Lehetőségek és veszélyek az Északi-sark jege alatt

Lehetőségek és veszélyek az Északi-sark jege alatt

2020 09 | Szilágyi Laura | Fenntarthatóság

A globális klímaváltozás következtében az Északi-sark napjainkban egyre jelentősebb szerepet tölt be a nagyhatalmak játszmáiban. Az olvadó jégnek köszönhetően a terület bővelkedik az új lehetőségekben: ki lehet aknázni még fel nem tárt természeti erőforrásait, vagy új tengeri útvonalakat lehet kialakítani az eddig a jég által elzárt helyeken. Legújabb blogbejegyzésünk éppen ezért az Arktiszon zajló környezeti változásokat, az ennek nyomán nyíló lehetőségeket és a régióban kialakult hatalmi versengést kívánja áttekinteni.

Az északi-sarki régión földrajzilag nyolc ország, Dánia, az Egyesült Államok, Finnország, Izland, Kanada, Norvégia, Oroszország és Svédország osztozik. A terület jelentős nyersanyagkészletekkel rendelkezik: az arktiszi jég a világ még fel nem tárt olajkészleteinek 13%-át (ez körülbelül 90 000 milliárd hordónak felel meg), fel nem tárt földgáztartalékainak pedig 30%-át (vagyis 47 000 milliárd köbmétert) rejt maga alatt, ahogy az a lenti ábrán is látható. Itt található ráadásul a világ legnagyobb, csaknem 4000 milliárd köbméternyi földgázt magába rejtő gázmezője, a Stokman-gázmező is. Az Arktisz emellett nemesfémekben is bővelkedik. Az orosz fennhatóság alatt álló területeken nikkel-, réz-, szén-, arany-, urán- és gyémántlerakatok találhatók, az észak-amerikai térségben pedig urán, réz, nikkel és vasérc rejtőzik a föld alatt. Ezeknek a készleteknek a kitermelése azonban a magas bányászati költségek miatt néhány észak-oroszországi kivételtől eltekintve még nem kezdődött meg.

 

Az északi sark főbb olaj- és gázlelőhelyei, illetve bányái (halványpiros: már létező gázkitermelőhely, piros: már létező olajkitermelőhely, rózsaszín: már létező olaj- és gázkitermelőhely; halványkék: < 50%-os valószínűségű, kék: 50–99%-os valószínűségű, lila: 100%-os valószínűségű kitermelőhely; fekete négyzet: bánya)
Forrás: https://eurasiangeopolitics.com/arctic-maps/, készítője: Eeva Turunen, licenc

A természeti erőforrások mellett az olvadó jég által megnyíló tengeri útvonalak jelentik a másik nagy lehetőségeket kínáló területet, napjaink kereskedelmének 90%-a ugyanis még mindig az összes szállítmányozási megoldás közül a legolcsóbbnak számító vízi utakon zajlik. Ahogy a lenti térképen is jól látható, a Jeges-tengeren három hajózási útvonalat különböztethetünk meg. Ezek közül kettő amerikai, kanadai és orosz felségvizeken, egy pedig nemzetközi vizeken vezet keresztül. Közülük az ábrán sárgával jelzett északi és északkeleti átjáró hajózható a legegyszerűbben és a legbiztonságosabban.

Az Északi-sarkon átfutó tengeri útvonalak
Forrás: Wikimedia Commons (Arctic Council) szerző: Susie Harder, licence: közkincs

 

Ezek az Észak-sarkon megnyíló lehetséges útvonalak jóval lerövidítenék a ma használt tengeri szállítási utakat. A kínai Dalian és holland Rotterdam kikötői közti távolság például közel 6000 tengeri mérfölddel rövidülne le, ezáltal a hajók tíz nappal hamarabb érnének át az egyik városból a másikba. Nem véletlen, hogy az északi hajózási útvonalak iránt a térségen kívüli országok is érdeklődnek, és közülük is főként Kína kíséri nagy figyelemmel az Arktiszban rejlő lehetőségeket. Az ország 2018-ban ki is adta a régióval foglalkozó fehér könyvét, és elindította az északi-sarki selyemút elnevezésű projektjét. Ez északi-sarki beruházásokat és kutatásokat foglal magában, több területen Oroszországgal együttműködésben.

