Madáin Szálih és Rijád, az ébredező szaúdi turizmus fellegvárai

Madáin Szálih és Rijád, az ébredező szaúdi turizmus fellegvárai

2020 03 | Éva Ádám | Ázsia és Afrika kapcsolatok iroda | Kül- és biztonságpolitika

A Szaúd-Arábia Madína nevű északnyugati tartományában az Al-Ula Királyi Bizottság által szervezett Winter at Tantora („Tél Tantúrában”) elnevezésű kulturális fesztivál tökéletes példája annak, hogyan kell egybegyúrni egy hely történelmét és a korszellemet úgy, hogy az teljes mértékben kielégítse a kultúrára és szórakozásra vágyók igényét. Az alábbi élménybeszámoló nem turisztikai promóciós anyag, csupán a szerzőnek Szaúd-Arábia ébredező turisztikai potenciáljára való őszinte rácsodálkozását tükrözi vissza.

Huszonnégy órányi utazás után egy szurdokvölgyben ülünk a sivatag közepén, az uruguayi grillmester éppen a sültek megfelelő állagáról gondoskodik, miközben alkoholmentes koktéljainkat kortyolgatjuk, és a francia DJ aznapi zeneösszeállítására relaxálva próbáljuk félretenni budapesti munkánk aktuális feladatait, és elfogadni, hogy a következő három napban a vidéki Szaúd-Arábiában fogunk egy spirituális élményben részt venni. A helyszín a nabateusok ősi városát, Madáin Szálihot – vagy másnéven Hegrát – körülvevő sivatagos táj, ahol több mint háromezer éves sziklafeliratok őrzik az arabok őseinek emlékét. A térségbe utazó turistának nagyon komplex élményben lehet része, mivel pár nap alatt több ezer éves sziklasírokat látogathat meg, együtt szüretelhet gyümölcsöt a helyi farmerekkel, majd mielőtt este világsztárok koncertjeit nézné meg a sivatag közepén felállított, ám a világ legmodernebb technológiáit alkalmazó színházban, londoni és monacói éttermek pop-up változataiban költhet el egy sztárséfek által összerakott ebédet vagy vacsorát.

A sivatagi táj Madáin Szálih közelében

Forrás: a szerző saját felvétele

 

A jelenlegi szaúdi uralkodó, Szalmán a fiára, Muhammad bin Szalmán trónörökösre bízta, hogy az eddig turisztikailag zárt királyságból néhány éven belül nemzetközi turistaparadicsomot varázsoljon. A harmincnégy éves utód már annak a szaúdi társadalom többségét alkotó generációnak a képviselője, amely sokkal jobban érti és értékeli a globalizáció és a multikulturalizmus jelentőségét annál, hogy konzervatív normák béklyóiba zárja magát. A modern szaúdi ember megelégelte, hogy Nyugatra kell utaznia ahhoz, hogy kedvenc előadói koncertjét megnézze, vagy nyugati gasztronómiai élményekben legyen része. Ezt pedig Muhammad bin Szalmán is nagyon jól felismerte. Ugyanakkor az ország vezetői azt is fontosnak tartják megmutatni, hogy Szaúd-Arábia egy kulturális és természeti kincsekben bővelkedő, sokszínű ország, ahová éppúgy érdemes ellátogatni, mint a világ más kedvelt turisztikai központjaiba. A Tél Tantúrában elnevezésű több hónapos kulturális fesztivál csupán egy a számos olyan szezonális rendezvény közül, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet Szaúd-Arábia egy-egy régiójára.

A Madína tartomány északi részén fekvő Madáin Szálih szervesen összekapcsolódik a Jordániában található Petra városával, hiszen kétezer évvel ezelőtt mindkettő a nabateus birodalom egy-egy központja volt. Míg azonban az Indiana Jones-filmek egyik ikonikus helyszíne, az UNESCO által 1985-ben a világörökség részévé nyilvánított Petra sok évtizede kiemelt turisztikai célpontnak számít, Madáin Szálih csupán most kezd bekerülni a köztudatba, és az UNESCO is csupán 2008-ban ítélte meg számára a Petra által évtizedek óta élvezett védelmet. A két helyszín között nagyjából ötszáz kilométer a távolság, ám ez a jövőben könnyen áthidalható lesz akár közúton, akár az Al-Ulában található modern repülőtér segítségével. Mindazonáltal a szaúdi állam nem azt akarja megmutatni, hogy fel tudja venni a versenyt más arab országokkal, hanem egyértelműen az élre kíván törni. Ez pedig a szolgáltatások minőségében és a helyiek hozzáállásában is megmutatkozik.

