30%
A STRATÉGIA TÖRTÉNETE

LAWRENCE FREEDMAN

A STRATÉGIA TÖRTÉNETE

Szakkönyvek | 2020

4193 Ft 5990 Ft

AJTK KÖNYVAJÁNLÓ
LAWRENCE FREEDMAN:
A STRATÉGIA TÖRTÉNETE

Készítette: Miklós Norbert, a Tudásközpont nemzetközi kapcsolatok referense

Sir Lawrence Freedman a londoni King’s College Hadtudományi kar nyugalmazott professzora, aki több mint három évtizedes oktatói pályája alatt több generációnyi hallgatót és katonatisztet oktatott a háború változékony természetéről és a brit katonai történelemről. Ezen felül, nemzetközi biztonsági szakértőként, valamint Tony Blair külpolitikai tanácsadójaként is tevékenykedett karrierje során, amivel számos kitűntetést és díjat elnyert, míg végül kiérdemelte a legmagasabb tiszteletbeli titulust, a Sir előnevet is. Egyesek szerint Freedman Nagy Britannia egyik, ha nem a legkiemelkedőbb stratégiai analitikusa.

E könyv, mely eredeti nyelven 2013-ban került kiadásra, a posztmodern stratégiai gondolkodás egyik legfontosabb műve. A több mint 700 oldalas kötet a stratégiai gondolkodás történetén keresztül mutatja be a tudományág fejlődését és annak effektív alkalmazását a világtörténelemben. Az óriási terjedelem és a szerteágazó témakör azonban ne rémítsen el egy olvasót sem, hiszen a mű közérthető nyelvezete bámulatos egyszerűséggel képes megfogalmazni az egy-egy történés mögött húzódó ok-okozati összefüggések sorozatát.

A tudomány és a popkultúra találkozását mi sem szemlélteti jobban, mint az első fejezet nyitómondata, amely a következő Mike Tysontól származó idézet: „Az első pofonig mindenkinek van terve.” A könyvben rejlő könnyed humor és a tudományos komolyság találkozása olyan egységet alkot, amely emészthetővé teszi akár Clausewitz, vagy Napóleon hadjáratai mögötti nagystratégiai terveket is, így engedve bepillantást a híres stratégiai gondolkodók fejébe.

Mike Tyson szavai viszont ennél sokkal mélyebb jelentést hordoznak magukban. Freedman úgy érvel; egy jól célzott ütés a legügyesebb tervet is tönkre teheti, ezzel bemutatva az emberi kapcsolatok, a környezet és a véletlenek olykor destruktív behatását terveinkre. Pontosan ezért is szükséges tehát az előre megálmodott stratégia.

A stratégia története sokkal több, mint holmi hadtörténeti elemzések sorozata. Ahogy a szerző fogalmaz, a stratégia szó, már szinte a társadalom minden rétegébe beitta magát, így Freedman kiemelt figyelmet szentel a fogalom posztmodern értelmezésének is. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint a IV. Rész, amely A „menedzserosztály” felemelkedésével kezdődően vizsgálja a jelenkori üzleti stratégiák fejlődését, amelyet A közgazdaságtan megdicsőülése részen keresztül egészen a problémarendszer Szociológiai kihívása részig részletesen bemutat. E rész értelmezéséhez azonban nem szükséges a közgazdász diploma, hiszen ha valaki csak szimplán jobban szeretne érvényesülni az üzleti életben, és már unja Szun Ce és Machiavelli tanításait, az szintén sok tudással gazdagodhat Freedman könyvét olvasva.

A könyvben a magyar vonatkozás is található, amelyet a nyugalmazott professzor szintén részletesen kifejt a Nukleáris játszmák című fejezetében. Neumann János és az általa megálmodott játékelmélet kellemes meglepetéssel szolgálhat a magyar olvasó számára, aki a hidegháborús stratégiák bemutatása közben találja szemben magát a magyar matematikus nevével. A külön fejezetrész egy átfogó és részletes értelemzéssel írja le a zéró összegű játszmák gondolatmenetét, amelyet a nukleáris hadviseléssel kapcsolatos kockázatok részeként fejt ki.

