Donald Trump egy elnöki rendelettel új szintet lépett a közösségimédia-felületek elleni háborújában. De vajon mi köze mindennek a Mad Men című tévésorozathoz? 

Látszólag kevés dolog ragadja meg annyira Donald Trump figyelmét, mint a média. Ennek következtében kevés területen mutat akkora – mind ösztönös, mind pedig az idők során ráragadt – hozzáértést, mint itt. Ennek nemrég akkor adta újabb tanúbizonyságát, amikor úgy döntött, a Twitterrel (és általában a közösségi médiával) szemben érzett sérelmei miatt szintet lép, és egy elnöki rendelettel jelentősen megnyirbálja a törvény által az online felületeknek a felhasználók által feltöltött tartalmak miatti jogi felelősségre vonással szemben biztosított védelmét. A szakértők szerint aligha van esély arra, hogy a lépésből tényleges törvényi változás szülessen, hiszen csak a Kongresszusnak áll hatalmában megváltoztatni a kérdéses törvényt, ráadásul azt a bíróságok eddig rendre meg is védték. Ezzel az elnök és tanácsadói is minden bizonnyal tisztában vannak. Akkor viszont mégis mi értelme van ennek az egésznek?

Röviden: lépésével az elnöknek nem nagyon van vesztenivalója. A latba ugyan kevesebbet nyom, de mindezzel Trump azt a vágyát is kiélheti, hogy keresztbe tegyen az általa már régóta konzervatívellenes elhajlással vádolt közösségimédia-felületeknek – legutóbb például a Twitter azon döntése nyomán fakadt ki, hogy az a tények hitelességét ellenőrző ún. fact-checkinget végzett Trump egyik tweetjén. Az elnök fellépése pedig számos konzervatív támogatását is élvezi. Ennél fontosabb tényező viszont, hogy a rendelet jól illeszkedik az olyan sokat vitatott ügyek sorába, mint amilyen a Barack Obama állampolgárságát firtató Birtherism, a Hillary Clintonnak az Egyesült Államok bengázi nagykövetsége elleni 2012-es támadásban játszott felelősségéről szóló polémia vagy az utóbbi időben az Obamagate néven futó összeesküvés-elmélet volt. Ilyenkor egy jelentős politikai szereplő révén azért kerülhet egy szélsőséges, politikai érdekek által motivált narratíva a média fősodrába, mert az objektivitásra és kiegyensúlyozottságra törekvő sajtótermékek a kérdéses szereplő jelentősége miatt arra kényszerülnek, hogy nézeteinek felületet adjanak neki – erre szoktak úgy hivatkozni, mint „the view from nowhere” („pillantás a semmiből”). A CNN, CNBC, a The New York Times, a The Washington Post és társaik pl. egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják, amit az elnök mond, különösen, ha azt rendelet formájában mondja.

A tweet, amelyet az elnök szerint a Twitter „cenzúrázott”

A politikailag polarizált Egyesült Államokban pedig innentől roppant egyszerű a képlet. Az elnök a republikánus oldalon töretlen támogatást élvez, és bázisa az impeachmentepizód után is figyelemreméltóan egységes maradt. Lehet, hogy Trump ritka népszerűtlen elnök és stabilan 50% felett van azok aránya, akik elégedetlenek a munkájával, de ez a stabilitás egyúttal azt is jelenti, hogy a szavazók láthatólag már rég eldöntötték, mit gondolnak róla. Ennek megfelelően az elnöki rendelettel Trump nem is közvetlenül magára szeretné terelni a figyelmet, hanem a kérdéses közösségimédia-platformokra (illetőleg talán még inkább magára a fact-checking intézményére), és okkal hiheti azt, hogy így egy számára jóval kényelmesebb pályára terelheti az uralkodó politikai diskurzust.

Úgy tűnik, a legtöbb amerikai párhovatartozástól függetlenül egyetért azzal a vélekedéssel, hogy a közösségimédia-platformok üzemeltetői politikai cenzúrát alkalmaznak: ezt a véleményt a republikánusok 85%-a és a demokraták 62%-a is osztja. Bár a cenzúra jellegét illetően vannak köztük véleménykülönbségek, azonban a demokraták nem elhanyagolható része – a felmérések szerint 28%-uk – is egyetért azzal a republikánusok körében közismerten népszerű, a megkérdezettek 64%-a által hangoztatott véleménnyel, hogy ilyen téren nem nekik lejt a pálya. Ráadásul a fact-checking reputációja sem sokkal jobb ennél: a republikánusok 70%-a, a demokraták 29%-a, valamint a független szavazók 47%-a is úgy gondolja, hogy ez a gyakorlat politikailag elfogult – tekintet nélkül arra, hogy milyen felületről van szó.

Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az emberekben jelentős a bizalmatlanság az egyik legfontosabb olyan szűrő iránt, amelyen keresztül a szavazók az elnöktől származó, illetve a vele kapcsolatos információkhoz jutnak. Bármennyire is hatástalan lesz az elnöki rendelet jogilag, könnyen olyan élénk nyilvános vitát eredményezhet, amely ugyan közvetlenül nem biztos, hogy feléleszti az emberekben a Trump iránti szimpátiát, de – lévén, hogy az amerikaiak láthatóan jóval nyitottabbak az ilyen véleményekre – segíthet megerősíteni az azon közösségi oldalakkal és fact-checket végzőkkel kapcsolatos negatív narratívát, akik olykor-olykor akadályozzák az elnök üzeneteinek terjedését és elfogadását. Ezáltal pedig elérhető, hogy az emberek kevésbé tekintsék hitelesnek ezeket a szűrőket. Ez pedig kicsit hasonló helyzetet teremtene, mint az a Trump elleni impeachment alapjául is szolgáló ügy, amely a Biden családot is érintette. Ennek a médiában való tálalása ugyanis egy közvélemény-kutatás szerint a demokrata szavazók 15%-ánál a volt alelnökre való szavazati hajlandóság csökkenését eredményezte. Noha egy másik 13% eközben azt mondta, hogy emiatt még inkább Bidenre szavazna, ez összességében még mindig veszteség Trump kihívója számára – és mint ilyen, nyereség az elnöknek.

„Ha nem tetszik, amit mondanak, válts témát!” – így szól az egyik leghíresebb idézet Don Drapertől a Mad Men című sorozat harmadik évadában. Elnöki rendeletével egy másik Donald láthatólag azt szeretné, ha sok más egyéb ügye mellett nem az lenne a téma, hogy a postai úton történő szavazás során tapasztalható csalásokkal kapcsolatban a Twitteren tett kijelentései félrevezetők voltak-e (egyébként azok voltak), hanem az, hogy milyen politikai elfogultság érhető tetten a közösségimédia-platformok részéről. Tehát elsősorban ne arra számítsunk, hogy a rendelet nyomán hatalmas törvényi változások leszenek a kérdésben, hanem sokkal inkább arra, hogy a nyilvános viták a Twitter és Facebook moderálási gyakorlatáról szóló vakvágányra terelődnek majd – amennyiben persze a koronavírusban elhunytak száma és a George Floyd megölése nyomán kirobbant tüntetéshullám teret hagy ennek.