 

Al-Farid, avagy „a magányos kastély” egyike Madáin Szálih monumentális sziklasírjainak

Forrás: Hugo Brizard/Shutterstock

 

Madáin Szálihba érkezve a látogató azonnal érzi, hogy nagyon különleges élményben lesz része. Ameddig a szem ellát, szigetekként feltörő homokkőhegyek borítják a sivatagot – ezekbe a nabateusok sokszor monumentális méretű sírokat faragtak. Konvojunkat egy idegenvető hölgy saját autójával vezeti fel, és ezzel élő példája Szalmán király egyik legfontosabb társadalmi reformjának: immáron ugyanis lehetővé vált, hogy a nők egyedül vezessenek autót, és a férjük engedélye nélkül, szabadon utazzanak a világban. Ennek másik látványos példája, hogy Madáin Szálih sziklasírjai között bolyongva az utazó könnyen belebotlik olyan, javarészt hölgyekből álló szaúdi turistacsoportokba, melyek tagjai boldogan újságolják, milyen nagy öröm számukra, hogy már Szaúd-Arábia is büszkélkedhet világörökségi helyszínnel, és a rendkívüli infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően ezek az eddig sivatag által elrejtett emlékek mostanra közúton is könnyen megközelíthetővé váltak. Valóban, Madáin Szálih olyan élményt nyújt, amit csak a gízai piramisok, vagy hasonló több ezer éves monumentális emlékek adhatnak az utazónak. Ha a szaúdi államnak csupán az lenne az egyedüli érdeme, hogy a világutazók számára is látogathatóvá teszi az ősi várost, már elégedetten hagyhatnánk el az országot. Ennél azonban sokkal többről van szó.

Mivel Al-Ulá az ősi tömjénúton helyezkedik el, a sivatagi oázis számos iszlám előtti civilizáció fontos központjának számított. Az Al-Ulát uraló nabatesuok és lihjániták (vagy dedaniták) északon Szíria, délen pedig Jemen térségére is kiterjesztették birodalmukat, így jelentős méretű multikulturális királyságokat hoztak létre. Madáin Szálih építészetén például nagyon jelentős hellenisztikus hatást figyelhetünk meg. Ez a kulturális kölcsönhatás ugyanakkor az ősi birodalmak hétköznapjain, szokásain és hiedelemrendszerén is megfigyelhető volt. A nabateus és lihjánita tárgyi emlékek között sétálva, és ismerve a térség iszlám előtti történelmét, gyorsan érthetővé válik, mekkora jelentőséggel bírt az iszlám megjelenése és elterjedése a számos politikai és civilizációs feszültségtől terhelt 6–7. században. Rijád múzeumaiban elidőzve ráadásul azt is könnyebben megértheti az emberi, hogy a 18. században mennyire nagy jelentőséggel bírt Muhammad bin Abdulvahháb vallási reformmozgalma vagy egy, a Próféta idejéhez hasonlóan kaotikus időszakban az Arab-félszigeten rendet tenni próbáló Szaúd-dinasztia politikai szárnybontogatása.

A történelmi emlékek látványosságai mellett a Szaúd-Arábiába utazó turistát az a kellemes élmény éri, hogy minden pontosan meg van szervezve, és mindenről szakszerű tájékoztatást kap, akár angolul is. Emellett pedig valamennyi helyszínen az arab országokra jellemző vendégszeretet legjavát élvezheti. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a látogatót szívesen fogadják a helyi farmokon, és betekintést nyerhet a helyiek mindennapi életébe, hanem abban is, hogy a szaúdi vendéglátók a kötelező arab kávé szürcsölgetése közben azt is szívesen megosztják vele, hogyan vélekednek országuk fejlődéséről. Ha pedig a látogató még arabul is beszél, akkor a társalgás során még inkább megszűnnek a korlátok, hiszen ebben az esetben a helyiek még őszintébben és részletesebben osztják meg véleményüket vendégeikkel. Apró kritikaként fogalmazható meg, hogy több helyszínen jelentős különbség van az arab és angol nyelvű tájékoztatás között. Igaz ez a múzeumokban található leírásokra is: itt érdemes külön-külön is végigolvasni az arab és az angol leírásokat, mert azok eltérő, de szerencsére nem ellentmondó információkat tartalmaznak.

