Mali puccs: a kivétel vagy a szabály?

Mali puccs: a kivétel vagy a szabály?

2020 09 | Korpics Fanni | EU-V4 iroda | Kül- és biztonságpolitika

A dekolonizáció óta több mint kétszáz puccsot hajtottak végre az afrikai kontinensen, ezek kis híján fele pedig valódi és tartós hatalmi átrendeződést vont maga után. A legtöbb országban szenzációnak számító államcsínyek Afrikában tehát igencsak gyakoriak. Maliban 2012 után most, 2020-ban ismét sikeres puccskísérletet hajtottak végre, így felmerül a kérdés: Ez vajon a kivételt vagy inkább a szabályt jeleni-e, és vajon mi lehet az oka az erőszakos hatalomátvétel ilyen mértékű társadalmi elfogadottságának? 

Az egykori francia gyarmat, Mali Nyugat-Afrikában helyezkedik el, északi része sivatagos, száraz, földművelésre, illetve az állatok legeltetésére pedig csak a délre eső folyók vidékén van mód. Az ország gazdasági lehetőségeit szűkíti, hogy nincsen tengerpartja, mivel ez megnehezíti számára, hogy bekapcsolódjon a világkereskedelembe. Területét ráadásul egyre látványosabban sújtja az elsivatagosodás, hiszen megművelhető földjei a Szahara terjeszkedésével egyre zsugorodnak. Az országban a születéskor várható élettartam meglehetősen alacsony, a demográfiai robbanás pedig még nem következett be – erre a következő évtizedekben számíthatunk. Ezért is fontos lenne, hogy Maliban gazdasági és politikai stabilitás alakuljon ki. Kérdéses azonban, hogy a vágyott stabilitás felé a katonai hatalomátvételen keresztül vezet-e az út.

 

Az ország kedvezőtlen földrajzi elhelyezkedése gátja lehet a stabilitásnak
Forrás: Wead/Shutterstock

Az afrikai országok többségében, különösen Nyugat-Afrikában egyáltalán nem meglepő, ha erőszakos hatalomátvétel történik, vagyis ha a katonaság államcsíny révén mozdítja el a demokratikus úton megválasztott elnököt vagy parlamentet. Az afrikai kontinensen a katonaság erőteljes politikai befolyása következtében arányaiban több puccskísérletet hajtanak végre, mint a többi földrészen. A Száhel-övezet még afrikai viszonylatban is instabil régiónak számít, éppen ezért kifejezetten fontos lenne, hogy az egykor mintaállamnak tekintett Maliban a demokráciát és a jogállamiságot sikerüljön megőrizni, hiszen ezek az országban is jelenlévő és a zavaros állapotokat kihasználó nemzetközi terrorizmus visszaszorításában is fontos szerepet töltenek be. A nemzetközi közösség számára tehát már csak azért is aggasztó minden, a Száhel-övezetben kialakuló politikai krízishelyzet, mert fennáll a veszélye, hogy annak következményei visszavethetik a terrorizmus elleni harc eredményeit.

Mali függetlenségének ötvenéves története során a mostani már a negyedik puccskísérlet volt. Huszonhárom évnyi diktatúra után az első szabad választásokat 1992-ben tartották az országban, ezt követően pedig az ország a régió demokratikus mintaállamának számított egészen a 2012-es puccsig – ennek következményeit azonban csak egy francia katonai intervenció segítségével tudta leküzdeni az ország. Erre a beavatkozásra 2013-ban került sor, és az tette szükségessé, hogy az államcsíny okozta zűrzavar következtében az ország gyérebben lakott északi területein megerősödtek a dzsihadista csoportok.

Franciaország a dekolonizációt követően is igyekezett aktív szerepet vállalni az afrikai kontinens politikai, gazdasági és társadalmi folyamataiban, és erre bátorította európai uniós partnerországait is. Párizs kapocs kíván lenni Európa és Afrika között, a brexitet követően pedig az unió számára még jobban megnő ennek a relációnak a fontossága. Azt is látni kell azonban, hogy több, főleg afrikai kutató között egyetértés van abban: a gyakori nyugat-afrikai puccskísérletek hátterében a gyarmati idők öröksége fedezhető fel, hiszen a civil lakosság és a katonaság közötti kapcsolatra rányomta a bélyegét a fegyveres erőket a kezében tartani kívánó gyarmatosító hatalmak viselkedése. Nem volt ritka ugyanis, hogy egy-egy gyarmati igazgatási egység kormányzója, legfőbb adminisztratív vezetője éppen a hadsereg vezérkarából került ki.

