Merre tovább, 17 + 1?

Merre tovább, 17 + 1?

2020 11 | Eszterhainé Szőke Noémi | Ázsia és Afrika kapcsolatok iroda | Kül- és biztonságpolitika

Idén a koronavírusra való tekintettel elmaradt a kelet-közép-európai államok és Kína között immár egy évtizede minden évben megrendezett magas szintű csúcstalálkozó. Pedig idén a régió és Kína gazdasági, politikai és humán együttműködésének platformot adó 16 + 1 kooperáció Görögországgal kiegészülve immár 17 + 1-ként tartotta volna meg pekingi csúcstalálkozóját. A korábban főleg az EU részéről számos kritikával illetett együttműködés mostanra egyre inkább az erősödő amerikai–kínai vetélkedés egyik színterévé válik. És hogy hogyan hat mindez a szervezet jövőjére? Bejegyzésünk ezt a kérdést járja körül.

A 16+1 együttműködést 2012-ben hívták létre azzal a céllal, hogy összefogja a kelet-közép-európai (KKE) régió tizenhat országa, valamint Kína között kiépülő gazdasági, politikai és humán kapcsolatokat, és rendszeres platformot biztosítson ezek további fejlesztése számára. Görögországgal kiegészülve a 16+1 tavaly óta immár 17+1 név alatt működik tovább. A felekben az együttműködés igényét a 2007–2008-as globális pénzügyi válság erősítette fel, mivel ennek nyomán a KKE-országok potenciális befektetőként és gazdasági kapcsolataik diverzifikálásának lehetőségeként tekintettek Kínára, ez utóbbi pedig az európai piacokon történő erőteljesebb megjelenésben, valamint politikai kapcsolatai elmélyítésében bízott. Az együttműködést az első években a dinamikus fejlődés jellemezte: az intézményi keretek biztosításához szükséges szervek létrehozását követően közös projektek indultak, és az ezeket finanszírozó pénzügyi háttér kiépítése is megkezdődött. Ezzel párhuzamosan az EU vezető országai (főként Németország és Franciaország) részéről erősödő aggályok fogalmazódtak meg Kína KKE-régióban megfigyelhető tevékenységének céljaival kapcsolatban. Egyesek azzal vádolták Kínát, hogy az európai–kínai kapcsolatokban új csatornát nyitva megosztja az EU keleti és nyugati tagállamait. Mások a nehezen átlátható kínai befektetések és beruházások, valamint a kínaiak túlzott gazdasági térnyerése miatt aggódtak, hiszen ezeket utóbb könnyen politikai tőkére lehet váltani. Az aggályokat erősítette, hogy az együttműködésben részt vevő országok közül tizenegy EU-tagállam volt.

Az elmúlt két évben azonban az EU irányából tapasztalható kritika és gyanakvás csillapodni látszik. Ennek egyik fő oka, hogy a KKE-országok együttműködéshez kapcsolódó nagy – főleg gazdasági jellegű – reményei csak kis mértékben teljesedtek be. Bár az együttműködés a humán szféra, az oktatási és tudományos együttműködés, valamint a turizmus területén vitathatatlan fejlődést eredményezett, a gazdasági beruházások mértéke jóval a várt alatt maradt, a bővülő kereskedelmi kapcsolatok pedig – már csak az ország méretéből adódóan is – kizárólag Kína számára jártak többlettel. Jóllehet a 16 + 1 mindent egybevetve jelentősen előremozdította a politikai kapcsolatok fejlődését is, az utóbbi egy-másfél évben érdekes fordulat zajlott le ezen a területen: jelenleg pont a korábban leginkább lelkesnek számító V4-országok Kínához fűződő kapcsolatában tapasztalható jelentős irányváltás (ez alól csupán Magyarország képez kivételt). Ennek pedig csak részben lehet oka a nagyarányú gazdasági beruházások már említett elmaradása. Egy másik tényező viszont globális természetű: ez a már egy évtizede érzékelhető, de 2018-ban amerikai részről nyíltan, stratégiaként is megfogalmazott amerikai–kínai versengés.

