Kamala, a zsaru

Kamala, a zsaru

2020 08 | Pálmai Zsolt | Transzatlanti kapcsolatok és biztonságpolitikai iroda | Kül- és biztonságpolitika

Joe Biden hamarosan bejelenti, hogy ki lesz az alelnökjelölje, korábbi riválisa, Kamala Harris nevével pedig újra tele van a sajtó – ám ezúttal már azért, mert ő a legesélyesebb pályázó az alelnöki tisztre. Az amerikai rendőrséget mostanában érő kritikák azonban Harris szakmai múltjára is árnyékot vethetnek.

A blogon 2019 végén már írtam Kamala Harris azon döntéséről, hogy kiszáll a demokraták előválasztási versenyéből. Akkor a cikket az alábbi gondolattal zártam:

„Ha pedig végül a jelenleg leginkább valószínűnek tűnő forgatókönyv érvényesül, és tényleg egy fehér hetvenes lesz a demokraták jelöltje, akkor a korábban felsorolt tényezők ismét erős versenyzővé tehetik majd az ekkorra már új üzenetekkel és kampányszervezettel felvértezett Harrist, csak ezúttal már az alelnökjelöltségért folyó versenyben. Ne szokjunk hozzá, ha most egy időre eltűnik a hírekből.”

Nos, Harris neve ismét bekerült a hírekbe, és ezúttal már a fehér hetvenes Joe Biden potenciális alelnökjelöltjeként. Biden korábbi riválisa a Black Lives Matter-tüntetések újabb hullámának megindulása előtt valóban kézenfekvő és biztonságos választás lett volna, szakmai múltjának bizonyos mozzanatai miatt azonban többen a kétségeiknek is hangot adtak azzal kapcsolatban, hogy idén tényleg neki kedvez-e a csillagok állása.

A jogász végzettségű Harris a 2017-ben indult kongresszusi karrierjét megelőző tizenhárom évben előbb kerületi ügyész, majd Kalifornia főügyésze volt, és mindkét pozíciójától kétes örökséget maga után hagyva vált meg. Az ideit kivéve szinte bármelyik másik kampány során könnyebb lenne ügyészi munkájának a (jelenlegi alelnökjelölt-választási folyamat szempontjából) kedvezőbb aspektusait előtérbe állítani, George Floyd meggyilkolása és az azt követően a közbeszédet meghatározó politikai prioritások fényében azonban inkább az esélyeit rontó részletek váltak hangsúlyosabbá.

Biden a kampánya során nyilvános fogadalmat tett arra, hogy női társjelöltet választ magának, a beszámolók szerint pedig kampánycsapata olyasvalakit keres, aki kellő személyes lojalitást mutat Biden iránt (bár ezen a téren a demokrata elnökjelölt stábjából többeknek fenntartásai vannak Harrisszel szemben, mert túlzottan ambiciózusnak látják), ráadásul úgy tudja aktivizálni a fiatalabb, progresszívebb szavazókat, hogy közben az utóbbi időben egyre inkább a demokraták felé húzó mérsékeltebb külvárosiakat sem idegeníti el a párttól. Noha előválasztási kampányát gyakorlatilag a fekete szavazók hozták vissza a sírból, a fiatal feketék között Biden személye nem vált ki túlságos lelkesedést: a felmérések szerint a 18 és 29 év közötti regisztrált fekete szavazók csupán 68%-a tervez rá szavazni, és mindössze 57%-uk van pozitív véleménnyel a volt alelnökről – ez pedig jelentősen elmarad Clinton 2016-os teljesítményétől. Harris ugyanakkor látszólag megtestesíti a jelen helyzetben a mérleg nyelvét átbillenteni képes erőt: ötvenöt éves, nő, jamaicai és indiai bevándorlók leszármazottja, ráadásul még az establishmentben is képes olyan jól eligazodni, hogy megválasztották a legnépesebb szövetségi állam legfőbb bűnüldözési tisztjére – sőt, első megbízása után még másodszor is mandátumot szavaztak neki. A fiatal amerikai szavazók azonban roppant szkeptikusak az establishmenttel szemben, így mostani politikai karrierje szempontjából ez utóbbi teljesítménye inkább már tehertételt jelent.

Forrás: Wikimedia Commons, szerző: Gage Skidmore, licenc: CC BY-SA 2.0

 

A fiatalok szkepticizmusa ráadásul manapság javarészt a bűnüldöző szervekre irányul. Ez egyértelművé válik, ha megnézzük, hogy a különböző társadalmi csoportok mennyire támogatják a rendfenntartó erőktől történő forrásmegvonás ötletét (illetve azt, hogy az így elvont forrásokat inkább a bűnmegelőzésben szerepet vállaló más intézményekhez irányítsák át). Noha az arányok jelentős szórást mutatnak annak függvényében, hogy pontosan miként is teszik fel a kérdést, az ötletet rendre a fiatal, illetve a fekete szavazók támogatják a leginkább. Ha pedig a kérdés úgy hangzik, hogy szükség van-e a rendőrség átalakítására, a válasz minden társadalmi csoport részéről egyértelműen „igen” – a legtöbben ráadásul úgy vélik, hogy jelentős átalakításra van szükség. Mikor ilyen szelek fújnak, nem a legszerencsésebb, ha valaki korábban többször is a „főzsaru” jelzővel illette magát.

