Az USA elnökválasztási versenye kapcsán már többször írtunk a kulcsfontosságú államokról. Az idei kampányban ezeken belül is a külvárosokra irányul a legnagyobb figyelem, hiszen azok demográfiai változásai ugyan a demokratáknak kedveznek, a rendőri erőszak nyomán kirobbanó zavargásokban viszont a republikánusok is meglátták a lehetőséget.

A nyár utolsó napján Joe Biden demokrata elnökjelölt egyértelműen jelezte, hol van a határa a Black Lives Matterhöz (BLM) köthető új keletű megmozdulások melletti kiállásának: „A zavargás nem tüntetés. A fosztogatás nem tüntetés. A gyújtogatás nem tüntetés. Ezek egyike sem tüntetés, hanem egész egyszerűen törvénytelenség. Akik pedig ilyesmit művelnek, azoknak bíróságon a helyük.” Pár héttel ezt megelőzően a Republikánus Párt jelölőgyűlésén felszólalt a McCloskey házaspár is; ők korábban azzal kerültek a hírekbe, hogy fegyvert fogtak a házuk előtt elvonuló békés BLM-tüntetőkre. Felszólalásukban arról az állítólagos demokrata tervről beszéltek, amelynek szerintük „a külvárosok eltörlése” a célja. Állításuk nemcsak nyilvánvalóan félrevezető volta miatt vált a gyűlés egyik legtöbbet emlegetett mozzanatává, hanem azért is, mert félreérthetetlenül rávilágít arra, amire Biden erőszakellenes megnyilvánulása csak utal: mindkét párt azzal számol, hogy a 2020-as elnökválasztás a külvárosokban fog eldőlni. Emiatt pedig a szűnni nem akaró zavargások joggal aggasztják a demokratákat.

Pedig az USA külvárosainak korábbi konzervatív jellege a demográfiai változásoknak köszönhetően mára már jócskán megkopott. Bár 2016-ban ezek a kerületek juttatták Trumpot 4%-os előnyhöz Clintonnal szemben, a 2018-as félidős választáson már a demokratáknak segítettek visszavenni a képviselőházat. A nemzetközi migrációnak és más hasonló folyamatoknak köszönhetően a kérdéses megyék sokszínűbbé és némileg kevésbé gazdaggá váltak, ez pedig általában a demokraták felé való elmozdulásukban köszön vissza. A külvárosok népessége ráadásul – más területek kárára – egyre gyarapodik, így mind nagyobb súllyal esik latba a választásokon. Sajtóbeszámolók szerint ráadásul még az olyan megrögzötten republikánus körzetek is csak vonakodva támogatják a jelenlegi elnököt, mint például a kulcsfontosságú Wisconsinban található Milwaukee külvárosai. Persze egy félidős választásból elhamarkodott lenne messzemenő következtetéseket levonni. Ezek a területek továbbra is tehetősnek – ezáltal pedig a republikánusok számára továbbra is jól kiaknázható körzeteknek – számítanak, ráadásul a képlékenynek tűnő külvárosi középutasság bőven kínál arra lehetőséget Trumpnak, hogy a fenti folyamatok ellenére szavazókat csábítson vissza tőlük. 

A külvárosi szavazóknak szánt elnöki kampányüzenet
Forrás: Twitter

Miután a túlzott rendőri erőszak egy újabb esete nyomán a Wisconsin állambéli Kenoshában a zavargások legutóbbi hulláma kirobbant, a republikánusok most azt remélik, hogy bármennyire is szimpatizál az iskolázott, jómódú (és többnyire még mindig fehér) külvárosi népesség a BLM alapvető céljaival, amint úgy látja, a tüntetések veszélyeztetik a vagyonát és életmódját, támogató hozzáállása mérséklődni fog. Trump pedig az ilyen jellegű csalódottságot természetesen igyekszik szavazatokra váltani azáltal, hogy ellenfelét úgy festi le, mintha az szabad utat engedne az erőszaknak – mi több, ösztönözné azt. Maga Biden valójában politikai indíttatástól függetlenül mindig is elítélte az erőszakot, ám a korábban már említett beszéde új alapokra helyezi kampánya kérdéssel kapcsolatos kommunikációját. Erre a jelölt megszokott, mérsékelt arculatának őrzésén túl azért is szükség volt, mert a választóktól aggasztó visszajelzések érkeztek hozzá a zavargások kapcsán: az embereknek elfogyott türelme és egyre kevésbé szimpatizálnak a BLM-mel.

