A tweet, amelyet az elnök szerint a Twitter „cenzúrázott”
A politikailag polarizált Egyesült Államokban pedig innentől roppant egyszerű a képlet. Az elnök a republikánus oldalon töretlen támogatást élvez, és bázisa az impeachmentepizód után is figyelemreméltóan egységes maradt. Lehet, hogy Trump ritka népszerűtlen elnök és stabilan 50% felett van azok aránya, akik elégedetlenek a munkájával, de ez a stabilitás egyúttal azt is jelenti, hogy a szavazók láthatólag már rég eldöntötték, mit gondolnak róla. Ennek megfelelően az elnöki rendelettel Trump nem is közvetlenül magára szeretné terelni a figyelmet, hanem a kérdéses közösségimédia-platformokra (illetőleg talán még inkább magára a fact-checking intézményére), és okkal hiheti azt, hogy így egy számára jóval kényelmesebb pályára terelheti az uralkodó politikai diskurzust.
Úgy tűnik, a legtöbb amerikai párhovatartozástól függetlenül egyetért azzal a vélekedéssel, hogy a közösségimédia-platformok üzemeltetői politikai cenzúrát alkalmaznak: ezt a véleményt a republikánusok 85%-a és a demokraták 62%-a is osztja. Bár a cenzúra jellegét illetően vannak köztük véleménykülönbségek, azonban a demokraták nem elhanyagolható része – a felmérések szerint 28%-uk – is egyetért azzal a republikánusok körében közismerten népszerű, a megkérdezettek 64%-a által hangoztatott véleménnyel, hogy ilyen téren nem nekik lejt a pálya. Ráadásul a fact-checking reputációja sem sokkal jobb ennél: a republikánusok 70%-a, a demokraták 29%-a, valamint a független szavazók 47%-a is úgy gondolja, hogy ez a gyakorlat politikailag elfogult – tekintet nélkül arra, hogy milyen felületről van szó.
Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az emberekben jelentős a bizalmatlanság az egyik legfontosabb olyan szűrő iránt, amelyen keresztül a szavazók az elnöktől származó, illetve a vele kapcsolatos információkhoz jutnak. Bármennyire is hatástalan lesz az elnöki rendelet jogilag, könnyen olyan élénk nyilvános vitát eredményezhet, amely ugyan közvetlenül nem biztos, hogy feléleszti az emberekben a Trump iránti szimpátiát, de – lévén, hogy az amerikaiak láthatóan jóval nyitottabbak az ilyen véleményekre – segíthet megerősíteni az azon közösségi oldalakkal és fact-checket végzőkkel kapcsolatos negatív narratívát, akik olykor-olykor akadályozzák az elnök üzeneteinek terjedését és elfogadását. Ezáltal pedig elérhető, hogy az emberek kevésbé tekintsék hitelesnek ezeket a szűrőket. Ez pedig kicsit hasonló helyzetet teremtene, mint az a Trump elleni impeachment alapjául is szolgáló ügy, amely a Biden családot is érintette. Ennek a médiában való tálalása ugyanis egy közvélemény-kutatás szerint a demokrata szavazók 15%-ánál a volt alelnökre való szavazati hajlandóság csökkenését eredményezte. Noha egy másik 13% eközben azt mondta, hogy emiatt még inkább Bidenre szavazna, ez összességében még mindig veszteség Trump kihívója számára – és mint ilyen, nyereség az elnöknek.
„Ha nem tetszik, amit mondanak, válts témát!” – így szól az egyik leghíresebb idézet Don Drapertől a Mad Men című sorozat harmadik évadában. Elnöki rendeletével egy másik Donald láthatólag azt szeretné, ha sok más egyéb ügye mellett nem az lenne a téma, hogy a postai úton történő szavazás során tapasztalható csalásokkal kapcsolatban a Twitteren tett kijelentései félrevezetők voltak-e (egyébként azok voltak), hanem az, hogy milyen politikai elfogultság érhető tetten a közösségimédia-platformok részéről. Tehát elsősorban ne arra számítsunk, hogy a rendelet nyomán hatalmas törvényi változások leszenek a kérdésben, hanem sokkal inkább arra, hogy a nyilvános viták a Twitter és Facebook moderálási gyakorlatáról szóló vakvágányra terelődnek majd – amennyiben persze a koronavírusban elhunytak száma és a George Floyd megölése nyomán kirobbant tüntetéshullám teret hagy ennek.