Későbbiekben, visszatérve a fő premisszára, a szerző úgy fogalmaz: „a «stratégia» a legjobb szó annak kifejezésére, hogy megpróbáljuk céljaink és kapacitásaink fényében előre megfontolni tevékenységeinket.” Az érvelést folytatva Freedman úgy véli, hogy a jó stratégiai tervezés tulajdonképpen a kiigazítást, a tervekhez való igazodást is magába foglalja. A rugalmasan végrehajtott terveket az ember akár a saját életében is alkalmazhatja, könnyebben elérhetővé téve így saját céljait és azok megvalósítását.

Végül az író úgy fogalmaz a stratégiáról: „Összességében akkor van rá szükség, amikor tényleges vagy potenciális konfliktushelyzet alakul ki, érdekek ütköznek, s különböző típusú döntéseket kell meghozni. Ezért a stratégia sokkal több, mint holmi terv. A terv olyan eseménysort feltételez, amely lehetővé teszi, hogy egyik helyzetből biztosan eljussunk egy másikhoz. A stratégiára akkor van szükség, ha mások meghiúsíthatják a terveket, mert érdekeik eltérők, esetleg ellentétesek.”

Mindez tehát tökéletesen rámutat arra, hogy legyen szó egy, a téma iránt érdeklődő olvasóról, egyetemi hallgatóról, vagy akár egy katonai- vagy cégvezetőről, Freedman műve mindenki számára tartalmaz hasznosítható gondolatokat. A tudás hatalom, és milyen tudás lehetne hasznosabb a mai világban, mint a hosszútávú tervezés készségének elsajátítása, legyen szó magánéletről, karrierről, vagy akár egy vezetői pozíció döntéseinek megtervezéséről. Ez a 21. században nélkülözhetetlen ismeret az, amit elsajátíthat az ember, ha megfogadja Sir Lawrence Freedman tanácsait, amelyeket A stratégia történetében fejt ki.

LAWRENCE FREEDMAN:
A STRATÉGIA TÖRTÉNETE

Napjainkban már senki nem gondolja, hogy a stratégia kizárólag haditervek kovácsolását jelenti, s a tábornokok szűk körén kívül mindenki mást hidegen hagy. Bár a görög eredetű kifejezést nyelvújítóink még a „hadászat” szóval magyarították, a XX. század második felétől világossá vált, hogy a katonák mellett immár sem a politikusok, sem a menedzserek nem lehetnek meg stratégia nélkül. Mi több, a közélet és az üzleti világ az utóbbi évtizedekben szinte kisajátította magának a fogalmat. Ami korábban zseniális hadvezérek harctéri gyakorlatát jellemezte Nagy Sándortól kezdve Caesaron és Attilán át Napóleonig, továbbá Clausewitz korától a hadelmélet gerincét képezte, az az ezredfordulóra a katonai teoretikusok belügyéből egy szinte mindenre ráhúzható, többé-kevésbé ködös „tudománnyá” vált. Mindazonáltal nemcsak egy NATO-hadművelet vagy egy marxista, esetleg iszlamista forradalom, hanem egy választási kampány sem képzelhető el stratégia nélkül, s épkézláb tervezés híján a társadalmi aktivisták akciói is hamvukba holt kísérletek lesznek. Mint ahogy az üzleti élet „farkastörvényei” közepette is bajosan tudna talpon maradni az a szűk látókörű kisvállalkozás vagy épp mamutcég, amely lemond a stratégiai elemek rugalmas alkalmazásáról.

Lawrence Freedman, akinek a londoni King’s College hadtudományi tanszéke bő három évtizeden át volt szellemi műhelye, a stratégia fejlődéstörténetét kutatva nem csupán Dávid és Góliát történetéig vagy a bibliai Sátán lenyűgöző lázadásáig, hanem egészen a főemlősök viselkedéséig nyúl vissza. Nem habozik megvilágítani a propaganda és a reklámipar módszertanának szoros kapcsolatát sem. Sőt, könyvében terítékre kerül az ókori görögök és kínaiak, valamint a reneszánsz kor izgalmas stratégiafelfogása is, hiszen aligha csoda, hogy ma már Szun-ce és a sokáig félreismert Machiavelli a kedvenc szerzője azoknak a kampánymenedzsereknek, akik elbűvölve találgatják: vajon a politikai és az üzleti játszmák egyes szereplői miért sikeresebbek, mint hasonló adottságú ellenfeleik.