Franciaország jelenleg 5000 katonát állomásoztat a szubszaharai államban, kifejezetten az északi felkelőcsoportok elleni küzdelemre hivatkozva. Ebből is látszik: az egykori gyarmattartó, Franciaország a nyugat-afrikai térségben igyekszik megtartani regionális befolyását, így nem véletlen, hogy a politikai, a gazdasági és a kulturális kapcsolatok ápolására is nagy hangsúly fektet. Franciaország Maliban például már eddig is aktív gazdasági és humanitárius segélyezési tevékenységet fejtett ki. A franciák – és velük együtt az egész Európai Unió – érdeke egyértelműen az, hogy stabilitás legyen a régióban, a térség fejlődő országai pedig nemzetközi segítséggel sikeresen vissza tudják szorítani a terrorizmust.

 

Átlagos hétköznap Maliban
Forrás: Fred Marie/Shutterstock

A terrorizmus elleni harc miatti francia katonai beavatkozás tehát nem példa nélküli Mali közelmúltbeli történetében. Ahogy említettem, az ország északi, sivatagos régiójában tevékenykedő dzsihadisták tevékenysége miatt kirobbant fegyveres puccs miatt ugyanis 2012-ben már történt egy katonai hatalomátvétel, és az akkori puccs által okozott belbiztonsági zűrzavart csak egy nemzetközi, kifejezetten francia vezetésű katonai beavatkozás tudta lecsillapítani. Az országban máig jelen vannak az ENSZ és az EU békefenntartó missziói, hiszen az északi területeken továbbra is működnek olyan, a puccs utáni időszakban tovább erősödő dzsihadista terrorszervezetek, mint például az al-Káida Maghreb-országokban működő csoportja vagy az Iszlám Állam, rajtuk kívül pedig a tuareg szeparatizmus is erőteljesen jelen van a térségben. Az északi, nagyrészt sivatagos, a gyakori szárazságtól és élelmiszerhiánytól sújtott területeken ugyanis gyorsan tudtak terjeszkedni az iszlamista csoportok, ugyanakkor tevékenységük csak tovább rontotta a régió már eleve elkeserítő humanitárius helyzetét.

A mostani, legutóbbi mali puccsra 2020. augusztus 18-án került sor, amikor a katonaság egyes tisztjei őrizetbe vették Ibrahim Boubacar Keïta elnököt és Boubou Cisse miniszterelnököt. Intő jel volt, hogy már ezt megelőzően is folyamatos tüntetések hívták fel a figyelmet a lakosság elégedetlenségére. Keïta a vérontás elkerülése érdekében bejelentette a lemondását, és a parlamentet is feloszlatta. Ezt követően indult meg a puccs az ország fővárosától tizenöt kilométerre fekvő Kati városából, egészen pontosan az ottani katonai támaszpontról. Ez a támaszpont már a nyolc évvel korábbi katonai hatalomátvétel során is kulcsszerephez jutott. A puccs következtében Mali jelenlegi de facto vezetője Assimi Goita ezredes lett, ő pedig minden bizonnyal szerepet kíván vállalni az új politikai apparátusban is. Kérdéses azonban, hogy ez mennyire megvalósítható, hiszen jelenleg ő az illegitim módon hatalomra jutott katonai junta legfőbb vezetője, a junta pedig elköteleződött amellett, hogy az átmeneti időszak végével lemond. Az átmenetről szóló tárgyalások egyébként már szeptember 5-én megkezdődtek, ám nem minden résztvevő ért egyet azok menetével. A nemzetközi közösség, különösen pedig Franciaország ugyanakkor sürgetik a mielőbbi civil hatalomátvételt, hiszen attól félnek, hogy a mali krízis a térség más államaira is átterjed majd, ahogy ez már korábban is gyakran megesett a régióban. Goita a megrövidített átmeneti időszak erőltetése elleni tiltakozása jeléül nem jelent meg a fővárosban, Bamakóban zajló tárgyalásokon; helyette a junta második embere, Malick Diaw vett részt rajtuk. Úgy tűnik, a Keïtával szembeni tiltakozásokat szervező és elsősorban ellenzéki politikusokból, vallási vezetőkből, valamint a civil társadalom képviselőiből álló M5-RFP, vagyis a Mouvement du 5 juin-Rassemblement des forces patriotiques (Június Ötödike Mozgalom – A Hazafias Erők Tömörülése) hajlandó együttműködni a katonasággal, ez pedig reményre ad okot a későbbi demokratizáció szempontjából.