E mára kellemetlenné vált önmagára aggatott címen túl Harris munkásságában számos más, a progresszívek által elvárt reformokkal ellentétes lépést és állásfoglalást is találunk. Bár karrierje kezdetén kerületi ügyészként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy többek között a rendőri szervezetekkel is szembeszállva nem volt hajlandó halálbüntetést kérni egy rendőr lelövéséért elítélt személyre, később már jóval számítóbbnak tűnt, mikor mérlegre tette az esetleges reformokat az alatta dolgozók ellenállásával szemben. Kritikusai gyakran róják fel neki, hogy hivatali ideje alatt mennyi, a marihuánával történő visszaélésekhez köthető ítélet született, és azt sem felejtik el kihangsúlyozni: milyen képmutató viselkedés szerintük, hogy később már nyilvánosan támogatta a drog legalizációját. Ennél is fontosabb azonban, hogy Kalifornia főügyészeként ellenezte a hivatalát a rendőri lőfegyverhasználat ellenőrzésére kötelező törvénytervezetet, és nem szólalt fel a nem erőszakos bűncselekményekért adható büntetések csökkentéséről szóló vita során. Az alatta dolgozók több alkalommal védtek visszaéléssel vádolt rendőröket, egy – egyelőre – viszonylag kevés figyelmet kapó esetben pedig egyik ügyésze hamis állításokkal érte el, hogy a vádlottat elítéljék. Persze a fenti esetekre is vonatkozik a mondás, hogy az ördög a részletekben lakozik, de mivel a Floyd-gyilkosság miatt kirobbant tüntetések továbbra sem csitulnak, augusztus 17-én pedig kezdetét veszi a 2020-as demokrata jelölőgyűlés, az alelnökjelölt személyét hamarosan muszáj lesz bejelenteni. A jelenlegi társadalmi és politikai helyzetben pedig ennek a bejelentésnek jóval nagyobb súlya lesz, mint Tim Kaine 2016-os jelölésének. Magyarul: nincs nagyon idő a részletekre.

Ez ugyanakkor korántsem jelenti azt, hogy Harrist már most le kellene írni. Sőt, még mindig őt tekinthetjük a legesélyesebb alelnökjelöltnek, ez pedig a korábban említetteken túl elsősorban prominens, a szavazók bizalmát elnyerni képes kaliforniai, majd szenátusi tisztségviselőként élvezett jelentős ismertségének, valamint az előválasztási viták, továbbá William Barr szövetségi főügyésszel való összecsapásai során is tetten érhető karizmatikus fellépésének köszönhető. Ilyen szempontból pedig kiválóan kiegészíti Biden idei kampányban mutatott visszafogottabb fellépését.

Az említett kockázati tényezők ráadásul az országos választások kontextusában már egészen máshogy esnének latba. Lehet, hogy a fiatal fekete szavazókat nem túlságosan lelkesíti Biden elnökké választásának gondolata, de ha a korábbi alelnök és Donald Trump között kellene választaniuk, akkor ez a kétszeresen is a demokraták felé tájékozódó csoport jó eséllyel a korábban megszokott módon szavaz majd – különösen, ha az előbbi egy fekete nőt tesz meg az alelnökjelöltjének. Ezzel együtt kétségkívül megalapozott az az aggodalom, hogy ha Harrisre esik a választás, akkor az a számos fiatal fekete számára is azonosulási pontot jelentő progresszív baloldal támogatásának csökkenését vonja maga után, jóllehet Biden kampánya korábban – nem is sikertelenül – jelentős energiákat ölt a szavazataik megszerzésébe. A Harris jelölésében rejlő, sokak által feltételezett buktatók előtérbe helyezése ugyanakkor jelentős mértékben elvonta a figyelmet arról a komoly fegyvertényről, hogy a republikánusoknak nem lenne könnyű fogást találniuk rajta. Karrierje során ugyanis egyik irányban sem voltak igazán radikális megnyilvánulásai, a balszélről kifogásolható ügyei pedig annak a bűnözéssel szembeni kemény fellépést hangoztató megközelítésnek a hozadékai, amellyel kapcsolatban korábban egyetértés volt a két nagy párt között – ez a megközelítés a jobboldalon ráadásul máig népszerűnek számít.

Ennek fényében érthető, hogy a Biden-kampány alelnökjelölteket átvilágító csapata a beszámolók alapján elsősorban azt mérlegeli, Harris kellően lojális alelnök lenne-e. Ha hihetünk ezeknek a kiszivárogtatott beszélgetéseknek, akkor a kevésbé progresszív bélyeg még vállalható ár egy más szempontból erős jelöltért cserébe, a döntés pedig jól illeszkedne a Biden-kampány azon gyakorlatába, hogy a balról rá nehezedő nyomásnak csak mérsékelten kíván engedni. Tehát még egyszer (és persze óvatosan, némi csavarral): ne lepődjünk meg, ha Harris még sokáig benne lesz a hírekben.