Kamala kiszáll

Kamala kiszáll

2019 12 | Pálmai Zsolt | Transzatlanti kapcsolatok és biztonságpolitikai iroda | Kül- és biztonságpolitika

Kamala Harris első ránézésre tökéletes elnökjelöltnek tűnt a modern Demokrata Párt számára. Papíron versenyképesnek tűnő előnyös tulajdonságai azonban egy rövid időszaktól eltekintve soha nem álltak össze igazán ütőképes egésszé, így nem csoda, hogy december harmadikán be is jelentette, befejezi a kampányát. Lássuk, hol mentek félre a dolgok.

 

Ügyvédként és korábbi állami főügyészként Harris komoly tapasztalatokat mondhat magáénak az állam és a hétköznapi emberek életének keresztmetszetét jelentő területen. Kalifornia állam újonnan megválasztott szenátoraként pedig azt is elmondhatja magáról, ismeri a washingtoni politikát, ám eközben pártja anti-establishment szárnya sem gondolja, hogy néhány régebb óta politizáló versenytársához hasonlóan túlságosan elmerült volna „a mocsárban”. Sőt, ügyészi rutinjának is köszönhetően már a szenátusi meghallgatások során is tudott két, a közbeszédben nagyot menő pillanatot produkálni, ezzel pedig sikerült hírnevét a Demokraták egyik új csillagaként megalapoznia. Ötvenöt évével a jelenlegi Demokrata mezőny fiatalabb végét képviseli, és kétségkívül jobban érti a fiatalok nyelvét, mint a „három nagy” hetvenes (Joe Biden, Bernie Sanders és Elizabeth Warren). Színes bőrű nőként ráadásul azt a változást képviseli, amelyet az identitáspolitikára érzékeny progresszív szavazók már régóta látni szeretnének.

 

Kamala Harris a nevadai Las Vegasban

Forrás: Flickr, szerző: Gage Skidmore, licenc: CC BY-SA 2.0

 

Nem meglepő módon Harris kampánya erősen nyitott. A kaliforniai Oaklandben tartott kampányindítón több mint húszezer ember jelent meg, és a beérkező kampánytámogatások is ígéretesek voltak, hiszen az első napon összeszedett összeggel Harrisnek még Bernie Sanders 2016-os rekordját is sikerült befognia. Az első demokrata párti jelöltek között folyó vita másnapján tele voltak vele az újságok, mivel etnikai kérdésekben roppant erős ütéseket vitt be Joe Bidennek. Ez pedig egészen máig az egyébként rettentően kiszámítható mederben folyó események egyik legkiemelkedőbb pillanatát jelentette. Harrisnak a kampány korai szakaszában gyorsan sikerült maga mellé állítania a demokrata establishment számos tagját, ráadásul a versenyből történő kiszállásának a napján az összes jelölt közül még mindig ő tudhatta magáénak a második legtöbb szponzorációt.

Mégis, a jó kezdés ellenére Harris képtelennek bizonyult arra, hogy kezdeti lendületét ki tudja használni. Az említett vitából utóbb nem tudott további tőkét kovácsolni, mivel ügyetlenül azt a látszatot keltette, hogy a Biden ellen pontokat érő ügyben, a diákoknak a faji szegregáció csökkentése érdekében az iskolába történő buszoztatásával kapcsolatban hangoztatott nézetei sokkal jobban hasonlítanak a korábbi alelnökéire, mint azt a vita alapján az egyszeri néző gondolhatta volna. A kérdés egyáltalán nem szerepel a választókat leginkább érdeklő témák között, ám a Biden és Harris közötti csörte nyomán akkora üggyé nőtte ki magát, hogy annak köszönhetően már maga az elbaltázott folytatás is aránytalanul nagy figyelmet kapott. A Biden-kampány sikeresen ki is használta ezt, felhánytorgatva, hogy annak idején Harris főügyészként nem állt ki a buszoztatás mellett. A jelölt számos korábbi, ebben a fenti minőségében elkövetett húzása is gyanakvásra adott okot a progresszívebb választók körében. Főügyészként ugyanis jellemző volt rá az óvatoskodás, mivel így kívánt jó kapcsolatot fenntartani a rendőrséggel és keménynek tűnni a bűnözéssel szemben.

Ráadásul Harris a konzisztens kampányüzenetnek is híján volt – ahogy egy újságíró meg is jegyezte, kampányának túl sok és túl szerteágazó szlogenje volt: „For the People” („A népért”), „3AM agenda” (Hajnali 3 órai program”), „Dude Gotta Go” (ezzel inkább nem próbálkoznék) és „Justice Is On the Ballot” (Szavazócédulán az igazság). Talán túlságosan bízott személyes kvalitásaiban és szakmai hátterében – ám a buszoztatással kapcsolatos mismásolása az egész programjára jellemző volt. Így aztán a szavazók nem értették pontosan, mik is a konkrét elképzelései néhány kulcskérdés, például a demokrata szavazók számára az egyik legfontosabb ügyet jelentő egészségbiztosítási reform terén. Ez utóbbi esetben Harris a Medicare-programot mindenkire kiterjeszteni kívánó progresszív javaslat és a középutasabb Obamacare-alapú megközelítés híveinek egyaránt kedvezni akart, de tervezetével végül csak Sanders és Biden további támadásainak céltáblájává tette magát.