A nyugati tulajdonban lévő pop-up éttermek által nyújtott minőségre felesleges szót fecsérelni, mivel az természetesen kifogástalan. Hasonló profizmussal találkozik az ember a Marájá Koncertterem nevű, a sivatag közepén felállított rendezvényhelyszínen is. Ezt egy olasz építészcég tervezte, és az üzemeltetés, illetve a fesztiválszervezés is olasz irányítás alatt van. A két hónap alatt a semmiből felhúzott, a világ legnagyobb teljesen tükörrel beborított épületének számító koncertteremben az ember a pop-, a jazz- és a rockzene klasszikus és modern előadóitól hallgathat HD-minőségű koncerteket, majd megpihenhet a tetőteraszon működő Nobu étteremben. Az éttermek és a koncerthelyszín is szaúdi vendégekkel vannak tele: ők tehát nappal saját civilizációjuk legfontosabb emlékeit tekinthetik meg, este pedig a legmagasabb minőségű nyugati kulturális és gasztronómiai élményekben lehet részük. Ha mindez nem lenne elég, akkor esténként az Elefánt Szikla mellett, a sivatag közepén fiatal szaúdi zenészek akusztikus koncertjét is meg lehet hallgatni, miközben a helyszínen különféle arab és nyugati street foodot vásárolhatunk.

A Maraya Koncertcsarnok, a világ legnagyobb tükörrel bevont épülete

Forrás: a szerző saját felvétele

 

Már a háromnapos kulturális élmény után teljesen felvillanyozottan térhettem volna haza, ám úgy éreztem, hogy szükségem van még három napra Rijádban, Szaúd-Arábia hatmilliós fővárosában. A város látképét és autóforgalmát elnézve, a poros levegőt beszívva sokakban felmerülhet a kétség, ez tényleg jó ötlet-e, de utólag elmondhatom: a szaúdi fővárosban nagyon tartalmasan el lehet tölteni három napot. Rijád múzeumait Al-Ulá után meglátogatva ráadásul sok, az ország történelmével kapcsolatos kérdésére is választ kaphat az érdeklődő. A legkellemesebb csalódást talán a Szaúd-Arábiai Nemzeti Múzeum jelentette. Az létesítményt megközelítve persze gyanúsnak tűnhet, hogy csak néhány ember lézeng a hatalmas épületegyüttes bejáratánál, egy tél végi munkanapon pedig a bent lévő látogatók száma sem sokkal magasabb ennél. Hamar egyértelművé válik azonban, hogy az országot geológiai szempontból és történelmi korszakok alapján bemutató múzeum nagyon is gazdag, bő négyórás kulturális élményt nyújt a látogatók számára. A múzeum termeiben visszaköszön az összes Al-Ulá környékén látott helyszín, így a viszonylag részletes leírásokkal tovább gazdagíthatja a tudását az, aki ki kívánja egészíteni a helyi idegenvezetőktől szerzett ismereteit.

A Szaúd-Arábiai Nemzeti Múzeum után, immáron a 20. századba érkezve a Maszmak-erőd és a Murabba-palota tökéletesen megőrzött és konzervált épületegyüttesei mutatják be az államalapító, Abdulazíz bin Abdulrahmán Ál Szaúd korát és a világ vezetőivel ápolt kapcsolatait. Az interaktív kiállítások bemutatják, hogyan jött létre lépésről lépésre a sivatagi törzsek anarchikus szervezetéből a centralizált, az Arab-félsziget nagy részére kiterjedő modern állam. Ebben természetesen az ország olajkincsének a felfedezése is jelentős szerepet játszott, ezt pedig nem is titkolják a tárlatok. A múzeumokból a városba kilépve egyébként lépten-nyomon érzékelhető, hogy folyamatos az építkezés és a modernizáció. A tervek szerint 2020 végén hat, mintegy kétszáz kilométernyi hálózattal rendelkező metróvonal működik majd Rijádban. Ez jelentős hatással lehet a város levegőjére is, mivel Rijádban jelenleg nagyon nehéz autó nélkül közlekedni.

A Murabba-palota Rijádban – a történelmi épületet a Szaúd-Arábiai Királyság alapítója építtette

Forrás: a szerző saját felvételej

 

Rijádban rohamos ütemben zajlik a Dirijja nevű történelmi városrész teljes rekonstrukciója, így azt csak részben volt lehetőségem megtekinteni. A Tél Tantúrában fesztivál és rijádi élményeim csupán ízelítőt nyújtottak abból, hogy mit kínálhat Szaúd-Arábia az odalátogató turistáknak. A fesztivál március elején ugyan befejeződik, de kis szünet után már indul is az Azimuth Fesztivál. Az ország számos más nagyvárosa és régiója kínál ugyanakkor Al-Ulához és Rijádhoz hasonló kulturális élményt. A Vörös-tenger partvidéke pedig szinte érintetlen búvárparadicsomokat rejt, jó alternatívát nyújtva az Egyiptomba utazók számára. A korábban zárt arab királyság turisztikai szektorában tehát annyi potenciál rejlik, hogy mindenkinek érdemes legalább egyszer ellátogatnia az országba. Szaúd-Arábia jelenlegi vezetői pedig pontosan érzik a kultúrára és szórakozásra vágyó szaúdiak igényeit, így nem csoda, ha a helyiek körében is egyre népszerűbbek az ország látnivalói.