A kelet-közép-európai régió – ahol a 17+1 tagállamai közül tizenöt, az Egyesült Államokkal katonai szövetségben álló NATO-tagállam található – az utóbbi időben különösen felértékelődött Washington geopolitikai stratégiájában. Az régióra ugyanis az USA az orosz terjeszkedés elleni pufferzónaként tekint, miközben az utóbbi tíz évben a stratégiai versenytárs Kína jelenléte is érezhetően erősebbé vált a térségben. Éppen ezért az amerikai diplomácia régiós partnereit már nemcsak az Oroszország, de a Kína feltartóztatását célzó törekvéseihez is igyekszik megnyerni. Ennek keretében a 16 + 1 Kína nélküli alternatívájaként Donald Trump elnök 2018 óta erősen támogatja az egyébként a lengyelek által útjára indított Három tenger kezdeményezést.

A KKE-régió legerősebb atlanti kapcsolatokkal bíró két állama, Lengyelország és Csehország hamar reagált a globális politikában beállt fordulatra. Elsőként a lengyel–kínai kapcsolatokban történt érezhető változás: a 2018 nyarán Szófiában tartott 16+1-csúcstalálkozón Lengyelországot nem a miniszterelnök képviselte – Mateusz Morawiecki ehelyett egy vallásos zarándoklaton vett részt. Még ugyanezen év novemberében a lengyel védelmi miniszter, Mariusz Błaszczak egy interjúban úgy fogalmazott, hogy Kína és Oroszország a szabad világ ellen formál koalíciót – ez erős megfogalmazás egy olyan állammal szemben, amellyel Lengyelország két évvel korábban még stratégiai partnerségi szerződést írt alá. Aztán egy hónappal később, decemberben a lengyel külügyminisztérium közzétett egy Kínával összefüggésbe hozható kiberkémkedésre vonatkozó nyilatkozatot, a következő év elején pedig kémkedés vádjával őrizetbe vették a Huawei regionális igazgatóját. Végül idén júliusban a kínai kormányt autoriter rezsimnek titulálva Morewiecki már minden európai államot arra kért, az 5G technológia kérdésében álljon az Egyesült Államok mellé.

Lengyelországgal párhuzamosan Csehország Kína-politikájában is hasonló irányváltás zajlott le: a cseh diplomáciában 2018-tól ismét előtérbe került a korábbi évek során a jó kínai kapcsolatok érdekében kissé parkolópályára állított emberi jogok kérdése, majd az év végén a Huawei és a ZTE termékeit a cseh Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet biztonságpolitikai kockázatként azonosította. A cseh elnök, Miloš Zeman 2020 januárjában bejelentette, hogy korábbi terveivel ellentétben nem vesz részt azon az áprilisra ütemezett csúcstalálkozón, amelyen elvileg Xi Jinping elnök is részt vett volna.

Lengyelország és Csehország mellett eközben Románia is megkezdte Kína-politikája átértékelését, és a nyár elején felbontotta az Egyesült Államok által egy évvel korábban ipari kémkedés vádja miatt feketelistára tett kínai partnerével a cernavodai atomerőmű bővítésével kapcsolatban kötött szerződését.

Az amerikai diplomácia 2020 nyarán még aktívabb fokozatra kapcsolt. Mike Pompeo külügyminiszter a kelet-közép-európai országokba tett augusztusi körutazása során ellátogatott Csehországba, Szlovéniába, Ausztriába és Lengyelországba, hogy meggyőzze őket: az orosz befolyás feltartóztatásában, valamint a Kínával szemben folytatott vetélkedésben – különösen pedig az 5G technológia ügyében – álljanak az Egyesült Államok mellé. Az európai út hatása nem maradt el, hiszen azt követően több más 17 + 1-es ország Kínával kapcsolatos attitűdjében is érezhető változás állt be. Biztonságpolitikai okokra hivatkozva a kínai beruházásokat Észtországban is felülvizsgálták, Szlovákia pedig megtiltotta, hogy a Huawei szponzorként vegyen részt egy védelempolitikai csúcstalálkozón.