Infographic: Joe Still Leads The Pack | Statista You will find more infographics at Statista

Novemberre Harrist már rendre a mezőny vége felé mérték a közvéleménykutatók

Forrás: Staista, szerző: Maria Vultaggio, licenc: CC BY-ND 3.0

 

Voltak azonban olyan problémák is, amelyeket nem lehet Harrisnek felróni. Míg származása és neme vonzó választássá tette azok számára, akik szeretnének végre egy színesbőrű nőt látni az Ovális Irodában, esetleges megválaszthatóságával kapcsolatban a belpolitikai realizmus aggályokra adott okot. Ahogy a FiveThirtyEight is megírta, fekete nőt még soha nem választottak kormányzónak, sőt ilyen minőségében Harris csupán a valaha élt második olyan személy, akiből szenátor lett. Mivel Trump 2016-os elektori győzelme az olyan nagyon fehér államok szavazóinak volt köszönhető, mint Michigan, Wisconsin vagy Pennsylvania, a többség számára momentán jobb ötletnek tűnhet egy biztonsági, mint egy történelmi jelentőségű jelölt állítása – részben ezért is vezethet jelenleg magabiztosan Joe Biden a fekete szavazók körében. Harris maga is elismerte ezt a nehézséget egy kisebb iowai kampányrendezvényen: „Készen áll erre Amerika? Készen állnak egy színes bőrű női elnökre? Én készen állok. De nem tudom, hogy mások is így vannak-e ezzel.”

Végül arra jutott, hogy még nem. Az utóbbi pár hónapban már egyértelműek voltak a jelek: számos híroldal számolt be róla, hogy a Harrisnek küldött kampányadományok elapadóban, kampánygépezete pedig szétesőben van. A kezdetben bőségesen érkező támogatások az év második és harmadik negyedére már aggasztó mértékben csökkentek, messze elmaradva a vezető jelölteknek utalt pénzek mögött. A kampánystábot érintő elbocsátásokról és visszamondott tévéreklámokról szóló hírekre sem kellett sokáig várni. Harris csapata pedig nemcsak egyre zsugorodott, de belső törésvonalak is nehezítették a munkáját: szeptember vége felé még csak „vérfrissítésről” szóltak a cikkek, de november közepén már teljes „összeomlásról” lehetett olvasni. A beszámolók szerint a szervezeti problémák abból fakadtak, hogy nem volt egyértelmű, ki miért felel, és miről dönthet, ez pedig idővel kettős működést hozott létre, az egyik csoport élén a kampánymenedzserrel, a másikén pedig a kampány elnökével (aki nem mellesleg a jelölt húga volt). A feszültségből adódóan a kampány irányát vesztette, illetve hirtelen, rosszul kommunikált irányváltásokkal próbálták újra egyenesbe hozni. Ahogy egy korábbi stábtag leplezetlen csalódottsággal ecsetelte: „eddig még soha nem láttam olyat, hogy egy szervezet ennyire rosszul bánt volna a stábjával […] semmi bizalmam nincs többé a kampányunk és annak vezetése iránt.”

Harrisnek azonban bőven jut még szerep a 2020-as versenyben (és arra is lesz még elég ideje, hogy esetleges későbbi jelöltségét megtervezze). Az elnöki versenyből kilépő induló még soha nem részesült ekkora figyelemben, így sokat számít, hogy melyik megmaradó jelölt mögé áll majd be a későbbiekben – ennek köszönhető, hogy távozásának hírére korábbi riválisai valóságos dicséretlavinát zúdítottak rá. A személyén és a korábban őt támogatók névsorán túl az is komoly súlyt ad majd későbbi döntésének, hogy Kaliforniából származik, ugyanis a legnépesebb állam előválasztását jövőre a Szuperkedden (március harmadikán) tartják, és az ottani pártdelegáltak nagy számuk miatt később sokat nyomnak majd a latba a jelöltek végső győzelmének biztosítása során. Ha pedig végül a jelenleg leginkább valószínűnek tűnő forgatókönyv érvényesül, és tényleg egy fehér hetvenes lesz a demokraták jelöltje, akkor a korábban felsorolt tényezők ismét erős versenyzővé tehetik majd az ekkorra már új üzenetekkel és kampányszervezettel felvértezett Harrist, csak ezúttal már az alelnökjelöltségért folyó versenyben. Ne szokjunk hozzá, ha most egy időre eltűnik a hírekből.