 

Egyelőre még kérdés, hogy mikor kerül sor a civil kormányzás visszaállítására
Forrás: akirraman/Shutterstock

Ahogy azonban arra már az előbbiekben is utaltunk, nemzetközi szinten a puccs megítélése kifejezetten negatív. A Malit is tagjai között tudó Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (angol nevén Economic Community of West African States, ECOWAS) elkötelezett a civil átmenet elősegítésében. A katonai junta legitimitását elutasítva mind az ECOWAS, mind pedig az Afrikai Unió felfüggesztette Mali tagságát. Az ECOWAS-tagállamok ezenkívül lezárták a Malival közös határszakaszaikat, és egyéb szankciókat is életbe léptettek. A nemzetközi közösség már említett tagjaihoz hasonlóan a környező országok legfőbb érdeke és célja is az, hogy a jelenlegi katonai kormány minél hamarabb adja át a hatalmat a civil kormányzatnak. Az ECOWAS ígéretet is tett arra, hogy ennek a feltételnek a teljesülése esetén szankcióit fokozatosan visszavonja. A környező országok szankcióin túl az Európai Unió is felfüggesztette Maliban a katonai és rendőri erők kiképzését segítő programját (ennek keretében 2013 óta az EU csaknem 18 000 helyi katona kiképzésében vállalt tevékeny szerepet).

A jelenlegi események forgatókönyve egyébként már 2012-ből is ismerős lehet. Akkor is tüntetők ezrei vonultak a főváros, Bamako utcáira, hogy támogassák a frissen hatalomra került juntát. A katonai kormány támogatottságát ebben az időszakban ráadásul az is növelte, hogy a mali társadalom éppúgy csalódott a nemzetközi közösségben, mint a saját kormányában, amiért együknek sem sikerült megfékeznie a tuareg dzsihadisták erőszakos tevékenységét. Az akkori katonai hatalomátvételt végül civil visszarendeződés követte, így ez a jelenlegi helyzetben is bizakodásra adhat okot. Az északi területekre 2012-ben számos fegyver érkezett illegális úton, a Szaharán keresztül, mivel ekkor zajlott a líbiai polgárháború is. A szeparatista csoportok az államcsínyt követő zűrzavarban viszont csak még inkább megerősödtek. Az akkori francia beavatkozás mindazonáltal nem bizonyult sikeresnek, hiszen most, nyolc évvel később ismét azért lázadt fel a katonaság egy része, mert szerintük a politikai elit és a nemzetközi közösség nem voltak képesek véget vetni a dzsihadista csoportok Száhel-övezetben folyó tevékenységének. Franciaország térségben történő szerepvállalása bizonyos szempontból akár az Egyesült Államok afganisztáni háborújával is párhuzamban állítható, hiszen a reguláris erők itt is elhúzódó küzdelmet folytatnak az aszimmetrikus hadviselésben jártas helyi erők ellen, a konfliktus megoldása pedig lassan és nehézkesen halad előre.

 

Mali – „Franciaország Afganisztánja?”
Forrás: Fred Marie/Shutterstock

Bár a katonai puccs révén történő hatalomátvételhez kapcsolódó konnotációk általában negatívak, nem szabad elfelejtenünk, hogy az Afrikában, illetve a nyugat-afrikai régióban történő meglepően sok militáns hatalomátvétel közül eddig több olyan is akadt, amelyik – miután a hadsereg átadta a hatalmát a civil kormányzatnak – elősegítette a valódi politikai reformok kibontakozását. 2012-ben is sokan voltak azok, akik aggodalmukat fejezték ki a katonaság megnövekedett hatalmával kapcsolatban, akkor azonban sikeres volt a civil hatalom konszolidációja, hiszen Keïta elnök demokratikus választások útján került az elnöki székbe.

Franciaországnak a nyugat-afrikai stabilitás megőrzésében és fenntartásában játszott szerepét vizsgálva elmondható, hogy az egykori gyarmattartó egy soha véget nem érő háborúba sodródott, és abból nagyon nehéz lesz kiszállnia – ha egyáltalán lehetséges lesz valaha. Noha a konfliktus megoldásában az ország mellett természetesen a szövetségesei – vagyis Németország, Olaszország és az Egyesült Államok – is ott állnak, ráadásul az ENSZ jellenleg évi egymilliárd eurót költ a térségben állomásozó 15 000 békefenntartóra, továbbra is azt látjuk, hogy töretlen a szélsőséges szervezeteknek az ország egyes északi területei felett élvezett fennhatósága. Elképzelhető tehát, hogy visszaszorításukhoz hatékonyabb belső fellépésre is szükség lenne, ezt viszont csak egy stabil kormányzat lenne képes biztosítani.

 

Nyitókép forrás: Paul Stringer/Shutterstock