A nyár elején, George Floyd halála után a BLM támogatottsága jelentősen megnőtt. Ez a jóindulatú hozzáállás javarészt Jacob Blake késő augusztusi lelövése után is kitartott, és a regisztrált választók körében 49% körül stabilizálódott. Ezzel együtt ugyanakkor fokozatosan és viszonylag jelentős mértékben megnövekedett a mozgalmat ellenzők aránya is (ez jelenleg nagyjából 38%-on áll). A számokat közelebből megvizsgálva az látszik, hogy a mozgalmat támogatók között a legnagyobb csökkenés a fehér felnőttek körében történt (június óta 60%-ról 45%-ra esett vissza). Ez a trend más felmérésekből, illetve a hasonló témájú kérdésekre adott válaszokból is kivehető: megcsappant azok aránya, akik szerint a rasszizmus a mai amerikai társadalomban fontos problémát jelent, a tüntetések jogosak, Trump pedig csak rontott a kialakult helyzeten.

A korábbi történelmi példákra visszatekintve ez nem is igazán meglepő. Az egykori, például a Dr. Martin Luther King (MLK) megölését vagy Rodney King megverését követő zavargások hasonlóan negatív reakciókat váltottak ki a többségi társadalomból. Az összkép még azokban az esetekben is vegyes, amikor van arra utaló bizonyíték, hogy egy-egy erőszakosabb tüntetéssorozatnak sikerült megvalósítania valamit a célkitűzéseiből, hiszen az ilyen esetek a rendpárti politikának és politikusoknak is kedveztek. Egy tanulságos kísérlet például kimutatta, hogy ha MLK halála után nem lettek volna zavargások, az 1968-as választáson a demokraták elnökjelöltje, Hubert Humphrey sokkal esélyesebb lett volna az első modern rendpárti jelöltnek számító Nixonnál. Ebből kiindulva tehát nem nehéz elképzelni egy olyan forgatókönyvet, miszerint a jelenleg zajló BLM-tüntetések néhány kisebb léptékű, rövidebb távú eredményt elérnek ugyan, de közben el is ijesztenek annyi, minden valószínűség szerint elsősorban a tehetősebb külvárosi fehérek közül kikerülő szavazót, hogy ezáltal végül Trump nyerje a választást.

Ez még akkor is előfordulhat, ha közben a külvárosokban folytatódnak azok a demográfiai folyamatok, amelyeknek köszönhetően a demokraták 2018-ban vissza tudták nyerni képviselőházi többségüket. Egy korábbi blogbejegyzésben már említettem, hogy 2016-ban milyen kevésen múlt Pennsylvania sorsa: Trumpnak a hatmillió szavazatból mindössze 68 ezerrel sikerült többet szereznie ellenfelénél. Ehhez nem kis mértékben hozzájárult, hogy még a hagyományosan demokratának számító külvárosokban is sikeresen tudott szavazatokat elhódítani Clintontól. Mivel elektori szavazatait az államok túlnyomó többsége az állami szinten legtöbb szavazatot szerző jelöltnek adja, Trumpnak még csak arra sincs szüksége, hogy a külvárosi kerületekben nyerni tudjon – az is elég, ha ellenfelétől kellő mennyiségű szavazatot vesz el, majd a vidéken élvezett előnyére építve megismétli 2016-os teljesítményét. Elnézve a fentebb idézett közvélemény-kutatásokat és a Biden-kampánynak a tüntetések körül kialakuló narratíva kézben tartására irányuló erőfeszítéseit, a demokraták külvárosi esélyeit – rövid távon legalábbis – komolyan rontja az erőszak folytatódása és erősödése. Ha Biden valóban képes irányt szabni az erőszaknak, jobban teszi, ha minél hamarabb gátat vet neki. A helyzet iróniája azonban, hogy az eseményekre nincs ráhatása – és ez akár választási győzelmébe is kerülhet.