A gazdasági előnyök mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk a környezeti tényezőkről sem, hiszen ezek nagyban befolyásolják az arktiszi törekvések megvalósíthatóságát – sőt, a régióban elhelyezkedő államok környezeti biztonságát, közvetve pedig a globális környezeti biztonságot is –, így tehát új kihívások elé állítják a térség országait. Az Északi-sark esetében is a globális felmelegedés számít a leginkább égető problémának, mivel az felgyorsította a sarkvidék olvadását, s ezáltal jelentős jégveszteséget okozott a régió számára.

Az arktiszi tengeri jég természetes éves ciklusa szerint nyaranta megolvad, telente pedig újra megfagy. Ennek megfelelően a legkisebb kiterjedését általában szeptember elején, a legnagyobbat pedig márciusban éri el. Az elmúlt tizenhárom évben a jégtakaró maximális kiterjedése 14,5 millió négyzetkilométer környékén mozgott – ez több mint egymillió négyzetkilométerrel kevesebb az 1979 és 2000 közt mért átlagadatokhoz képest. A jég minimumkiterjedése ugyanakkor átlagosan csupán 4,5 millió négyzetkilométert tesz ki. A legalacsonyabb adatot 2012-ben, a második legalacsonyabbat pedig tavaly, 2019-ben mérték. Idén júliusban – tehát mindössze egyetlen hónap alatt – 3,59 millió négyzetkilométernyit húzódott vissza a jég, ennek köszönhetően pedig az orosz felségvizeken átvezető északi átjáró (Northern Sea Route) szinte jégmentessé vált.

A jég egyre fokozódó visszahúzódása mellett a másik nagy problémát annak úgynevezett „fiatalodása” jelenti. Az arktiszi tengereken ősszel általában vékony jégréteg képződik. A szakértők ez hívják elsőéves jégnek. A folyamat során kialakuló jégtáblák sokkal könnyebben olvadnak fel, törnek szét, és sodródnak el, mint többéves, vastagabb és ellenállóbb társaik. Míg az 1980-as években az északi-sarki jégnek még 60%-át alkotta többéves jég, addig napjainkra ez az érték a fele alá csökkent. A négy évnél idősebb jégtáblák aránya pedig a lenti ábrán látható módon 30%-ról 1,2%-ra esett vissza. Az északi hajózási útvonalak átjárhatóságának szempontjából mindenképp pozitív, hogy a jég felengedett, a felmelegedésnek azonban számos negatív, potenciális biztonsági kockázatot jelentő környezeti hatása is van.

 

A jég korának változása 1984 és 2019 között
Forrás: National Snow & Ice Data Center, University of Colorado, Boulder, szerző: W. Meier, licenc

 

A teljesség igénye nélkül most két ilyen, a klímaváltozás miatt kialakuló biztonsági kockázatot emelnék ki: a fagyott talajból felszabaduló metán, valamint a baktériumok, illetve vírusok jelentette veszélyt. Mivel az északi-sarki fagyott talajban jelentős mennyiségű metán található, az a talaj felengedésével a légkörbe szökik. A szén-dioxidnál huszonháromszor erősebb üvegházhatású gáz ezután tovább fokozza a globális felmelegedés következményeit, ezzel ördögi kört indítva útjára: minél nagyobb a felmelegedés, annál nagyobb mértékben szabadul fel a fagyott talajból a metán, és annál jobban fokozódik az üvegházhatás. Az olvadó jég alól – például a felengedő tetemekből – emellett baktériumok és vírusok is előbukkanhatnak, ezek pedig akár régi-új járványokat is előidézhetnek. Jó példa erre a szibériai Jamal-félszigeten kitört lépfenejárvány, hiszen ennek kialakulásában valószínűsíthetőleg egy olyan állattemető kiolvadása játszott közre, amelyben egy hetven évvel ezelőtti lépfenejárványban elpusztult rénszarvasok tetemei feküdtek. Ebbe belefutva az ott legelő csordák is megfertőződhettek, majd a betegséget a helyi lakosoknak is továbbadták. A szakértők felhívták rá a figyelmet, hogy az eset megismétlődhet, sőt hasonló módon akár évszázadok óta lappangó, jégkorszaki betegségek is újra felüthetik a fejüket.