Mike Pompeo, az Egyesül Államok külügyminisztere 2020. július 23-án a kaliforniai Richard Nixon Presidental Library kertjében tartott kemény hangvételű, Kínát támadó beszédet
Forrás: Ringo Chiu/Shutterstock

Az Egyesült Államok időközben már hét KKE-állammal (Lengyelországgal, Csehországgal, Észtországgal, Lettországgal, Litvániával, Romániával és Szlovéniával) írt alá együttműködési egyezményt az 5G technológiával kapcsolatban. A helyzetet bonyolítja azonban, hogy az 5G körüli technológiai vetélkedés terén a tagállamok magán az EU-n belül sem alakítottak ki egységes álláspontot maguk között. Így például még Franciaország vagy Németország sem kíván kizárólagosan az Egyesült Államok mellett elköteleződni ezzel a kulcsfontosságú technológiával kapcsolatban. Ezt a kérdést tehát nem csupán az amerikai–kínai, hanem amerikai–EU ellentét is tovább bonyolítja.

Úgy tűnik, egyelőre a 17 + 1-ben részt vevő országok közül sem mindegyik hajlandó arra, hogy Lengyelországhoz és Csehországhoz hasonlóan egyértelmű állást foglaljon az Egyesült Államok Kínával folytatott vetélkedésében. Az a Trump adminisztrációval egyébként kitűnő kapcsolatot ápoló magyar miniszterelnök, Orbán Viktor a Kínai Népköztársaság megalapításának 71. évfordulója alkalmából üdvözlő üzenetet küldött Li Keqiang kínai kormányfőnek, és ebben a két ország közötti, hosszú múltra visszatekintő együttműködés eredményességének példáiként méltatta a 17 + 1 együttműködést, valamint az „Egy övezet, egy út”-kezdeményezést is. Magyarország emellett a Huawei-jel szemben sem foganatosított korlátozásokat az 5G technológia kiépítése kapcsán.

Szeptember közepén Szerbia is bejelentette, a telekommunikációs technológiák területén folytatja a Kínával kialakított együttműködését, megbízható partnerének nevezve a távol-keleti országot – jóllehet nem sokkal korábban Szerbia megállapodást írt alá az Egyesült Államokkal arról, hogy távközlési hálózatához nem használ nem megbízható beszállítótól származó berendezéseket.

Az amerikai–kínai vetélkedésben megfigyelhető aktív amerikai nyomásgyakorlás jó példája az a levél, amelyet Donald Trump október 1-én írt Edi Rama albán miniszterelnöknek. Kollégáját ebben ugyanis a többi között arra kérte, hogy fontolja meg Albánia kilépését a 17 + 1 együttműködésből, és helyette csatlakozzon az Egyesült Államok által is propagált Három tenger kezdeményezéshez. Kérését azonban az albán kormányfő udvariasan elhárította.

A 17 + 1 együttműködés már megalapításától fogva a nagyhatalmi játszmák színterévé vált. Először az EU Kína erősödő gazdasági és politikai befolyása miatt érzett aggodalma miatt került a célkeresztbe, a nagy gazdasági beruházások elmaradása miatt azonban az uniós aggodalmak jelenleg nem számottevőek. Az utóbbi két évben azonban az erősödő amerikai–kínai rivalizálás miatt egy új szereplő, az Egyesült Államok próbálja nyílt eszközökkel a Kínával szembeni egyértelmű állásfoglalásra kényszeríteni a régió országait. Törekvését mindezidáig az 5G technológia terén koronázta a legnagyobb siker. Ugyanakkor eddig még a korábban a 17 + 1-et leginkább támogató államoknak számító, de mára már Kína legnagyobb régióbeli kritikusaivá váló Lengyelország és Csehország sem fordított hátat az együttműködésnek. Ennek oka valószínűleg abban a felismerésben keresendő, hogy ez a platform a KKE-államok számára manőverezési lehetőséget nyújt a nagyhatalmi vetélkedések közepette (legyen szó akár az EU–Kína-, akár az EU–USA-, akár pedig az USA–Kína-relációról) – ezt az eszközt pedig egyikük sem szívesen adná fel.