Izraeli választások, 2020: Vége lesz-e a politikai patthelyzetnek?

Izraeli választások, 2020: Vége lesz-e a politikai patthelyzetnek?

2020 03 | Csepregi Zsolt | Kül- és biztonságpolitika

Március másodikán egy éven belül harmadszorra járultak az urnákhoz az izraeliek, hogy olyan parlamentet válasszanak, amely reményeik szerint új, működőképes kormánykoalíciót adhat az országnak. Az eredmény azonban újabb választásokat valószínűsít, mivel egyik miniszterelnök-jelöltnek sincsen egyértelmű támogatottsága a stabil kormánytöbbség megszerzéséhez. A következő választás elkerülésére mutatkozó egyetlen esély az, ha a társadalmi nyomás eredményeképpen a nemzet politikai életét egy mindeddig példátlan, ideológiai határokon átívelő politikai szövetség stabilizálja. Amennyiben egy unortodox kormánykoalíció révén Izraelnek sikerül új politikai korszakba lépnie, jó eséllyel teljesen új értelmet nyer, hogy mit is jelent a „zsidó állam” fogalma.

 

Miután Benjámin Netanjáhu miniszterelnök a március 2-iki választásokon győzelemre vezette pártját, már az első eredmények beérkezését követően kijelentette, hogy erős kormányt fog adni a nemzetnek. Harminchat mandátumával Netanjáhu, illetve a Likud – minden egyéb tényezőtől eltekintve – a most megválasztott huszonharmadik Knesszetben újfent Izrael legerősebb frakcióját tudhatja magáénak, megelőzve a Beni Ganc korábbi vezérkari főnök vezette, harminchárom Knesszet-tagot számláló Kék és Fehér elnevezésű választási szövetséget. Bár a Likud a választási kampány utolsó heteiben sikeresen visszaszerezte vezető helyét, hagyományos szövetségesei nem arattak hasonló győzelmet: a jobboldali-vallásos blokk mindösszesen ötvenhat mandátumot szerzett, három képviselővel elmaradva a kormányalakításhoz szükséges abszolút parlamenti többségtől. Beni Ganc ugyanakkor a jobboldali szövetségese, Avigdor Liberman korábbi védelmi miniszter és az arabok vezette Egyesült Lista között feszülő ellentétek miatt nem lehet biztos benne, hogy sikerül-e megszereznie a kormányzáshoz szükséges további hatvankét Knesszet-képviselő támogatását. Reuven Rivlin államelnök ugyanakkor hamarosan megkezdi a konzultációt a Knesszet-frakciók vezetőivel, hogy megállapítsa, melyik politikusnak van a legnagyobb esélye a működőképes kormány megalakítására. Ezután nyilatkozik arról, hogy ki kezdheti meg először a koalícióalkotást, döntésével pedig nagyban meghatározza a tárgyalások ütemét és a pártok által a hatalom megszerzése érdekében követett stratégiát.

Forrás: Twitter

 

Mindkét pártblokk, vagyis a Netanjáhu vezette jobboldali-vallásos és a Netanjáhu-ellenes kvázi koalíció is a szűk parlamenti többség megszerzését célozza meg, szemben a korábban favorizált nemzeti egységkormány jelentette megoldással. Netanjáhu igyekszik legalább három „renegátot” megnyerni a Kék és Fehér, a Munkapárt–Geser–Merec, illetve a Liberman vezette Izrael a Hazánk frakcióból. Csekély esély mutatkozik azonban arra, hogy sikerrel jár majd, mivel a jobboldali-vallásos tábornak az előző két választást követően sem sikerült egyetlen dezertőr képviselőt sem szereznie a másik blokkból. A Netanjáhu mellett és a vele szemben felsorakozó pártok által követett politikai elvek az elmúlt egy év folyamatos kampányolása során olyan messzire kerültek egymástól, hogy közöttük lényegében nincs átjárás.

Gancnak is hasonlóan nehéz helyzete lesz, ha megpróbálja a parlament többségét maga mögé állítani, mivel egyelőre csupán negyvenhét képviselő támogatását élvezi (saját pártján kívül ugyanis az Izrael a Hazánk és a Munkapárt–Geser–Merec hét-hét képviselőjére is számíthat). A Liberman jobboldali-szekuláris csoportjától a centrista Kék és Fehéren át a hagyományos baloldali Munkapártig és a liberális Merecig tartó cionista szivárványkoalíció ettől függetlenül is meg tud egyezni egy olyan nemzeti-liberális programcsomagban, amely Izraelt új politikai pályára állíthatja. Ennek megvalósításához azonban a harmadik legnagyobb frakció, az Egyesült Lista támogatására is szükség lenne. A Ganc miniszterelnöki kinevezésével kapcsolatos döntés tehát a korábbi arab–zsidó kommunista, iszlamista és arab nacionalista pártokból összeálló csoportosulás kezében van. Jóllehet az izraeli politikai élet hagyományosan turbulens, egy ilyen vegyes kormánykoalíció létrejötte példa nélkül állna, még akkor is, ha az Egyesült Lista csak külső támogatást biztosítana a Ganc vezette kormánynak.

Ugyanakkor kevés esély mutatkozik arra, hogy a fenti, különböző politikai vízióval rendelkező pártokat ténylegesen sikerülhet egységbe kovácsolni, noha abban mindannyian egyetértenek: Izraelnek új politikai keretre van szüksége ahhoz, hogy tovább tudjon lépni. A részt vevő politikai erők abban is megegyeztek, hogy ez a keret nem foglalhatja magába Netanjáhut. A számos korrupciós üggyel kapcsolatba hozott és vádeljárás alá vont miniszterelnök minden politikai munícióját bevetve igyekezett egy újabb miniszterelnöki ciklusra megszerezni a választók felhatalmazását, azonban a Netanjáhu-ellenes blokk egy új törvény elfogadásával igyekszik meggátolni ebben. Ez az új törvényjavaslat előírná, hogy minden izraeli polgár mindössze két miniszterelnöki ciklus kitöltésére jogosult, és megtiltaná, hogy vádeljárás alatt álló személy kormánykoalíciót alakíthasson. Ez a törvény csak a következő választásokon lépne érvénybe, és jelenleg úgy tűnik, Gancnak meglesz a parlamenti többsége ahhoz, hogy a tervet elfogadtassa.

A következő hetekben tehát kiderül, hogy az izraeli politikai pártok széles összefogása nyomán sikerül-e új pályára állítani a zsidó államot. Liberman nemzeti-liberális javaslatcsomagja tartalmazza a polgári házasság bevezetését (jelenleg ugyanis kizárólag a négy fő egyház adhatja össze a polgárokat Izraelben), szigorú katonai sorozást vezetne be az ultraortodox zsidók esetében, ezzel gyakorlatilag felszámolva kiváltságaikat, és szélesre nyitná a kaput a zsidó vallásba (és ezzel a zsidó népbe) való betérés előtt. A fő kérdés tehát nem az, hogy melyik politikus vezeti majd Izraelt, hanem a zsidó állam jövője, vagyis hogy az ország a „zsidóság” egy szűk, ortodox vagy egy széles, szekuláris értelmezése szerint épül-e tovább közösen az arab–izraeli társadalmi szegmenssel. Amennyiben a vezetők ezeket a kérdéseket nem lesznek képesek márciusban tisztázni, nagy az esély arra, hogy egy negyedik választásra is sor kerül – ám ezúttal minden valószínűség szerint Netanjáhu nélkül. A szavazások pedig mindaddig tovább folytatódnak, amíg Izrael nem tudja végre véglegesen tisztázni, hogy mit is jelent a zsidó állam.