 

Az olvadó arktiszi jég
Forrás: Denis Burdin/Shutterstock

 

A felolvadó északi-sarki jégtakaró miatt új gazdasági és katonai-politikai kapcsolatok alakulhatnak ki, ezek pedig új kihívásokat és fenyegetéseket is magukban hordozhatnak. Az utóbbiak közös gyökerét a régió feletti irányításért folyó, az idő előrehaladtával egyre intenzívebbé váló verseny jelenti. Ez már nem csupán az arktiszi országok közt folyik, hanem a térségen kívüli államok is részt vesznek benne. Legmeghatározóbb szereplői jelenleg az Egyesült Államok, Kína és Oroszország, céljaik között pedig elsősorban gazdasági és energiapolitikai dimenziókat lehet azonosítani – jóllehet már az Északi-sark militarizációja is kilátásba került. A régióban elsősorban Oroszország fejleszti katonai infrastruktúráját és képességeit új kikötők, katonai támaszpontok építésével és az Északi Flotta modernizálásával.

A folyamatos verseny ellenére az északi-sarki országok saját, a régióra vonatkozó stratégiájuk kidolgozása mellett a közös cselekvés előmozdítása érdekében felállították az Északi-sarkvidéki Tanácsot is. Ebben megfigyelőként a régión kívüli országok is részt vehetnek. A tanács valójában az együttműködést koordináló kormányközi fórum, fő témái közé pedig Északi-sark fenntartható fejlődése és a környezetvédelem kérdései tartoznak. A szervezet összesen hat munkacsoportból áll, ezek tevékenysége pedig a szennyező anyagok kibocsátásának csökkentésére, az Arktisz és a környező tengerek élővilágának és erőforrásainak védelmére és fenntartható módon való kezelésére, az ipari balesetek megelőzésére, illetve a térség fenntartható fejlesztésére terjed ki. A tanács nem rendelkezik saját költségvetéssel, projektjei számára a tagállamok biztosítják az anyagai hátteret.

A fenti országok mellett az Európai Unió is rendelkezik az Északi-sarkra vonatkozó integrált politikával, ennek középpontjában pedig a klímaváltozás és a környezeti kérdések, a fenntartható fejlődés, illetve a régióban megvalósuló nemzetközi együttműködés áll. Emellett 2010-ben létrehozták az Arktisz Fórumot (Arctic Forum Foundation): ez az északi-sarkvidékkel kapcsolatos kérdések megvitatására biztosít teret szélesebb, európai kontextusban az uniós intézmények és a meghatározó EU-n kívüli szereplők bevonásával. A szervezet három intézményes pillérén, az Északi-sarkvidéki Gazdasági Fórumon, az EU sarkvidéki fórumán és a Tudományos Politikai Fórumon keresztül valósítja meg célkitűzéseit. Az Északi-sark mára olyan geopolitikai verseny színterévé vált, amelyben az uniónak is szükséges megjelenítenie saját érdekeit, ugyanis a térség jövőjének alakulása az európai biztonságra is hatással van. Az Arktisz fejlesztését célzó projektekbe az uniónak is szükséges beruháznia azért, hogy érdekeit a régióban képviselni tudja, és aktívan alakíthassa a térséget érintő döntéshozatali folyamatokat.