázfolyosó teljes hosszában alkalmas lenne ennek a mennyiségnek a továbbítására.

Egyúttal az is kérdés, hogy a jövőben ki szállíthatna még a TAP-on keresztül földgázt az uniós piacokra. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az azerbajdzsáni Sah Deniz Konzorcium huszonöt éves időtartamra jogot szerzett a TAP tízmilliárd köbméteres kapacitásának teljes kihasználására azáltal, hogy a TAP-projekt részére az Európai Unió a 2009-es földgázügyi irányelvében foglaltak értelmében a harmadik felek hozzáférésére vonatkozó szabályok alóli mentességet biztosított. Mivel így az azerbajdzsáni gáz teljesen lefoglalja a vezeték kapacitásait, a további szállítók kérdésével csak a kapacitások tényleges növelése esetén szükséges számolni. Törökország azerbajdzsáni gázimportjának alakulása ráadásul szintén befolyásolja, hogy mekkora mennyiségű földgázt tud majd a Déli gázfolyosó továbbszállítani az uniós piacok felé.

 

A Török Áramlat gázvezeték nyomvonala

Forrás: Wikimedia Commons, szerző: Consiglieri88, licenc: CC BY-SA 4.0

Joggal merül fel az a kérdés is, hogy Oroszország miként szemléli ezeket a törekvéseket, hiszen a Déli gázfolyosó éppen azt a célt szolgálja, hogy az uniós tagállamoknak a déli szállítási útvonalakon keresztül kínáljon alternatív – nem orosz – forrásból származó gázt. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az Oroszország és Törökország között megépített Török Áramlat gázvezeték első ágát 2020 januárjában adták át, második ága pedig Törökország érintésével a Balkánon keresztül juttatna el orosz gázt Közép-Európába, évente összesen 15,75 milliárd köbméteres mennyiségben. Ezzel Oroszország saját exportútvonalait kívánja diverzifikálni, és Ukrajna tranzitszerepét csökkenteni. Noha ma még nem világos, hogy pontosan mikorra készülhet el a Török Áramlat vezeték második, balkáni ága, vélhetően ennek az infrastruktúrának a beüzemelése Oroszország egyik kulcsfontosságú energiapolitikai érdeke lesz a térségben. Ettől függetlenül nem zárható ki, hogy Oroszország a TAP-on keresztül történő gázexport lehetősége iránt is érdeklődne. Ez az előbbiek tükrében viszont csak akkor valósulhatna meg, ha a TAP-ot valóban bővítenék, hiszen a kezdeti kapacitásokat már lekötötték az azerbajdzsáni gáz részére. A bővítés ugyanakkor a pozitív döntést követően is minimum két-három évet fog igénybe venni, így tehát az egyes szereplőknek lesz lehetőségük a majdani piaci körülmények között újraértékelni érdekeiket és lehetséges szerepüket.

Az Európai Unió szempontjából a TAP-on keresztül megvalósuló potenciális orosz gázexport kontraproduktív volna, hiszen a Déli gázfolyosó, és így a TAP is pont azt a célt kívánja szolgálni, hogy alternatív forrásból származó földgázt szállítson az uniós piacokra. Jelen pillanatban tehát még sok a kérdőjel a TAP kapacitásbővítésének megvalósulása körül, ám most az elsődleges feladatot a tízmilliárd köbméteres kezdeti kapacitás üzembe helyezése jelenti. Végezetül kijelenthető, hogy a TAP-projekt jövője összetett kérdés, sorsát pedig elsősorban az azerbajdzsáni gázkínálat, az európai gázkereslet, a különböző, sokszor versengő vezetékprojektek alakulása, sőt Oroszország regionális energiapolitikai lépései is befolyásolni fogják.